Szávay Lajos névvariáns: Szávai Lajos (Budapest, 1915. – ?) magyar színész.

Életpályája Születési neve Szupp Lajos. Fiatal korában Ausztriában és Olaszországban alkalmi munkákból tartotta el magát. A katonaság után énekelni tanult Posszert Emíliánál. 1943-ban artista és színészkamarai vizsgát is tett. Artistaként Horvátországban, Zágrábban lépett fel, énekesként Eszéken. Károlyi János utazó társulatában vidéki színházakban énekes bonvivánként kezdte színészi pályafutását, s a Három a kislánytól kezdve a János vitézig több zenés darabban fellépett. Párizsban is tanult énekelni. 1941 és 1946 között Kaposváron,Somogyi Hirlap, 1946. augusztus 14.(2. évfolyam, 174. szám) A Szávay-házaspár távozik Kaposvárról majd a debreceni Csokonai Színházban szerepelt. 1951-től szerződött az Állami Faluszínházhoz, 1955-től a névváltoztatás követően az Állami Déryné Színház társulatvezető színművésze volt 1975-ig, nyugdíjba vonulásáig. Nyugdíjasként is foglalkoztatták 1978-tól a Népszínháznál. Játszott a Várszínházban és a Nemzeti Színházban, 1992-ben még fellépett.

Felesége Károlyi Judit színésznő volt.

Színházi szerepeiből

Filmes és televíziós szerepeiből Vőlegény (1982)

Díjai, elismerései Munka Érdemrend ezüst fokozata (1975)Művelődési közlöny, 1975 július 22.(19. évfolyam, 14. szám)

Jegyzetek

Források

Kategória:1915-ben született személyek Kategória:Ismeretlen sorsú személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar operetténekesek