Joan Didion (Sacramento, Kalifornia, 1934. december 5. – New York, Manhattan, 2021. december 23.) amerikai író. Gay Talese, Hunter S. Thompson és Tom Wolfe mellett a New JournalismA New Journalism az 1960-as és 1970-es években kifejlesztett hír- és újságírási stílus, amely akkoriban szokatlan irodalmi technikákat használt. egyik úttörőjeként tartják számon. Didion karrierje az 1950-es években kezdődött, miután megnyert egy, a Vogue magazin által támogatott esszépályázatot. Esszéket írt a The Saturday Evening Post, Life, Esquire, The New York Review of Books és The New Yorker számára. Az 1960-as évektől a hetvenes évek végéig írt írásai az 1960-as évek ellenkultúrájánakAz 1960-as évek ellenkultúrája egy anti-establishment kulturális jelenség volt, amely az 1960-as években a nyugati világ nagy részén kialakult, és a mai napig tart., a hollywoodi életstílusnak, a kaliforniai kultúrának és a kaliforniai történelemnek a valóságával foglalkoztak. Didion politikai írásai az 1980-as és 1990-es években gyakran a politikai és társadalmi retorika szubtextusára koncentráltak. 1991-ben ő írta a legkorábbi mainstream médiacikket, amely arra utal, hogy a Central Park Five-otA The Central Park jogger case (a Central Park-i kocogó ügye, néha Central Park Five-ügynek is nevezik) Trisha Meili, egy fehér nő 1989. április 19-én, a New York-i Manhattanben található Central Parkban történt megtámadásával és megerőszakolásával kapcsolatos büntetőügy volt. A támadás éjszakáján egy körülbelül 30 fős tizenéves csoport lépett be a parkba; a csoport néhány tagja további támadásokat követett el. Öt fekete és latin származású fiatalt elítéltek a nő megtámadásáért, és hattól tizenkét évig terjedő szabadságvesztést töltöttek le. Később mindannyiukat felmentették a vád alól, miután egy börtönlakó, sorozaterőszakoló, Matias Reyes bevallotta a bűncselekményt, és a DNS-vizsgálatok megerősítették az érintettségét. jogtalanul ítélték el. 2005-ben Didion elnyerte a National Book Award for Nonfiction díjat, és a National Book Critics Circle Award és a Pulitzer-díj döntőse volt a The Year of Magical Thinking című műért, amely a férje, John Gregory DunneJohn Gregory Dunne (1932. május 25. – 2003. december 30.) amerikai író. író halála utáni év emlékirata. Később a könyvet egy színdarabbá alakította, amelyet 2007-ben mutattak be a Broadway-n. 2013-ban Barack Obama elnök a National Humanities Medal kitüntetésben részesítette. Didiont 2017-ben unokaöccse, Griffin Dunne rendezte a The Center Will Not Hold című Netflix dokumentumfilmben.
Életrajza Fiatalkora és iskolái Didion 1934. december 5-én született Sacramentóban, Kaliforniában Eduene (született Jerrett) és Frank Reese Didion gyermekeként. Volt egy nála öt évvel fiatalabb testvére, James Jerrett Didion, aki ingatlanvezető volt. Didion úgy emlékezett, hogy már ötéves korában lejegyzett dolgokat, bár azt mondta, hogy íróként soha nem látta magát, csak miután munkája megjelent. „félénk, könyvszerető gyerekként” azonosította magát, aki színészkedéssel és nyilvános beszéddel igyekezett leküzdeni a társadalmi szorongást, és emellett lelkes olvasó is volt. Kamaszkorát Ernest Hemingway műveinek gépelésével töltötte, hogy többet tudjon meg a mondatszerkezetek működéséről.
Korai oktatása nem volt hagyományos. Óvodába és első osztályba járt, de mivel apja pénzügyi tiszt volt a hadsereg légihadtesténél, és a család folyamatosan költözött, nem járt rendszeresen iskolába. 1943-ban vagy 1944 elején családja visszatért Sacramentóba, apja pedig Detroitba ment, hogy a második világháború védelmi szerződéseiről tárgyaljon. Didion megírta 2003-as memoárjában, a Where I Was From-ban, hogy a költözés gyakran olyan érzést keltett benne, mintha örökös kívülálló lenne.
Didion 1956-ban bachelor diplomát szerzett angolból a Kaliforniai Egyetemen, Berkeleyben. Felsőéves korában első helyezést ért el a Vogue által támogatott "Prix de Paris" esszépályázaton, és kutatási asszisztensi állást kapott a magazinnál. Nyertes esszéjének témája William Wurster San Francisco-i építész volt.
