A görög föld őstörténete a mai Görögország területén megtalált első, az emberhez kapcsolódó leletek által fémjelzett korszaktól az írás elterjedésének idejéig tart. Az itt lezajlott történelmi haladás az egész emberi társadalom fejlődésének fontos része lett.
Az Égei-tenger környékén már az őskőkorszak korai időszakaiból is feltártak leleteket. Az újkőkorban elő-ázsiai hatások is érték a térséget, a fejlődés meggyorsult. A terület rendkívül erős földrajzi tagoltsága a hajózás fejlődése révén igen kedvező feltételeket teremtett a bronzkori kultúrák fejlődéséhez.
Természetföldrajzi adottságok bélyeg|Az Égei-tenger az űrből A görög világ történetében a kezdetektől jelentős szerepet játszottak földrajzi és természeti adottságok, főleg a világrészek közti elhelyezkedése, közelsége a Közel-Kelethez és a szárazföld kapcsolatai a tengerrel.
A terület földrajzi vázát a Balkán-félsziget déli hegyvonulatai alkotják, amelyek nyúlványai már szigetekként jelennek meg az Égei-tengeren. Jellemző a rendkívüli mértékű vízszintes és függőleges tagoltság. A hegyek a köztük elterülő magas fennsíkokkal és alacsony síkságokkal sok kisméretű, változatos tájegységet alakítanak ki. Az erős tagoltság a történelem során mindig kedvezett az egymástól független közösségek létrejöttének.
A görög földek földrajzi különlegessége a tenger és a szárazföld szoros kapcsolata. A szárazföldön alig van olyan hely, ahonnan egy napon belül ne lehetne elérni a tengert gyalog, az Égei-tengeren pedig úgy lehet hajózni, hogy legalább a szigetek partjai mindig látókörben maradnak. A tenger akadályból így már korán közlekedési lehetőséggé változott az ember számára.
Az ember megjelenése előtt és történelmének korai szakaszában a mediterrán éghajlatú hegyeket erdők borították, amik aztán később jó nyersanyagot biztosítottak a hajóépítéshez és a faszénkészítéshez – emiatt, és a kecsketenyésztés elterjedése miatt aztán túlnyomó részük eltűnt, és az erózió pusztította talajon helyükbe a mediterrán cserjés bozót (macchia) lépett. A területnek csak mintegy egyötöde alkalmas szántóföldi művelésre, a talaj általában gyenge minőségű, de a dombok és alacsonyabb hegyek lejtői kitűnőek a szőlő és az olajfák termesztésére.
A föld ásványi kincsei között az ezüst, réz, vas és márvány több helyen előfordul; sokfelé található jó minőségű fazekasagyag is.
Paleolitikum 2018 óta Görögország legrégebbi régészeti lelőhelyének a peloponnészoszi Megalopoli melletti Marathousa 1 számít, amely mint lelőhely régóta ismert, de csak mostanra sorolták a tudósok a korai paleolitikum körébe.Vangelis Tourloukis, Nicholas Thompson, Eleni Panagopoulou, Domenico Giusti, George E. Konidaris, Panagiotis Karkanas, Katerina Harvati: Lithic artifacts and bone tools from the Lower Palaeolithic site Marathousa1, Megalopolis, Greece: Preliminary results, in: Quaternary International 497 (2018) 47–64 (academia edu ). A mintegy évvel ezelőtti vadászok itt felfedezett nyomai arra mutatnak, hogy erdei őselefántra vadásztak, és az elefántcsontokat eszközként használták.
A thesszáliai Rodia közelében talált néhány szakóca korát és év közé becsülik. A leszboszi Rodafnidia leletei az acheuli kultúrához sorolhatók, korukat 258.000 ± 48.000 évre teszik.Nena Galanidou, Constantin Athanassas, James Cole, Giorgos Iliopoulos, Athanasios Katerinopoulos, Andreas Magganas, John McNabb: The Acheulian Site at Rodafnidia, Lisvori, on Lesbos, Greece: 2010–2012, in: Katerina Harvati, Mirjana Roksandic (Hrsg.): Paleoanthropology of the Balkans and Anatolia, Springer, 2017, S. 119–138, hier: S. 135. bélyeg|A petralonai koponya a szaloniki régészeti múzeumban Az első emberi csontmaradvány a petralonai cseppkőbarlangban 1959-ben talált női koponya. Ezt újabban évesre datálják,Michael Balter: In Search of the First European, in: Science 291,5509 (2001) 1724; doi:10.1126/science.291.5509.1722 és azt valószínűsítik, hogy heidelbergi emberhez sorolható.
