Willa Sibert Cather, született Wilella Sibert Cather amerikai írónő, aki az amerikai közép-nyugati síkságA Great Plains (franciául: Grandes Plaines), néha egyszerűen "the Plains", egy széles kiterjedésű síkság Észak-Amerikában. életről szóló regényeiről ismert, köztük az O Pioneers!, The Song of the Lark és My Ántonia. 1923-ban Pulitzer-díjjal jutalmazták az One of Ours című regényért, amely az első világháború idején játszódik.
Willa Cather és családja Virginiából a nebraskai Webster megyébe költözött, amikor ő kilenc éves volt. A család később Red Cloud városában telepedett le. Nem sokkal a University of Nebraska–Lincoln diploma megszerzése után Cather tíz évre Pittsburgh-be költözött, ahol magazinszerkesztőként és középiskolai angoltanárként tartotta fenn magát. 33 évesen New Yorkba költözött, élete hátralévő részében elsődleges otthonába, bár sokat utazott, és sok időt töltött nyári rezidenciáján a New Brunswick-i Grand Manan Islanden. Élete utolsó 39 évét partnerével, Edith LewisszalEdith Lewis (1882. december 22. – 1972. augusztus 11.) magazinszerkesztő volt a McClure's Magazine-nál, az Every Week Magazine ügyvezető szerkesztője, valamint reklámszövegíró a J. Walter Thompsonnál. töltötte, mielőtt mellrákot diagnosztizáltak nála, és agyvérzésben meghalt. Lewis mellett van eltemetve egy Jaffrey-i New Hampshire-i temetőben.
Cather elismerést szerzett a határ menti regényíróként és úttörőként. Írt azoknak a telepeseknek a sorsáról, akik a nyugati államokba költöztek, sok közülük a XIX. századi európai bevándorló. Munkáiban gyakori témák a nosztalgia és a száműzetés. A helyérzésA helyérzés (Sense of place) kifejezést sokféleképpen használták. Ez egy többdimenziós, összetett konstrukció, amelyet az emberek és a térbeli helyzetük közötti kapcsolat jellemzésére használnak. Jellemző, hogy egyes földrajzi helyeken van, míg máshol nincs, vagy másoknak nincs ilyen érzése vagy észlelése. fontos eleme Cather fikciójának: a fizikai tájak és a hazai terek Cather dinamikus jelenléte, amely ellen szereplői küzdenek és közösségre találnak.
Fiatalkora és iskolái
Cather 1873-ban született anyai nagyanyja farmján a Back CreekA Back Creek a Potomac folyó 59,5 mérföld hosszú (95,8 km) mellékfolyója, amely a virginiai Frederick megyéből északra folyik a Nyugat-Virginiai keleti Panhandle tartományban található Berkeley megyébe. Valley-ben, Winchester közelében, Virginia államban. Apja Charles Fectigue Cather volt. A Cather család Walesből származik, a név a Cadair IdrisbőlA Cadair Idris vagy a Cader Idris egy hegy a walesi Gwynedd Meirionnydd területén., egy Gwynedd-hegyből ered. Anyja Mary Virginia Boak volt, egykori iskolai tanár. Mire Cather betöltötte a tizenkét hónapot, a család Willow Shade-be költözött, egy görög újjászületés stílusú otthonba 130 hektáron, amelyet apai nagyszülei adtak nekik.
Mary Cathernek még hat gyermeke született Willa után: Roscoe, Douglass, Jessica, James, John és Elsie. Cather közelebb állt a fivéreihez, mint a nővéreihez, akiket Hermione Lee életrajzíró szerint „úgy tűnik, nem nagyon szerette”.
Charles Cather szüleinek unszolására a család Nebraskába költözött 1883-ban, amikor Willa kilenc éves volt. A termőföld vonzotta Charles apját, és a család el akart menekülni a Virginiában tomboló tuberkulózis-járvány elől. Willa apja tizennyolc hónapig próbálkozott a mezőgazdasággal, majd a családot Red Cloud városába költöztette. ahol ingatlan- és biztosítási üzletet nyitott, a gyerekek pedig először jártak iskolába. Cather legkorábbi munkái közül néhányat először a Red Cloud Chief-ben, a város helyi lapjában tették közzé, és Cather széles körben olvasott, miután összebarátkozott egy zsidó házaspárral, a Wiener családdal, akik ingyenes hozzáférést ajánlottak neki a Red Cloudban található kiterjedt könyvtárukhoz. Ezzel egy időben házi telefonálást folytatott a helyi orvossal, és úgy döntött, hogy sebész lesz. Egy rövid időre William néven írta alá a nevét Willa helyett, de ezzel gyorsan felhagyott.