Mielőtt karrierje beindult volna, Harrison Ford személyes asztalosa volt a Dunne családnak, akik olyan közel kerültek egymáshoz, hogy Didion karácsonyi ajándékként küldte neki könyvei első kiadásait.Joan Didion az IMDb-n
Vogue A Vogue-nál eltöltött hét év alatt, 1956 és 1964 között Didion promóciós szövegíróból társszerkesztővé dolgozott. A Mademoiselle 1960 januárjában publikálta Didion cikkét „Berkeley’s Giant: The University of California” címmel. A Vogue-nál, és Kalifornia honvágya után megírta első regényét, a Run, River-t (1963), amely egy sacramentói családról szól, amint az szétesik. Az író és barát, John Gregory DunneJohn Gregory Dunne (1932. május 25. – 2003. december 30.) amerikai író. Pályafutását a Time magazin újságírójaként kezdte, majd kritikákat, esszéket, regényeket és forgatókönyveket írt. segített neki szerkeszteni a könyvet. Dunne a Time magazinnak írt, és a szerző, üzletember, Dominick Dunne televíziós műsorvezető öccse volt. Ő és Dunne 1964-ben házasodtak össze.
Didion és Dunne 1964-ben Los Angelesbe költözött, és csak ideiglenesen akartak itt maradni, de Kalifornia maradt az otthonuk a következő 20 évben. 1966-ban örökbe fogadtak egy lányt, akit Quintana Roo Dunne-nak neveztek el. A pár sok újságos-magazin feladatot írt. "Ő és Dunne azzal kezdték ezt a munkát, hogy fedezzék a számlákat, aztán még egy kicsit" – számolt be Nathan Heller a The New Yorkerben. "A The Saturday Evening Post lehetővé tette számukra, hogy béreljenek egy rozoga hollywoodi kastélyt, vegyenek egy banánszínű Corvette Stingray-t, neveljenek egy gyereket, és jól étkezzenek."
Didion 1963 és 1971 között Los Felizben élt; miután nyolc évig Malibuban, ő és Dunne a Brentwood Parkban, Los Angeles csendes, jómódú lakónegyedében éltek.
Betlehem felé 1968-ban Didion kiadta első szépirodalmi könyvét, Slouching Towards Bethlehem címmel, amely magazindarabok gyűjteménye kaliforniai élményeiről."Joan Didion (1934-)" in Jean C. Stine and Daniel G. Marowski (eds.) Contemporary Literary Criticism, Vol. 32. Detroit: Gale Research, 1985, pp. 142-150. Accessed April 10, 2009. A Slouching Towards Bethlehem-et az új újságírás egyik példájaként írták le, regényszerű írásokat használva a hippi ellenkultúra nem fikciós valóságának bemutatására. Személyes nézőpontjából írt; saját érzéseit és emlékeit fűzte a helyzetekhez, részleteket és idézeteket talált ki, hogy a történeteket még élőbbé tegye, és olyan metaforákat használt, amelyek segítségével az olvasó jobban megértette az esszéi témáiban – politikusokban, művészekben vagy az amerikai életben – jelen lévő zavart. A New York Times úgy jellemezte írását, hogy „kecsességet, kifinomultságot, árnyaltságot és iróniát” tartalmaz.
1970-es évek Didion 1970-ben jelent meg Hollywoodban játszódó Play It as It Lays című regénye, 1977-ben pedig A Book of Common Prayer. 1979-ben kiadta a The White Album című folyóirat-gyűjteményt, amely korábban a Life, Esquire, The Saturday Evening Post, The New York Times és The New York Review of Books. A The White Album címadó esszéjében Didion egy 1968 nyarán átélt epizódot dokumentál. Pszichiátriai kivizsgálása után szédülési rohamot és hányingert diagnosztizáltak nála. 1972-ben részleges vakság időszakai után sclerosis multiplexet diagnosztizáltak nála, de egész életében remisszióban volt. Az "Ágyban" (In Bed) című esszéjében Didion kifejti, hogy krónikus migrént tapasztalt.