A középső, majd a felső paleolitikum korában a glaciálisok idején a tenger szintje mintegy 100 méterrel alacsonyabb volt, a szárazföld nagyobb kiterjedésű volt, mint ma. Egy sor, ma a parthoz közel eső sziget akkor a szárazföld része volt. Az éghajlat hűvösebb volt, de egyébként nem különbözött jelentősen a maitól. Ebből a korból már több biztos nyoma van az emberi életnek, elsősorban a későbbi Albánia, Dél-Epirusz, Korfu, Élisz, Makedónia, Halkidikí, Thesszália és Boiótia területén.
A lelőhelyek eloszlása a kedvező vadászterületeket követi. Az emberi települések (barlangok, sziklaereszek vagy nyílt táborhelyek) főleg tavak, mocsarak, források és folyók közelében találhatók, ahova a vad inni járt. A paleolit kori ember fő zsákmányai a gímszarvas, a dámvad, az őz, a vadjuh és vadkecske, a vadló és az őstulok voltak. A paleolit vadászok és a későbbi transzhumáló pásztorkodás vándorútvonalai hasonlóak voltak.
Cserekapcsolatok is kimutathatók az egyes területek, települések között: például a karneol ásvány természetes lelőhelye Kalabaka (Északnyugat-Thesszália) mellett van, viszont a karneolból készült tárgyak jóval keletebbre is előfordulnak.
A távolabbi területekkel való kapcsolatok, a népesség eredete egyelőre nehezen tisztázható. A középső paleolitikum, a moustérien kultúra csekély mértékben van jelen e leletekben. Több kapcsolat mutat északnyugati irányba, ahol a montenegrói Crvena Stijena-barlang anyaga a görögországiakhoz hasonló formákat tartalmaz. A nyugati vidéken volt a legtartósabb a jelenlét; a thesszáliai nyomok a felső paleolitikum korai szakaszában már véget érnek, az epirusziak és élisziek viszont tovább élnek a kor végéig, körülbelül 9000-ig, itt tehát több tízezer éven keresztül folyamatos volt az állatok vándorlásához kapcsolódó vadászéletmód.
A peloponnészoszi Lakonía prefektúra területén a 2000-es évekre – éves leletekre bukkantak, amiket a neandervölgyi emberhez sorolnak.Katerina Harvati, Eleni Panagopoulou, Panagiotis Karkanas: First Neanderthal remains from Greece: the evidence from Lakonis, in: Journal of Human Evolution 45 (2003) 465–473. (online). Kréta szigetén ugyancsak találtak évesre datált leleteket, amik azt bizonyítják, hogy a neandervölgyi ember jelentős tengeri távolságokat le tudott küzdeni.Thomas F. Strasser u. a.: Stone Age Seafaring in the Mediterranean: Evidence for Lower Paleolithic and Mesolithic Inhabitation of Crete from the Plakias Region, in: Hesperia 79 (2010) 145–190 Volltext (PDF; 5,2 MB) . Tipikus moustérien kőeszközeik felbukkantak Lefkáda, Kefaloniá és Zákinthosz szigetein is.George Ferentinos, Maria Gkioni, Maria Geraga, George Papatheodorou: Early seafaring activity in the southern Ionian Islands, Mediterranean Sea, in: Journal of Archaeological Science 39 (2012) 2167–2176. (abstract).
Mezolitikum A jégkorszak vége, a jelenkor kezdete a görög földön kisebb változásokat hozott, mint Észak-Európában. Ennek az átmeneti kornak a szegényes anyagában megjelennek az újabb, mezolitikus formák, főleg a mikrolit eszközök. A gyér lakosságra továbbra is a vadászat és gyűjtögetés volt a jellemző. A korszak folyamán fokozódott a tengeri halászat szerepe, és a míloszi obszidián széles körű felhasználása a rendszeresebb tengeri vízi közlekedés megindulását jelzi.
A középső kőkorszak fejlődését kitűnően lehet tanulmányozni az Argolisz melletti Frankhthi-barlang leleteiben. Az ember által, jelentős megszakításokkal, mintegy évig használt barlangot az i. e. 10. évezredben (nagyjából egy időben az olyan keleti mezolit kultúrákkal, mint az anatóliai beldibi és a szíria-palesztinai natúf-kultúra) a paleolit kor végének vadászai lakták. Zsákmányuk főleg szarvas, mellette őstulok és vadló volt. Mintegy ezeréves bennlakás után elhagyták a barlangot, és az lakatlan maradt a szorosabban vett mezolitikus periódusig, a 8. évezred közepéig. Az új lakók mintegy másfél ezer évig, a 6. ezred elejéig használták a Frankhthi-barlangot. Az alsó rétegekben még a szarvasvadászat dominál, késöbb a zsákmány változatosabbá válik. Növekszik a halászat (főleg a tonhal) valamint a kagyló- és csigagyűjtés szerepe. A helybeli vörös és szürke kovakőből készült eszközök mellett egyre több míloszi obszidián található, amit a 120 kilométerre fekvő szigetről a tengeren hajózva hoztak el.