1890-ben, tizenhat évesen Cather elvégezte a Red Cloud High School-t. A nebraskai Lincolnba költözött, hogy beiratkozzon a University of Nebraska–Lincoln-ra. Első évében Thomas Carlyle-ról írt esszéje a tudta nélkül jelent meg a Nebraska State Journalban. Ezt követően darabonként 1 dollárért rovatokat publikált, mondván, hogy az oldalra nyomtatott szavai „egyfajta hipnotikus hatást” váltottak ki, ami arra késztette, hogy folytassa az írást. Ezután a folyóirat rendszeres munkatársa lett. A helyi lapnál végzett munkája mellett Cather főszerkesztője volt a The Hesperiannak, az egyetem diáklapjának, és a Lincoln Courier írója lett. Az egyetemen matematikát tanult John J. Pershingtől, aki később a hadsereg tábornoka lett, és Catherhez hasonlóan Pulitzer-díjat kapott az írásaiért, és barátságot kötött vele.title=In Quest of General Pershing|first=Frank|last=Vandiver|event=Annual dinner of the Beta of Texas Chapter of Phi Beta Kappa|location=Cohen House, Rice University|date=May 2, 1962|url=https://scholarship.rice.edu/bitstream/handle/1911/62848/article_RIP482_part3.pdf Terveit természettudományi tanulmányairól orvosira változtatta, ehelyett 1895-ben angol nyelvű Bachelor of Arts diplomát szerzett.
Cathernek a még mindig határ menti államnak tekintett Nebraskában töltött ideje meghatározó élmény volt számára: meghatotta a drámai környezet és az időjárás, a préri hatalmassága, valamint a bevándorlók és a bennszülött amerikai családok különféle helyi kultúrái.
Pályafutása 1896-ban Cathert felvették egy női magazinba, a Home Monthly-ba, és Pittsburgh-be költözött. Ott újságírói darabokat, novellákat és verseket írt. Egy évvel később, a magazin eladása után, a Pittsburgh Leader távírószerkesztője és kritikusa lett, és gyakran írt költészetet és rövid fikciókat a The Library című másik helyi kiadványban.And Death Comes for Willa Cather, Famous Author , Pittsburgh Sun-Telegraph, April 25, 1947 Pittsburghben egy évig latint, algebrát és angol zeneszerzést tanított a Central High School-ban, majd angolt és latint tanított az Allegheny High Schoolban, ahol az angol tanszék élére került.
Nem sokkal azután, hogy Pittsburgh-be költözött, Cather novellákat írt, többek között megjelentette a "Tommy, the Unsentimental"-t a Home Monthly-ban egy férfias nevű nebraskai lányról, aki úgy néz ki, mint egy fiú, és megmenti apja banküzletét. Janis P. Stout ezt a történetet egyikének nevezi Cather azon művei közül, amelyek „bemutatják a merev nemi szerepek különlegességét, és kedvező bánásmódban részesítik azokat a karaktereket, akik aláássák a konvenciókat”. Első könyve, az April Twilights (Április alkonyai) című verses gyűjteménye 1903-ban jelent meg. Nem sokkal ezután, 1905-ben megjelent Cather első novellagyűjteménye, a The Troll Garden. Ez tartalmazta néhány leghíresebb történeteit, köztük az „A Wagner Matinee”, „The Sculptor's Funeral” és a „Paul's Case”.
Miután 1906-ban Cathernek felajánlottak egy szerkesztői állást a McClure's Magazine-nál, New Yorkba költözött. A McClure's-nál töltött első évében az újság kritikus cikksorozatot közölt Mary Baker Eddy vallási vezetőről, Georgine Milmine szabadúszó újságírót nevezve a szerzőnek. Cather közreműködött a sorozatban, de vita tárgyát képezi, hogy mennyivel. Milmine rengeteg kutatást végzett, de nem volt elegendő erőforrása egy kézirat önálló elkészítéséhez, McClure's pedig Cathert és néhány más szerkesztőt, köztük Burton J. Hendricket alkalmazta, hogy segítsen neki. Ezt az életrajzot a következő tizennyolc hónapban a McClure's sorozatban publikálták, majd könyv formájában is megjelentették. A McClure's Cather első regényét, az Alexander's Bridge-t (1912) is sorozatban készítette. Míg a legtöbb kritika kedvező volt, például a The Atlantic "ügyesnek és ügyesnek" nevezte az írást,The Atlantic. November 1912, p. 683. maga Cather hamarosan "gyengének és sekélyesnek" látta a regényt.
