Otar Kakabadze (Tbiliszi, 1995. június 27. –) grúz válogatott labdarúgó, a lengyel Cracovia középpályása.
Pályafutása Klubcsapatokban Kakabadze Grúzia fővárosában, Tbilisziben született. Az ifjúsági pályafutását a helyi Dinamo Tbiliszi akadémiájánál kezdte.
2013-ban mutatkozott be a Dinamo Tbiliszi felnőtt keretében. 2016-ban a spanyol másodosztályban szereplő Gimnàstic szerződtette. A 2016–17-es szezon második felében a dán Esbjerg csapatát erősítette kölcsönben. 2018-ban a svájci Luzernhez, majd 2020-ban a spanyol Teneriféhez igazolt. 2021. július 1-jén hároméves szerződést kötött a lengyel első osztályban érdekelt Cracovia együttesével. Először a 2021. július 24-ei, Górnik Łęczna ellen 1–1-es döntetlennel zárult mérkőzésen lépett pályára. Első gólját 2021. október 2-án, a Stal Mielec ellen hazai pályán 3–3-as döntetlennel végződő találkozón szerezte meg.
A válogatottban Kakabadze az U17-es és az U21-es korosztályú válogatottban is képviselte Grúziát.
2015-ben debütált a felnőtt válogatottban. Először a 2015. október 8-ai, Gibraltár 4–0-ra megnyert mérkőzésen lépett pályára. 2024. május 22-én Willy Sagnol szövetségi kapitány kihirdette a 26 fős Európa-bajnoki keretét, amelyben ő is szerepelt.
Statisztikák 2023. május 13. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólGimnàstic2016–17Segunda División6030—902017–1836100—3612018–192000—20Összesen4413000471Esbjerg(kölcsönben)2016–17Danish Superliga12000—120Luzern2018–19Swiss Super League12020—1402019–2020031402712020–211000—10Összesen3305140421Tenerife2020–21Segunda División16030—190Cracovia2021–22Ekstraklasa19310—2032022–2327121—292Összesen4643100495Összesen1515142401697
A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól20153020164020178020188020191002020502021902022602023502024130202560Összesen770
Sikerei, díjai Dinamo Tbiliszi Grúz bajnokság (2): 2013–14, 2015–16 Grúz kupa (3): 2013–14, 2014–15, 2015–16 Grúz szuperkupa (2): 2014, 2015
Jegyzetek
Források
Kategória:1995-ben született személyek Kategória:Grúz labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Dinamo Tbiliszi labdarúgói Kategória:A Gimnàstic de Tarragona labdarúgói Kategória:Az Esbjerg labdarúgói Kategória:A Luzern labdarúgói Kategória:A CD Tenerife labdarúgói Kategória:A Cracovia Kraków labdarúgói Kategória:A Segunda División labdarúgói Kategória:A Dán Szuperliga labdarúgói Kategória:A Swiss Super League labdarúgói Kategória:Az Ekstraklasa labdarúgói Kategória:A 2024-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek