A Deutschland tengeralattjáró a blokádtörés céljából megépített német kereskedelmi célból épített víz alatti tevékenységre alkalmas hajó volt az első világháború idején, melyet a korlátlan tengeralattjáró-háború meghirdetése után nagy hatótávolságú vadásztengeralattjáróvá alakítottak át és U 155 névvel két hosszabb bevetést teljesített jelentős sikereket elérve.

A tengeralattjárót magánadományokból építették meg és kereskedelmi hajóként a Norddeutscher Lloyd leányvállalataként létrehozott Deutsche Ozean-Reederei GmbH üzemeltette. Első volt a hét egységből álló U 151-osztályú tengeralattjárók közül, mely típusból hetet készítettek el összesen, A „U 151- osztály” már a katonai megjelölése lehetett a hajóosztálynak, polgári hajókként „Deutschland-osztály” lehetett ez a megjelölés az elsőként megépült egység után, bár így nem szerepel a forrásként felhasznált angol és német nyelvű szócikkekben. Az után azért nevezhették az osztályt, mert ez az egység készülhetett el elsőként hadihajóként. de a Deutschland mellett csak a Bremen került alkalmazásra fegyvertelen kereskedelmi hajóként, a többi hajót már pusztán hadihajóként vetették be.

Miután két utat teljesített az Amerikai Egyesült Államokba kereskedelmi hajóként, 1917 februárjában hadihajóvá alakították át hat torpedóvető csővel és két fedélzeti löveggel felszerelve vette át a Császári Haditengerészet. 1917 júniusában állították át hadiszolgálatba és két bevetésén 42 hajót süllyesztett el hajótérrel. A háború után Nagy-Britanniához került hadizsákmányként, ahol magántulajdonba kerülve látványosságként megtekinthetővé tették és egy alkalommal tengeri túrát is szerveztek vele, majd 1922-ben lebontották.

Megépítése A Deutschland egyike volt annak a hét tengeralattjárónak, melyeket arra terveztek, hogy árut szállítsanak az Egyesült Államok és Németország között áttörve az antant Északi-tenger köré vont blokádját. A főként a brit flotta által fenntartott blokád nagy nehézségeket okozott a német cégeknek a nyersanyagok beszerzésében, melyek nem voltak fellelhetők kellő mennyiségben a központi hatalmaknál és ezért hiányuk akadályozta a háborús erőfeszítéseket. bélyegkép|bal|300px A Deutschland testvérhajójával, a Bremennel együtt 1916-ban a Deutsche Ozean-Reederei (DOR) hajótársaság számára készült el, mely magántársaság Alfred Lohmann nagykereskedő (Lohmann & Co), a Norddeutscher Lloyd (NDL) és a Deutsche Bank közös leányvállalataként jött létre Bréma székhellyel. A Rudolf Erlbach főmérnök által megtervezett, fegyverzet nélkül megépített tengeralattjáró feltűnően széles volt, hogy nagy raktérrel rendelkezhessen a szállítandó árunak, ami 700 tonnát tehetett ki maximálisan. A külső és belső héjazat közötti elárasztható térben guminak volt hely. Ez a mennyiség a felszíni hajók kapacitásához mérten képest csekély volt.

200-as építési számmal elkészült hajót 1916. március 28-án bocsátották vízre és ekkor került be a kereskedelmi hajók regiszterébe. Megépítése mintegy 4 millió márkába került. A nyomáskamrát a Flensburger Schiffbau-Gesellschaft készítette, míg a kieli Friedrich Krupp Germaniawerft fejezte be az építését. Hajóterének méretét -ben illetve -ben adták meg.

A meghajtásáról két hathengeres négyütemű dízelmotor gondoskodott, melyek egyenként 400 lóerősek voltak. Ezzel a teljesítménnyel a felszínen 10 csomós, víz alatt 6,7 csomó maximális sebességgel tudott haladni. A vízfelszínen 10 csomóval haladva a hatótávolsága 12000 tengeri mérföld volt. Személyzete 29 főből állt.