Cather követte az Alexander's Bridge három közép-nyugati síkságon játszódó regényével, amelyek végül népszerűek és kritikai sikerek is lettek: O Pioneers! (Ó úttörők!, 1913), The Song of the Lark (A pacsirta dala, 1915), és My Ántonia (Az én Ántóniám, 1918), amelyeket – együttvéve – néha „Préri-trilógiának” is neveznek. A közönséges alapú regények sorozata az, amiért Cathert azért ünnepelték, mert közönséges emberekről beszélt. Sinclair Lewis például dicsérte munkáját, amiért Nebraskát először tette ismertté a nagyvilág számára.Omaha World-Herald, April 9, 1921. A Nagy Gatsby megírása után F. Scott Fitzgerald panaszkodott, hogy kudarcot vallott a My Ántonia-hoz képest.
1920-as évek Cather még 1920-ban is elégedetlen volt kiadója, a Houghton MifflinA Houghton Mifflin Harcourt amerikai kiadó tankönyveket, oktatási technológiai anyagokat, értékeléseket és referenciaműveket adott ki. teljesítményével, amely mindössze 300 dolláros reklámköltségvetést fordított a My Ántonia-ra, és nem volt hajlandó fizetni a könyvhöz Władysław T. Bendától megrendelt összes illusztrációért. Ráadásul a könyvek fizikai minősége gyenge volt. Abban az évben a fiatal kiadóhoz, az Alfred A. Knopfhoz fordult, amely arról volt híres, hogy reklámkampányokkal támogatja szerzőit. A könyveinek megjelenése is tetszett neki, és William Henry Hudson Green Mansions-kiadása is lenyűgözte. Annyira élvezte a stílusukat, hogy az 1920-as évek összes Knopf-könyve – a Youth and the Bright Medusa című novellagyűjteményének egyetlen nyomatát leszámítva – a második és az azt követő nyomatokon is megegyezett.
Ekkorra Cather megszilárdult, mint jelentős amerikai író, és 1923-ban Pulitzer-díjat kapott az első világháborún alapuló regényéért, az One of Ours-ért. Ezt követte a népszerű Death Comes for the Archbishop 1927-ben, amelyből mindössze két év alatt 86 500 példányt adtak el, és amely bekerült a Modern Library 100 legjobb regénye közé a huszadik században. Az évtized további három regénye közül kettő – A Lost Lady (Egy elveszett hölgy) és The Professor's House (A professzor háza) – drámaian emelte irodalmi státuszát. Több száz előadást hívtak meg a nagyközönségnek, jelentős jogdíjakat kapott, és eladta az A Lost Lady filmjogait. Az évtized másik regénye, az 1926-os My Mortal Enemy (Halálos ellenségem) nem kapott széles körű elismerést – sőt, sem ő, sem élettársa, Edith Lewis nem tett róla jelentős említést életük későbbi szakaszában.
Sikerei ellenére sok kritika érte, különösen a One of Ours kapcsán. Közeli barátja, Elizabeth Shepley Sergeant úgy tekintett a regényre, mint a háború valóságának elárulására, és nem értette, hogyan lehet "áthidalni a szakadékot [Cather] idealizált háborús víziója... és a háborúról alkotott éles benyomásaim között". Hasonlóképpen Ernest Hemingway is megkérdőjelezte a háború ábrázolását, és egy 1923-as levelében ezt írta: "Nem volt-e csodálatos [a regény] utolsó jelenete a sorokban? Tudja, honnan jött? The Birth of a Nation című csatajelenet. Epizódról epizódra azonosítottam. Szegény nő, valahol be kellett szereznie háborús tapasztalatait."
1930-as évek
Az 1930-as évekre a kritikusok egyre nagyobb része túlzottan romantikusnak és nosztalgikusnak tartotta, aki képtelen volt megbirkózni a kortárs problémákkal: Granville Hicks például azzal vádolta meg Cathert, hogy egy idealizált múltba menekül, nehogy szembesüljön velük. És ez különösen a nagy gazdasági világválság nehézségeivel összefüggésben volt az, amikor munkáját úgy tekintették, hogy nincs társadalmi jelentősége. Hasonlóképpen a kritikusok – és maga Cather – csalódottak voltak, amikor A Lost Lady című regényéből filmetA Lost Lady (film) készítettek; a film kevéssé hasonlított a regényhez.