Holly Mae Muller (művésznevén: Mae Muller, Kentish Town, London, 1997. augusztus 26. – ) brit énekesnő. Ő képviselte az Egyesült Királyságot a 2023-as Eurovíziós Dalfesztiválon, Liverpoolban, az I Wrote a Song című dalával.
Pályafutása 2007-ben gyerekként feltűnt Mika Grace Kelly című dalának videoklipjében.
Muller gyermekkorában édesanyja kedvenc énekes-dalszerzőit hallgatta: a Dixie Chickst, Gwen Stefanit és a Simon and Garfunkelt. Lily Allen debütáló albumának megjelenése egy sarkalatos pont volt az énekesnő számára. Nyolc évesen kezdett saját zenéket írni. Bár a szülei a Cambridgeshire-i Kimbolton Schoolba szerették volna beíratni, Muller végül a Belsize Parkban lévő Fine Arts College-ba járt. Még tinédzserként úgy döntött, hogy otthagyja a munkáját az American Apparelnél, és inkább dolgozik egy kocsmában Kentish Townban, hogy a nap folyamán zenével foglalkozhasson. Muller megkérte egy barátját, aki tudta, hogyan kell használni a Logicot, hogy készítsen néhány demót neki egy üveg borért cserébe. 2017-ben ezeket feltöltötte a SoundCloud-ra, melyet váratlanul nagy siker övezett. Miután készített egy videót az Instagramra, amelyben énekelt, Mullert felfedezte a menedzsere, és le is szerződtette.
Az After Hours című EP-je 2018 februárjában jelent meg, és a DIY magazin "merész, magabiztos első lépésnek" minősítette. Az After Hourst 2018 szeptemberében követte egy második EP, mely a Frankly címet viselte. Az A1234 egy "lenyűgöző munkának" minősítette, és megjegyezte, hogy Mullerre "oda kell majd figyelni".
2019. április 5-én Muller kiadta debütáló stúdióalbumát Chapter 1 címmel. Fellépett a Little Mixszel az LM5: The Tour-on a New Rules együttessel közösen. A turnét követően kiadott egy kislemezt Therapist címmel, amelyet a megjelenése előtt a turnén is előadott. A Therapist megjelenése mellett Muller bejelentette első országos turnéját is, melynek során az Egyesült Királyság öt városába látogatott el. 2020 szeptemberében Muller bejelentette, hogy harmadik EP-je 2020. november 6-án jelenik meg. A No One Else, Not Even You címet viselő EP-t az Egyesült Királyságban és Európában zajló turnéval támogatta meg. Az egyik dalához, a So Annoyinghoz készült videót Sophie Muller rendezte.
2021-ben Muller vendégénekesként szerepelt a When You're Out című dalban, amely Billen Ted első nagy slágerének, a Wellerman-nek a folytatása. Csatlakozott Neikedhez és az amerikai rapperhez, Polo G-hez a Better Days című dalban. A közös munkájuk a Billboard Hot 100-as listán az 57. helyen debütált, majd később a 23. helyig jutott. A Better Days bekerült a Pop Airplay Top 10-be az Amerikai Egyesült Államokban, és felkerült a UK Singles Chart listájára is, ahol a 32. helyet érte el. Muller előadta a dalt a The Tonight Show Starring Jimmy Fallon-ben is.
2022. október 27-én az énekesnő kiadta az I Just Came To Dance című kislemezét, melyet 2023 márciusáig több mint 2,5 millió alkalommal streameltek a Spotify-on. 2023. március 3-án Sigalával, Caity Baserrel és Stefflon Donnal közösen kiadott egy kislemezt Feels This Good címmel.
2023. március 9-én a BBC bejelentette, hogy az énekesnő képviseli az Egyesült Királyságot az Eurovíziós Dalfesztiválon az I Wrote a Song című dalával. A dalt a videoklippel együtt ugyanezen a napon mutatták be. Versenydalát a május 13-i döntőben adta elő, a szavazás során a huszonötödik helyen végzett.
Diszkográfia Albumok Chapter 1 (2019)
EP-k After Hours (2018) Frankly (2018) No One Else, Not Even You (2020)
Kislemezek Close (2018) Jenny (2018) The Hoodie Song (2018) Pull Up (2018) Busy Tone (2018) Leave It Out (2019) Anticlimax (2019) Dick (2019) Therapist (2020) I Don't Want Your Money (2020) So Annoying (2020) HFBD (2020) Gone (2020) Better Days (2021, Neiked és Polo G közreműködésében) American Psycho (2022, Marshmello és Trippie Redd közreműködésében) I Just Came to Dance (2022) Feels This Good (2023, Sigala, Caity Baser és Stefflon Don közreműködésében) I Wrote a Song (2023)
Jegyzetek
További információk
Kategória:1997-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Az Eurovíziós Dalfesztivál résztvevői Kategória:Brit énekesek Kategória:Brit nők