Cyril Raffaelli francia traceur, színész, harcművész és kaszkadőr.
A B13 – A bűnös negyed című filmmel vált ismertté, amelyben David Belle mellett játszott. Harcművészeti koreográfus A szállító című filmmel lett ismert.
Élete és pályafutása 1974. április 1-jén született. Két testvére befolyására hatéves korában kezdett el érdeklődni a harcművészetek iránt. Nuncsakuval kezdett, majd egy karateklubban megtanulta a sótókan karatét. Ebben az időben Cyril több atlétikai bajnokságon is részt vett. A későbbiekben Jackie Chan filmjei iránti szenvedélye is felkeltették benne a vágyat, hogy filmekben szerepeljen.
Tizennégy évesen jelentkezett Annie Fratellini cirkusziskolájába, ahol megismerkedett Vincent Cassellel. Ott sajátította el akrobatikus képességeit. Ezután a Bouglione, a Zavatta és a Fratellini családok csapatait követte. 1991-ben Raffaellit felkérték, hogy vegyen részt a The Rare című darab koreográfiájában; ezáltal lett a televízió felfedezettje. Több műsorban és reklámfilmben is szerepelt, illetve néhány operában is táncolt.
1993-ban részt vett a Starmania új változatának meghallgatásán, amelyet Lewis Furey rendezett. Négy évre kapta meg az Étoile Noire szerepét. sportolói pályafutását 1999-ig folytatta, és több nemzetközi címet nyert, többek között a vusu harcművészetben.
1996-ban tűnt fel először kaszkadőrként Gérard Jugnot filmjében. Ezt követően számos produkcióban dolgozott, ahol tapasztalatát, akrobatikus képességeit és színpadi érzékét a harci jelenetek koreográfiájában és a kaszkadőrmutatványokban használhatta fel.
Az 1999-es találkozás Luc Bessonnal a Jeanne d’Arc – Az orléans-i szűz című film forgatásán meghatározó esemény volt; azóta számos, az EuropaCorp által gyártott akciófilmben szerepelt. Első nagyobb szerepe 2001-ben volt A sárkány csókja című filmben, amelyben Jet Li alakította főszerepet.
2010-ben a Djinns című háborús horrorfilmben játszott.
Filmográfia Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 2000 Taxi 2. Taxi 2 karateoktató 2001 A sárkány csókja Kiss of the Dragon ikerpár tagja Végzetes hipnózis Mortel Transfert tolvaj 2002 Asterix és Obelix: A Kleopátra-küldetés Astérix & Obélix: Mission Cléopâtre légiós az erdőben Az ifjú Casanova (tévéfilm) Il giovane Casanova 2004 Bíbor folyók 2. – Az apokalipszis angyalai Les Rivieres pourpres II - Les anges de l'apocalypse gyilkos pap B13 – A bűnös negyed Banlieue 13 Damien Tomaso százados Dózsa Zoltán Csík Csaba Krisztián 2007 Die Hard 4.0 – Legdrágább az életed Die Hard 4.0 Rand Presits Tamás 2009 Human Zoo Dacae nyomozó B13 – Az Ultimátum Banlieue 13 - Ultimatum Damien Tomaso százados Dózsa Zoltán 2010 Arthur 3. – A világok harca Arthur 3: La Guerre des deux mondes – Djinns Louvier 2017 A Gentleman harcos a mosodában
Egyéb tevékenység
1997: Tutira kamuzunk – kaszkadőr 1998: Jöttünk, láttunk, visszamennénk 2. – Az időalagút – kaszkadőr 1998: A vasálarcos – kaszkadőr 2000: Taxi 2. – kaszkadőr 2002: A szállító – kaszkadőr 2007: Hitman – A bérgyilkos – harci jelenetek koreográfusa 2019: Halálos iramban: Hobbs & Shaw – kaszkadőr
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1974-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Francia színészek Kategória:Harcművészek Kategória:Kaszkadőrök