Nemzetközi reakciók az új hajótípus megjelenésére Nagy-Britannia és Franciaország hamarosan tiltakozását fejezte ki a tengeralattjárók kereskedelmi hajókként való alkalmazása ellen azzal érvelve, hogy így nem lehet megállítani és az áruját nem lehet átvizsgálni, mint a hagyományos hajók esetében. Az Egyesült Államok, mely ország semlegesnek nyilvánította magát a konfliktusban, de diplomáciai nyomás alá került az antant melletti elköteleződése miatt, visszautasította a brit-francia érvelést. A döntés értelmében még a tengeralattjárók is kereskedelmi hajóknak számítottak, amennyiben nem rendelkeztek fegyverzettel. Csak két tengeralattjárót fejeztek be az eredeti tervek alapján: a Deutschlandot és a Brement, mely utóbbi az első Egyesült Államokba tartó útja során odaveszett. Az USA hadba lépése miatt a másik öt egységet nagy hatótávolságú tengeralattjáró cirkálóvá (U-Kreuzer) alakították át még építésük közben. Két 15 cm űrméretű fedélzeti löveggel látták el őket és U 151-osztályként jelölték őket.

Alkalmazása kereskedelmi hajóként Első amerikai út bélyegkép|jobb|250px|Medál a tengeralattjárót szimbolizáló hóddal Az U-Deutschland néven is ismert tengeralattjáró 1916. június 16-án indult első transzatlanti útjára Wilhelmshavenből Paul König kapitány irányításával, aki az NDL-nél szolgált ezt megelőzően. exportárut szállított ekkor, közte nagyon keresett vegyi festéket, főként magas koncentrátumú antrakinon- és alizarin-származékot, melyek közül némelyik fontjának értéke volt a 2005-ös árfolyamon. Ezentúl szállított még gyógyszereket, főként Salvarsant, drágaköveket és diplomáciai leveleket. A szállítmányának az értéke az 1916-os árfolyamon 1,5 millió dollárt (60 millió márkát) tett ki, ami 2023-ban 37 millió dollárnak felelne meg.

A Deutschland a bejelentett indulási időpontja után még egy hetet töltött Helgoland szigeténél, hogy elkerülhesse az ellenséges őrjáratokat. Helgolandról június 23-án folytatta az útját, melynek mérföldjéből mindössze 90 mérföldet tett meg a vízfelszín alá merülve. A nagy erőkkel ellenőrzött és nagy forgalmú La Manche helyett a Brit-szigeteket északról megkerülve jutott ki az Atlanti-óceánra.Gibson, p. 103 Az őrszemei a Virginia Capes-től (a Chesapeake-öböl bejáratától) -re észleltek egy olyan hajót, mely ellenséges lehetett, és ekkor merültek alá első ízben, miközben irányt változtattak úgy, hogy távolodjanak a szárazföldtől, majd a víz alatt haladva ismét a szárazföld felé vették az irányt és -re megközelítették a Chesapeake-öböl bejáratát. Július 9-én 01:20-kor észlelték a Henry-fokot és ezután vették fel a kapcsolatot az Eastern Forwarding Company Thomas Timmins nevű vontatóhajójával, melyen külön arra feladatra hajtottak végre módosításokat, hogy a Deutschlandot vontatni tudja és már napok óta várta a tengeralattjáró érkezését. 1916. július 9-én 23:00-kor érte el a két jármű Baltimore-t, és bő két héttel elindulása után a Marley Neck előtti Quarantine horgonyzóhelyre érkezett Anne Arundel megyében, még épp Baltimore városának akkori határain kívül.Gibson, p. 103 Karle Netzer másnap, július 10-én készített róla fényképet, melyre az ”erreichte Baltimore Hafen 10 Juli 1916” feljegyzést írta. A baltimore-i tartózkodása alatt a német legénység tagjait az elképesztő útjuk okán ünnepélyesen fogadták, még fényűző vacsorákra is meghívták őket és a város délnyugati részén „népünnepélyt” is rögtönöztek a tiszteletükre. A tengeralattjárók fejlesztésével foglalkozó amerikai Simon Lake látogatást tett a fedélzetén míg Baltimore-ban horgonyzott és az NDL képviselőivel egyezséget kötött, aminek alapján az Egyesült Államokban teherszállító tengeralattjárók építésébe kezdenek. Ez a projekt azonban nem valósult meg, mivel 1917 áprilisában az USA hadat üzent Németországnak.

A Deutschland augusztus 2-ig maradt Baltimore-ban, ekkor visszaindult Bremerhavenbe, ahova augusztus 25-én érkezett meg nikkellel, ónnal és nyersgumival a fedélzetén, mely utóbbi anyagból 257 tonnányit a nyomáskamrán kívül elhelyezve szállított – egy részét magyar megrendelésre. A szállítmány értékét márkára értékelték, ami több mint négyszerese volt a tengeralattjáró építési költségének. A szállított anyagokat az amerikai ipar akkor még nem tudta előállítani, ezért rá volt szorulva a német szállítmányokra. Az importált fém- és gumimennyiség bár több hónapra fedezte a német hadiipar igényeit, de összességében nem volt jelentősebb hatással a brit blokádot megszenvedő német iparra. A teljes (oda-vissza) hosszú útjából -et tett meg alámerülve.

