A Piqued Jacks olasz rockegyüttes 2006-ban alakult Buggianóban. Ők képviselték San Marinót a 2023-as Eurovíziós Dalfesztiválon, Liverpoolban, a Like an Animal című dallal.

Történet 2010-ben és 2011-ben adta ki a Piqued Jacks az első két EP-jét, majd 2012-ben a Los Angeles-i producerrel, Brian Lanesével dolgoztak együtt a harmadikon, a Just a Machine-en, amely 2013 januárjában jelent meg. 2014 márciusában Matt Noveskey-vel dolgoztak együtt az Upturned Perspectives''' és a No Bazooka kislemezeken. 2015-ben jelent meg első stúdióalbumuk, a Climb Like Ivy Does, 2016-ban pedig az akusztikus változat is megjelent Aerial Roots címmel.

2016-ban ThEd0g dobost Damiano Beritelli váltotta a bandában, akit viszont 2017-ben HolyHargot-ra cseréltek le. 2018 júniusában megjelent a Wildly Shine című kislemez, amelyet [ichael Beinhorn készített elő. Négy hónappal később megjelent a második stúdióalbumuk a The Living Past, amelyet Dan Wellerrel együtt készítettek el. 2019 áprilisában a Penguinsane gitárost Majic-o váltotta fel, és szintén ebben az évben a Piqued Jacks nyerte el a rock kategória legjobb díját a Sanremo Rockon.

2020 májusában a Piqued Jacks tagja lett az MTV New Generation-nek. 2020 szeptemberében jelent meg a Safety Distance című kislemezük, mely egyben az első munka volt Brett Shaw-val. 2021 márciusában kiadták a harmadik stúdióalbumukat, a Synchronizert, melynek producere Julian Emery, Brett Shaw és Dan Weller voltak.

2023-ban részt vettek az Una voce per San Marino elnevezésű eurovíziós nemzeti döntőben, amit Like an Animal'' című dalukkal megnyertek, így ők képviselhetik San Marinót az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Versenydalukat a május 11-én megrendezett második elődöntőben adták elő, ahonnan nem jutottak tovább a döntőbe.

Tagok E-King Majic-o littleladle HolyHargot

Diszkográfia Albumok 2015 – Climb like Ivy Does 2016 – Aerial Roots 2018 – The Living Past 2021 – Synchronizer

Középlemezek 2008 – Tight-Mess 2010 – Momo the Monkey 2011 – Brotherhoods 2013 – Just a Machine

Kislemezek 2013 – My Kite 2013 – Youphoric?! 2013 – Amusement Park 2014 – Upturned Perspectives' 2014 – No Bazooka 2015 – Romantic Soldier 2016 – Shyest Kindred Spirit (Acoustic) 2018 – Eternal Ride of a Heartful Mind 2018 – Loner vs Lover 2018 – Wildly Shine 2020 – Safety Distance 2020 – Every Day Special 2020 – Golden Mine 2021 – Elephant 2021 – Mysterious Equations 2021 – Fire Brigade 2022 – Everything South 2022 – Particles 2022 – Sunflower 2023 – Like an Animal

Jegyzetek

További információk

Kategória:Az Eurovíziós Dalfesztivál résztvevői Kategória:2006-ban alakult együttesek Kategória:Olasz rockegyüttesek