Mezolitikus leleteket találtak a Kükládokon Küthnosz szigetén is az 1996 és 2005 között végzett ásatások során. Ezeket i. e. 8600 és 7800 közé datálják. A jégkorszak után emelkedő tengerszint a lelőhely nagy részét tönkretette, csak mintegy 1500–2000 m² maradt meg.Adamantios Sampson: The Mesolithic Settlement and Cemetery of Maroulas on Kythnos, in: N. J. Brodie, J. Doole, G. Gavalas, C. Renfrew (Hrsg.): Horizon – a colloquium on the prehistory of the Cyclades, McDonald Institute for Archaeological Research, Cambridge 2008, S. 13 und Maroulas on Kithnos. Itt találták meg a legrégebbi szabadföldi – barlangokon kívüli – temetkezéseket is, mindössze néhány centiméterrel a talajszint alatt.
Neolitikum
Az újkőkorszakban a görög föld az európai fejlődés legfontosabb, élen járó területévé válik, és ezt a helyét évezredeken át meg is őrizte.
A neolitikum kezdetei Görögországban a 7. évezredbe nyúlnak vissza és korszak nagyjából a 6–4. évezredet fogja át. A neolit parasztgazdaság elsődleges központi területein, Elő-Ázsiában a korai szakaszában (9–7. évezred) gabonatermelésre (árpa, búza) és kis kérődzők (juh, kecske) tenyésztésére alapozódott. Főleg a lassan mozgó, szaporodó és új földet kereső népességcsoportok terjeszkedésével, részben pedig a szomszédos vadászó-gyűjtögető népek akkulturációjával terjedt át Délkelet-Európába, miközben gazdagodott is, elsősorban a szarvasmarha és a házi sertés háziasításával, tenyésztésének meghonosításával.
Korai neolitikum A korai neolitikumban főleg a földművelésre legalkalmasabb északi síkságokon (Dél-Makedónia, Thesszália) voltak sűrűbben települések; délebbre és a szigetekre csak lassabban terjedt szét a lakosság. Délen azonban a legnagyobb sziget, Kréta betelepülése ugyancsak a korai neolitikumba nyúlik vissza, egy hasonlóképpen kis-ázsiai, de az északitól független vándorlási áramlat eredményeként.
Egyes lelőhelyeken (főleg Thesszáliában: Argissa Magoula, Sesklo régészeti lelőhely ; de Krétán, Knósszoszban is) feltárták a neolit kultúra legkorábbi, kerámiát még nem használó (akeramikus, prekeramikus) szakaszának leleteit is. Ezután hamarosan megjelent a kerámia, kezdetben díszítetlen formában, majd festett díszítésseI. Egyszerű geometrikus motívumokkal díszített, egy színnel festett edények jellemzik az úgynevezett Proto-Sesklo-szakaszt, aminek jelentős települését tárták fel a dél-makedóniai Nea Nikomédeia régészeti lelőhelyén az i. e. 6. évezredből. Ezt a festést nem alkalmazó, az edényeket karcolt vagy becsípett motívumokkal, bütykökkel díszítő Pre-Sesklo-szakasz váltja fel, valószínűleg a rokon jellegű kerámiát használó balkáni területekről kiinduló bevándorlás eredményeként. Ez a változás csak északon, főleg Thesszáliában figyelhető meg, a délebbi területeken folytatódott a festett kerámia használata.
Középső neolitikum
Az újkőkor középső szakaszában, ami nagyjából az 5. évezreddel esett egybe, központi jelentőségű a Sesklo-kultúra. A neolitikus gazdaság és társadalom ekkor élte a virágkorát. A települések hálózata, főleg a síkságokon, sűrű volt. Számos településen találtak kővel alapozott házakat, szorosan egymás mellé építve, utcákkal tagolva, szinte városias jelleggel. A névadó településen, a thesszáliai Vólosz közelében, a magaslatra épített házakat koncentrikus körökben vették körül falak. Az erődítés jelzi a társadalom formálódó rétegződését is. Jellegzetesek a többnyire nőket ábrázoló, naturalisztikus agyagszobrocskák és a geometrikus motívumokkal díszített pecsételők. A változatos kerámia mellett a leletanyagban felbukkan néhány réztárgy (tű, gyöngy) is, a kialakuló fémhasználat első jeleiként.
A késői neolitikum