Második amerikai út A Deutschland a második alkalommal Brémából indult el 1916. október 10-én transzatlanti útjára és 10 millió dollár (2023-as árfolyamon: közel dollár) értékű szállítmányával november 1-én kötött ki a Connecticut állambeli New Londonban. Az exportált áruk között festékek, vegyszerek, ékszerek, értékpapírok és egészségügyi termékek voltak. Ezzel egyidőben az U 53 is áthajózott az Egyesült Államokba és közvetlen a Newportból való visszaindulása után az antant öt kereskedelmi hajóját süllyesztette el épp az amerikai felségvizek határán túl.

November 17-ei kifutásakor a Deutschland véletlenül nekiütközött a T. A. Scott, Jr. vontatóhajónak, mely hirtelen a haladási irányába hajtott végre kanyarodást miközben New Londonból kísérte ki a nyílt óceánra a tengeralattjárót. A vontató azonnal elsüllyedt a teljes öttagú személyzetével együtt. A tengeralattjáró orra megsérült, ami miatt vissza kellett térnie New Londonba a javítások elvégzéséhez.Bernard, Warren, "A U-Boat′s Turn," MHQ, Summer 2017, p. 47. Miután megállapították a tengeralattjáró vétlenségét a balesetben, november 21-én elhagyhatta New Londont. A szállítmányához tartozott többek között kaucsuk, nikkel, vasötvözet, ón, és értékkel bíró ezüstrúd is.

A Wesermündébe (Bremerhaven) való december 10-ei hazaérkezése után Paul König elvállalta, hogy közreműködik egy a Deutschland útjairól szóló könyv megírásában, melynek címe „A Deutschland útja – A világ első teherszállító-tengeralattjárója” (Die Fahrt der Deutschland – Das erste Untersee-Frachtschiff) lett. A könyvet még 1916-ban kiadták a német mellett angol nyelven is New Yorkban Voyage of the Deutschland, the First Merchant Submarine címmel. A művet erősen reklámozták, mivel jelentős szerepet tulajdonítottak neki propagandában mind Németországban, mind pedig az Egyesült Államokban.Directed Readings on the U-Boat War – Blake, Sam, East Carolina University, April 2003.

Hadihajóként való alkalmazása

Az 1917 januárjára tervezett harmadik útjára nem került sor, miután a német hadvezetés a hónap közepén a korlátlan tengeralattjáró-háború február 1-ei megindítása mellett döntött, és emiatt számítani lehetett az Egyesült Államokkal való viszony megromlására. Az eredeti tervek szerint a Deutschlandnak kellett volna a diplomáciai iratok közt azt a dokumentumot eljuttatnia a washingtoni német nagykövetségre, melyben Németország szövetségi ajánlatot tett Mexikónak arra az esetre, ha az Egyesült Államok belépne a háborúba az antant oldalán. Az út lemondása miatt az üzenetet titkosított formában a berlini amerikai nagykövetség segítségével küldték el az amerikai diplomáciai üzenetekkel együtt Washingtonba a távíróhálózaton. A német külügyminiszter után Zimmermann-távirat néven elhíresült üzenetet a britek elfogták, megfejtették, és az amerikaiak tudomására hozták. Az eset diplomáciai bonyodalmat okozott és egyes vélemények szerint hozzájárult az USA háborúba való belépéséhez 1917 áprilisában.

A Deutschlandot 1917. február 10-én törölték a kereskedelmi hajók regiszteréből, majd hadihajóvá való átalakítását követően február 19-én átvette és a tengeralattjáró-cirkáló flottilla (U-Kreuzer-Flottille) állományába U 155 névvel beosztva hadrendbe állította a Császári Haditengerészet. Az orrába hat torpedóvető csövet szereltek, amikhez 18 torpedóval rendelkezett, a fedélzetére pedig két 15 cm űrméretű, 40-es kaliberhosszúságú löveget kapott, melyeket a Zähringen pre-dreadnought csatahajóról szereltek le.

1917 1917 nyarán az U 155 egy 105 napos bevetést teljesített Karl Meusel sorhajóhadnagy vezetésével. A tengeralattjáró május 24-én futott ki és szeptember 4-én érkezett vissza. A Brit-szigeteket ekkor is északról megkerülve jutott ki az óceánra és az út elején a norvégiai Utsira szigeténél belebotlott az U 19-be, mely majdnem elsüllyesztette. bélyegkép|bal|300px| Az Orion 1919-ben Kalifornia partjainál