Dunne és Didion pályafutásuk nagy részében szorosan együtt dolgoztak. Írásuk nagy része tehát összefonódik. Számos forgatókönyvet írtak közösen, köztük a Play It as It Lays című regényének 1972-es filmadaptációját,Szerepcserepek (film) amelyben Anthony Perkins és Tuesday Weld szerepelt, valamint az 1976-os A Star Is Born című film forgatókönyvét. Több évet töltöttek azzal is, hogy Jessica Savitch újságíró életrajzát adaptálják az 1996-os Robert Redford és Michelle Pfeiffer-filmbe, az Up Close & Personal-ba.A hírek szerelmesei (film)
1980-as és 1990-es évek Didion Salvador (1983) című könyves esszéjét egy kéthetes Salvador-i utazás után írta férjével. A következő évben megjelentette a Democracy című regényt, amely egy gazdag örökösnő és egy idősebb férfi, egy CIA-tiszt közötti hosszú, de viszonzatlan szerelem története a hidegháború és a vietnámi háború hátterében. 1987-ben megjelent, Miami című ismeretterjesztő könyve a város különböző közösségeit vizsgálta. 1988-ban Didion Kaliforniából New Yorkba költözött.
Az 1991-es New York-i Review of Books egy előrelátó darabjában, egy évvel a Central Park Five különböző pereinek befejezése után Didion súlyos hibákat boncolgatott az ügyészség eljárásában, és ő lett a legkorábbi mainstream író, aki a bűnös ítéleteket az igazságszolgáltatás tévedésének tekintette. Azt javasolta, hogy a vádlottak bűnösnek találták a faji felhangokkal rendelkező társadalompolitikai narratíva miatt, amely elhomályosította a bíróság ítéletét.
1992-ben Didion kiadta az After Henry-t, tizenkét földrajzi esszéből álló gyűjteményt és személyes emlékművet Henry Robbinsnak, aki Didion barátja és szerkesztője volt 1979-ben bekövetkezett haláláig. 1996-ban kiadta a The Last Thing He Wanted című romantikus thrillert.
A mágikus gondolkodás éve 2003-ban Didion lánya, Quintana Roo Dunne tüdőgyulladást kapott, amely szeptikus sokkig fejlődött, és kómába került az intenzív osztályon, amikor Didion férje december 30-án hirtelen meghalt szívrohamban. Didion körülbelül három hónapig halasztotta a temetés megszervezését, amíg Quintana elég jól nem volt ahhoz, hogy részt vegyen rajta.
2004. október 4-én Didion elkezdte írni The Year of Magical Thinking című könyvét, amely férje halálára és lányuk súlyos betegségére adott válaszát meséli el. 88 nappal később, szilveszterkor fejezte be a kéziratot. 70 évesen írt, ez volt az első olyan szépirodalmi könyve, amely nem magazinfeladatok gyűjteménye volt. Elmondta, hogy az ezt követő könyvbejárási folyamatot nagyon terápiásnak találta a gyász időszakában. A férje hirtelen halála után átélt gyászt dokumentálva a könyvet „két műfaj remekművének, a memoárnak és az oknyomozó újságírásnak” nevezték, és számos díjat nyert.
Apja temetése után Los Angelesbe látogatva Quintana elesett a repülőtéren, beütötte a fejét a járdába, és agyműtétre volt szüksége vérömleny miatt. Miután 2004-ben lábadozott, Quintana akut hasnyálmirigy-gyulladásban halt meg 2005. augusztus 26-án, 39 éves korában, Didion New York-i promóciója során, a The Year of Magical Thinking című New York-i promóciója idején. Didion írt Quintana haláláról a 2011-es Blue Nights című könyvben.
2000-es évek
Didion 2005-ben Manhattanben, az East 71st Street egyik lakásában élt. Az Everyman's Library kiadta a We Tell Ourselves Stories in Order to Live (Történeteket mesélünk magunknak az élet érdekében) című 2006-os összefoglalót Didion írásainak nagy részéből, beleértve az első hét publikált ismeretterjesztő könyvének teljes tartalmát (Slouching Towards Bethlehem, The White Album, Salvador, Miami, After Henry, Political Fictions, és Where I Was From), kortársa, John Leonard kritikus bevezetőjével.
Didion 2007-ben kezdett együtt dolgozni Sir David Hare angol drámaíróval és rendezővel a The Year of Magical Thinking egyszemélyes színpadi adaptációján. A Scott Rudin által készített Broadway-darabban Vanessa Redgrave szerepelt. Bár Didion tétovázott, hogy a színháznak írjon, végül egészen izgalmasnak találta a számára új műfajt.
Didion írta a forgatókönyv korai vázlatait egy cím nélküli HBO életrajzi filmhez, amelyet Robert Benton rendezett Katharine Grahamnek, a The Washington Post kiadójának. A források szerint nyomon követheti a lap tudósítását a Watergate-botrányról, amely Richard Nixon elnök lemondásához vezetett.
Későbbi munkák