A Qami () Sevak Khanagyan örmény énekes dala, mellyel Örményországot képviselte a 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon Lisszabonban. A dal 2018. február 25-én, az örmény nemzeti döntőben, a Depi Evrateszilben megszerzett győzelemmel érdemelte ki a dalversenyen való indulás jogát.

Eurovíziós Dalfesztivál balra|bélyegkép|171x171px|Sevak a dalfesztivál megnyitóján 2017. december 27-én vált hivatalossá, hogy az énekes is résztvevője a Depi Evrateszil mezőnyének. Dalával a február 22-i második elődöntőben versenyzett, ahonnan sikeresen továbbjutott a döntőbe. A február 25-én rendezett döntőben a nemzetközi zsűri és a nézők szavazatai alapján megnyerte a válogatóműsort, így ő képviselhette hazáját az Eurovíziós Dalfesztiválon.

A dalfesztivál előtt Moszkvában, Tel-Avivban, Amszterdamban és Madridban eurovíziós rendezvényeken népszerűsítette versenydalát.

Az Eurovíziós Dalfesztiválon a dalt először a május 8-án rendezett első elődöntőben adta elő fellépési sorrend szerint tizenhatodikként a Finnországot képviselő Saara Aalto Monsters című dala után és a Svájcot képviselő ZiBBZ Stones című dala előtt. Az elődöntőben a nézői szavazatok és a nemzetközi zsűrik pontjai alapján nem került be a dal a május 12-én megrendezésre került döntőbe. Összesítésben 79 ponttal a tizenötödik helyen végzett.

A következő örmény induló Srbuk Walking Out című dala volt a 2019-es Eurovíziós Dalfesztiválon.

Kapott pontok Első elődöntő Szavazat Össz Szavazó országok Nézők 41 68 12 6 5 4 Zsűri 38 62 542 10 3 4 2

Dalszöveg

Jegyzetek

További információk

Kategória:Dalok a 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon Kategória:2018 kislemezei