Anthony van den Hurk (Veghel, 1993. január 9. –) holland születésű curaçaói válogatott labdarúgó, a török Çaykur Rizespor csatárja.

Pályafutása Klubcsapatokban Van den Hurk a hollandiai Veghel városában született. Az ifjúsági pályafutását a Blauw Geel '38 és a Den Bosch csapatában kezdte, majd a PSV Eindhoven akadémiájánál folytatta.

2012-ben mutatkozott be a Den Bosch másodosztályban szereplő felnőtt keretében. 2013-ban az Eindhoven, majd 2016-ban a De Graafschap szerződtette. 2018-ban a MVV Maastrichthoz igazolt. 2020 márciusában a svéd Helsinborghoz írt alá. 2022. augusztus 18-án kétéves szerződést kötött a török Çaykur Rizespor együttesével. A 2022–23-as szezon második felében a lengyel első osztályban érdekelt Górnik Zabrze csapatát erősítette kölcsönben. Először 2023. február 26-án, a Stal Mielec ellen idegenben 1–0-s győzelemmel zárult találkozón lépett pályára és egyben megszerezte első gólját is a klub színeiben.

A válogatottban Van den Hurk az U15-ös és az U16-os korosztályú válogatottakban is képviselte Hollandiát.

2021-ben debütált a curaçaói válogatottban. Először 2021. március 25-én, Saint Vincent és a Grenadine-szigetek ellen 5–0-ra megnyert VB-selejtezőn lépett pályára és egyben megszerezte első válogatott gólját is.

Statisztikák 2023. május 27. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupa és ligakupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólHelsingborg2020Allsvenskan271100—27112021Superettan271830—30182022Allsvenskan14311—154Összesen683241007233Çaykur Rizespor2022–231. Lig12211—133Górnik Zabrze(kölcsönben)2022–23Ekstraklasa6100—61Összesen863552009137

A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól202151202221Összesen72

Góljai a válogatottban # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1 2021. március 25. Sentro Deportivo Korsou Ergilio Hato, Willemstad, Curaçao 2–0 5–0 2022-es VB-selejtező 2 2022. június 7. Estadio Francisco Morazán, San Pedro Sula, Honduras 2–0 2–1 2022–2023-as CONCACAF-nemzetek ligája (A liga)

Jegyzetek

További információk

Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Holland labdarúgók Kategória:Curaçaói labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Az FC Den Bosch labdarúgói Kategória:Az FC Eindhoven labdarúgói Kategória:A De Graafschap labdarúgói Kategória:Az MVV Maastricht labdarúgói Kategória:A Helsingborg labdarúgói Kategória:A Çaykur Rizespor labdarúgói Kategória:A Górnik Zabrze labdarúgói Kategória:Az Eredivisie labdarúgói Kategória:Az Eerste Divisie labdarúgói Kategória:Az Allsvenskan labdarúgói Kategória:Az Ekstraklasa labdarúgói Kategória:Élő személyek