Milton Nascimento hétszeres Grammy-díjas, Grammy Életmű-díjas brazil énekes, gitáros, dalszerző.

Pályafutása

Még csak néhány hónapos volt, amikor az a család fogadta örökbe, ahol anyja korábban dolgozott (Josino Brito Campos (bankár, matematikatanár, villamosmérnök) és Silva Campos Lília (zenetanár). Anyja Maria do Carmo Nascimento volt. Amikor 18 hónapos volt, édesanyja meghalt. Örökbefogadó szüleivel Três Pontas városába költöztek.

Pályafutása elején Nascimento két szamba együttesben, Evolussambában és a Sambacanában játszott. 1963-ban Belo Horizontéba költözött, és a Borges fivérekkel játszott a Clube Da Esquinaban. A többi tag Beto Guedes, Toninho Horta, Wagner Tiso és Flávio Venturini volt.

Nascimento falzettjével és hangmagasságával lett híres. Olyan dalai születtek, mint a „Canção da América” és a „Coração de Estudante”. A „Coração de Estudante” szövege Edson Luís diák temetésére emlékezik, akit 1968-ban egy rendőr ölt meg a katonai diktatúra idején. A dal 1984-ben a „diretas já” kampány himnusza lett. Tancredo Neves elnök temetése a következő évben lett volna, de meghalt, mielőtt hivatalba léphetett volna.

Nascimento nemzetközi áttörését Wayne Shorter szaxofonossal való együttműködése hozta meg a Native Dancer (1974) című albumukkal. Ez olyan sztárokkal való együttműködéshez vezetett, mint Peter Gabriel, Paul Simon, James Taylor és Pat Metheny.

Warren Cuccurullo gitárossal kötött barátsága révén a Duran Duran rockzenekarral készült felvétele 1993-ban. Nascimento írta és portugálul énekelte a „Breath After Breath” című dalt a Duran Duran albumon.

Diszkográfia

1967: Milton Nascimento 1969: Courage 1969: Milton Nascimento 1970: Milton 1972: Clube da Esquina (& Lô Borges) 1973: Milagre dos Peixes 1974: Native Dancer (& Wayne Shorter) 1975: Minas 1976: Geraes 1976: Milton (Raça) (& Wayne Shorter & Herbie Hancock) 1978: Clube da Esquina 2 1979: Journey to Dawn 1980: Sentinela 1981: Caçador de Mim 1982: Anima 1982: Ponta de Areia 1982: Missa dos Quilombos (& Pedro Casaldáliga & Pedro Tierra) 1983: Ao Vivo 1985: Encontros e Despedidas 1986: A Barca dos Amantes (& Wayne Shorter) 1987: Yauaretê (& Wayne Shorter & Herbie Hancock) 1989: Miltons & Herbie Hancock 1990: Canção da America 1990: Txai 1992: Noticias do Brasil 1993: Três Pontas 1994: Angelus (& Wayne Shorter, Herbie Hancock, James Taylor & Jon Anderson) 1994: O Planeta Blue na Estrada do Sol 1996: Amigo 1997: Nascimento 1998: Tambores de Minas 1999: Crooner 2000: Nos Bailes da Vida 2001: Gil & Milton Gilberto Gil) 2003: Pietá 2003: Music for Sunday Lovers 2005: O Coronel e o Lobisomem 2007: Milagre dos Peixes: Ao Vivo 2008: Novas Bossas 2008: Belmondo & Milton Nascimento 2010: ...E a Gente Sonhando 2010: Under Tokyo Skies (& Herbie Hancock) 2011: Nada Será Como Antes: O Musical 2013: Uma Travessia: 50 Anos de Carreira 2015: Tamarear (& Dudu Lima Trio)

Filmjei

Díjai Hétszeres Grammy-díjas Grammy Életmű-díjas

Jegyzetek

Források http://www.miltonnascimento.com.br/ https://www.allaboutjazz.com/musicians/milton-nascimento https://www.theguardian.com/music/2022/may/27/milton-nascimento-brazil-farewell-tour https://musicbrainz.org/search?query=Milton+Nascimento&type=artist&method=indexed

További információk

Kategória:Brazil dalszerzők Kategória:1942-ben született személyek Kategória:Brazil gitárosok Kategória:Élő személyek