Luis Suárez (Santa Marta, 1997. december 2. –) kolumbiai válogatott labdarúgó, a spanyol Almería csatárja.
Pályafutása Klubcsapatokban Suárez a kolumbiai Santa Marta városában született. Az ifjúsági pályafutását a Leones akadémiájánál kezdte.
2015-ben mutatkozott be a Leones felnőtt keretében. A 2016–17-es szezonban a spanyol Granada B-nél szerepelt kölcsönben. 2017-ben az angol első osztályban szereplő Watford szerződtette. 2017 és 2020 között a spanyol Valladolid B, Gimnàstic és Zaragoza csapatát erősítette kölcsönben. 2020-ban a Granadához igazolt. 2022. július 22-én ötéves szerződést kötött a francia első osztályban érdekelt Marseille együttesével. Először 2022. augusztus 7-én, a Reims ellen hazai pályán 4–1-es győzelemmel zárult bajnoki 62. percében, Arkadiusz Milik cseréjeként lépett pályára és egyben megszerezte első két gólját is a klub színeiben. A 2022–23-as szezon második felében az Almerínánál játszott kölcsönben. A lehetőséggel élve, 2023 nyarán az Almeríához írt alá.
A válogatottban Suárez 2020-ban debütált a kolumbiai válogatottban. Először a 2020. november 17-ei, Ecuador ellen 6–1-re elvesztett mérkőzés 41. percében, Johan Mojicat váltva lépett pályára.
Statisztikák 2023. május 23. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupa és LigakupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólGimnàstic(kölcsönben)2018–19Segunda División36710—377Zaragoza(kölcsönben)2019–20381910—3919Granada2020–21La Liga27520823772021–2237810—388Összesen641330827515Marseille2022–23Ligue 1730040113Almería(kölcsönben)2022–23La Liga21400—214Összesen166465012218348
A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól202010202230Összesen40
Jegyzetek
További információk
Kategória:1997-ben született személyek Kategória:Kolumbiai labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Watford labdarúgói Kategória:A Gimnàstic de Tarragona labdarúgói Kategória:A Real Zaragoza labdarúgói Kategória:A Granada labdarúgói Kategória:Az Olympique Marseille labdarúgói Kategória:Az UD Almería labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Segunda División labdarúgói Kategória:A Segunda División B labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:A 2026-os világbajnokság labdarúgói