Denis Bouanga (Le Mans, 1994. november 11. –) gaboni válogatott labdarúgó, az amerikai Los Angeles csatára.
Pályafutása Klubcsapatokban Bouanga a franciaországi Le Mans városában született. Az ifjúsági pályafutását a SO Maine csapatában kezdte, majd a Le Mans akadémiájánál folytatta.
2013-ban mutatkozott be a Mulsanne-Téloché felnőtt keretében. 2014-ben az első osztályban szereplő Lorient szerződtette. 2016 és 2017 között a Strasbourg és a Tours csapatát erősítette kölcsönben. 2018-ban a Nîmes-hez, majd 2019-ben a Saint-Étienne-hez igazolt. 2022. augusztus 4-én szerződést kötött az észak-amerikai első osztályban érdekelt Los Angeles együttesével. Először a 2022. szeptember 1-jei, Houston Dynamo ellen 2–1-re elvesztett mérkőzés 72. percében, Cristian Arango cseréjeként lépett pályára. Első gólját 2022. október 2-án, a Portland Timbers ellen idegenben 2–1-re megnyert találkozón szerezte meg. A 2023-as szezonban 36 mérkőzésen elért 25 góljával megszerezte az MLS gólkirályi címét.
A válogatottban Bouanga 2017-ben debütált a gaboni válogatottban. Először a 2017. január 14-ei, Bissau-Guinea ellen 1–1-es döntetlennel zárult mérkőzésen lépett pályára. Első válogatott gólját 2017. március 24-én, Guinea ellen 2–2-es döntetlennel végződő találkozón szerezte meg.
Statisztikák 2024. augusztus 26. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólNîmes2018–19Ligue 135831—389Saint-Étienne2019–202610525036122020–2136700—3672021–2236910—3792022–23Ligue 21000—10Los Angeles2022MLS10300001032023362500121348382024251630763522Összesen205781232419241100
A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól201782201831201952202031202161202240202352202472202522Összesen4313
Góljai a válogatottban # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1 2017. március 24. Stade Océane, Le Havre, Franciaország 1–1 2–2 Barátságos mérkőzés 2 2017. június 10. Stade du 26 Mars, Bamako, Mali 1–0 1–2 2019-es afrikai nemzetek kupája-selejtező 3 2018. október 12. Stade d'Angondjé, Libreville, Gabon 1–0 3–0 4 2019. október 15. Íbn Batúta Stadion, Tanger, Marokkó 2–1 3–2 Barátságos mérkőzés 5 2019. november 17. Stade de Franceville, Franceville, Gabon 2–0 2–1 2021-es afrikai nemzetek kupája-selejtező 6 2020. november 12. 1–0 2–1 7 2021. március 25. 2–0 3–0 8 2023. november 16. 1–1 2–1 2026-os VB-selejtező 9 2023. november 19. Benjamin Mkapa Stadion, Dar es-Salaam, Tanzánia 2–0 2–1 10 2024. június 11. Stade de Franceville, Franceville, Gabon 3–1 3–2 11 2024. november 15. 1–0 1–5 2025-ös afrikai nemzetek kupája-selejtező 12 2025. március 20. 2–0 3–0 2026-os VB-selejtező 13 3–0
Sikerei, díjai Saint-Étienne Francia Kupa Döntős (1): 2019–20
Los Angeles MLS Bajnok (1): 2022 Döntős (1): 2023
US Open Cup Győztes (1): 2024
CONCACAF-bajnokok ligája Ezüstérmes (1): 2023
Campeones Cup Ezüstérmes (1): 2023
Leagues Cup Ezüstérmes (1): 2024
Gaboni válogatott Király-kupa Harmadik hely (1): 2018
Egyéni Az MLS gólkirálya: 2023 (25 góllal) MLS All-Stars: 2023, 2024 MLS Best XI: 2023 MLS – A Hónap Játékosa: 2023 október A CONCACAF-bajnokok ligája gólkirálya: 2023 (7 góllal) CONCACAF-bajnokok ligája Best XI: 2023
Jegyzetek
További információk
Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Gaboni labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Az FC Lorient labdarúgói Kategória:Az RC Strasbourg labdarúgói Kategória:A Tours FC labdarúgói Kategória:A Nîmes Olympique labdarúgói Kategória:A Saint-Étienne labdarúgói Kategória:A Los Angeles FC labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A Ligue 2 labdarúgói Kategória:Az MLS labdarúgói Kategória:Élő személyek