Vendégh Ferenc (Nagyigmánd, 1927. november 27. – ) magyar közgazdász, agrármérnök, miniszterhelyettes.

Élete A Komárom vármegyei Nagyigmándon született 1927. november 27-én, földműves családban. Középiskolai tanulmányait követően a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemre jelentkezett, ahol 1955-ben szerzett közgazdászi oklevelet szerzett. Az egyetem elvégzése után előbb az Állami Ellenőrzés Minisztériumában volt főellenőr, majd 1957-től 1973-ig állami gazdasági területen dolgozott, különböző vezető beosztásokban. Közben elvégezte a Gödöllői Agrártudományi Egyetemet, ahol 1961-ben agrármérnöki végzettséget is szerzett, illetve 1963-ban tagja lett a Magyar Szocialista Munkáspártnak. 1973-tól egy évig az AGROBER vezérigazgatója volt, majd 1974-ben a Pénzügyminisztérium Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Főosztályának vezetőjévé nevezték ki. 1980 és 1982 között a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter helyettese volt. Később a Tejipari Vállalatok Trösztjének vezérigazgatója lett, onnan vonult nyugállományba.

Kutatható iratanyaga Miniszterhelyettesi működési időszakából 5,04 iratfolyóméternyi (42 doboznyi), maradandó értékűnek minősített iratanyaga került az Országos Levéltár, mai nevén Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára őrizetébe, ahol az a XIX-K-9-bi törzsszámon kutatható.Vendégh Ferenc miniszterhelyettesi iratainak jegyzéke az MNL OL nyilvántartásában; hozzáférés: 2025. május 19.

Elismerései 2008-ban A Magyar Kultúra Lovagja kitüntetésben részesült, a mezőgazdasági értékek megőrzése érdekében kifejtett életművéért. 2017-ben Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az Életfa Emlékplakett Arany fokozata kitüntetésben részesítette, a magyar mezőgazdaságban, illetve a hazai tejgazdaság fejlesztése érdekében végzett több évtizedes, kiváló munkájáért.A Földművelésügyi Minisztérium kitüntetései 2017. október 23. alkalmából. Hozzáférés: 2023. február 23.

Források A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium fondjának repertóriuma, javított változat. A Magyar Országos Levéltár segédletei, 28. Magyar Országos Levéltár, 2021. Vendégh Ferenc oldala a Történelmi Tár online adatbázisában. Hozzáférés: 2023. február 23.

Jegyzetek

Kategória:1927-ben született személyek Kategória:Magyar agrármérnökök Kategória:Magyar közgazdászok Kategória:MSZMP-tagok Kategória:2019-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar Kultúra Lovagjai