A Stupni Dó-i mészárlás egy tömeggyilkosság volt, amelyet a horvát erők bosnyák civilek ellen követtek el a horvát–bosnyák háború idején a Vareš községhez tartozó Stupni Do faluban. A mészárlást 1993. október 23-án követték el a Horvát Védelmi Tanács (HVO) „Apostoli” és „Maturice” nevű egységei, Ivica Rajić vezetésével, aki 2005 októberében bűnösnek vallotta magát az Nemzetközi Törvényszék (ICTY) előtt háborús bűnök miatt. A horvát erők átvették az irányítást a falu felett, és az elfogott emberek nagy részét lemészárolták. A nőket, mielőtt megölték őket, megerőszakolták, és minden házat kifosztottak, majd felgyújtottak. A megerősített áldozatok száma legalább 37 volt.

Háttér A Herceg-Boszniai Horvát Közösség által végzett bosnyákok elleni Lašva-völgyi etnikai tisztogatás 1993 áprilisában tetőzött. Az etnikai tisztogatást ezután is folytatták, de nehézségekbe ütközött, mivel a bosnyák hadsereg elkezdte megtorolni a horvát támadásokat. A Tihomir Blaškić tábornok elleni ítéletben foglalt következtetés szerint semmi kétség nem fér hozzá, hogy a HVO által 1993 áprilisában és júniusában végrehajtott támadásokat nem katonai célok indokolták, hanem muszlim civileket és vagyonukat azért vették célba, hogy a muszlim polgári lakosság elmeneküljön, és gondoskodjanak arról, hogy ne is térjenek vissza. Ennek érdekében a HVO katonái főként a következőképpen jártak el: intenzív ágyúzással, gyilkosságokkal és erőszakkal terrorizálták a civileket; általában miután kifosztották őket, szisztematikusan felgyújtották és lerombolták otthonaikat és kegyhelyeiket; levágták az állatállományt és lefoglalták a mezőgazdasági tartalékkészleteket; letartóztatták és táborokban tartották fogva őket, majd végül muszlim civileket cseréltek ki horvát foglyokra vagy űztek ki a bosznia-hercegovinai hadsereg ellenőrzése alatt álló területek felé. Az etnikai tisztogatás Kiseljak községben Ivica Rajić parancsnoksága alatt nagyon brutális volt. Az ICTY törvényszéke megjegyzi, hogy a kiseljaki hatóságok hivatalos bizottságot hoztak létre, amely a civilek régióból való kiűzéséért volt felelős. Végül rámutat arra, hogy a településnek, amelyben az ellenségeskedések előtt 10 000 muszlim élt, csak 800 muszlim lakosa maradt.

Lanthier kapitány, a kanadai fegyveres erők egyik tisztje, aki 1993 áprilisa és novembere között szolgált az UNPROFOR-nál, az ellenségeskedések után számos falut látogathatott meg a Kiseljak enklávéban, s a következőket jegyezte fel:

A júniusi ultimátum 1993 júniusában a vareši HVO ultimátumot intézett a Daštansko és Stupni Do falvakban élő boszniai muszlimokhoz, hogy adják át fegyvereiket. A Daštansko falubeliek átadták fegyvereiket, de Stupni Doban az ultimátum lejárta előtt a legtöbb falubeli támadástól tartva a szomszédos falvakban keresett menedéket, de néhány nap múlva hazatért. Tudva, hogy a boszniai hadsereg megtorolja, ha a HVO megtámadja Stupni Dot, a HVO visszavonta az ultimátumot, és a falubeliek megtarthatták fegyvereiket.

Az 1993 októberi támadás 1993 októberére a vareši horvát erőket elszigetelték, és mozgási szabadságukat egyre korlátozták. A horvátok közép-boszniai vezetése aggodalmát fejezte ki Vareš miatt, mert attól tartott, hogy a nemzetközi tárgyalások során átadják a bosnyákoknak. A HVO 1992 júniusában vette át Vareš ellenőrzését, de mindig is elszigetelt volt, és a boszniai kormány által ellenőrzött területek vették körül. 1993. augusztus 23-án a vareši HVO vezetői átadták az ECMM megfigyelőinek annak a levélnek a másolatát, amelyet Franjo Tuđmannak, Mate Bobannak és Dario Kordićnak küldtek, melyben panaszkodtak Vareš tervezett, a genfi tárgyalásokon elhatározott jövője miatt, ahol azt javasolták, hogy a község kerüljön boszniai muszlim ellenőrzés alá.

A támadó erők 1993. október 21-én, amíg Ivica Rajić és Milivoj Petković Kiseljakban tartózkodott, a vareši székhelyű Bobovac-dandár parancsnoka a bosnyák badseregnek a HVO katonai állásai ellen, Varešen végrehajtandó támadása esetére segítséget kért tőlük. Milivoj Petković utasította Ivica Rajićot, hogy vegye át a HVO erőit, és Vareš városában és a környéken vegye át az ellenőrzést. Ivica Rajić körülbelül kétszáz katonával, köztük a „Maturice” és „Apostoli” egységek parancsnokaival és katonáival, valamint a kiseljaki és kakanji HVO katonáival hagyta el Kiseljak városát. Ezek az erők áthaladtak a szerbek által ellenőrzött területen, és 1993. október 22-én elérték Vareš városát. A Kiseljakból Varešbe vezényelt horvát parancsnokok és katonák között volt Dominik Ilijašević, más néven Como (akit a Bosznia-Hercegovinai Bíróság később háborús bűnökért elítélt), Miroslav Anić, más néven Firga, Marinko Kepić, Marinko Ljoljo, Marinko Šunjić és Marinko Jurišić, más néven Špiro.

Az Ivica Rajić parancsnoksága alatt álló HVO-egységek, köztük a Maturice és a Ban Josip Jelačić dandár, már korábban is részt vettek Kiseljak község muszlim falvai elleni műveletekben, és számos bűncselekményt követtek el boszniai muszlimok elleni, beleértve a gyilkosságot, nemi erőszakot, házak lerombolását, önkényes letartóztatást és fizikai támadást. Ivica Rajić például tudta, hogy a Maturice parancsnokai és tagjai, köztük Miroslav Anić, más néven Firga boszniai muszlimokat csonkítottak meg, és a Kiseljak város közpiacán tették közszemlére a fejüket. Ugyanebben az időben Dominik Iljašević, más néven Como, autója antennájára erősített levágott muszlim füllel járta körbe Kiseljakot.

1993. október 23-án Slobodan Praljak, a HVO fővezérkarának vezetője utasította Ivica Rajićot és a többieket, hogy „...könyörületet nem tanúsítva rendezzék a vareši helyzetet. Keressenek olyan embereket, akik mind az időhöz, mind a feladathoz felnőnek.”. Ahogy Slobodan Praljak parancsát a helyi HVO parancsnokok és katonák megismerték, tovább fokozta a boszniai muszlimokkal szembeni erősen felfokozott és agresszív hozzáállást Vareš térségében. Ivica Rajić utasította az HVO erőit, köztük a kakanji katonákat (akik rendkívüli agressziót tanúsítottak a boszniai muszlim lakossággal szemben Varešben, és erős vágyat éreztek, hogy elpusztítsanak mindent, ami nem horvát), hogy támadják meg Stupni Dot és a Bogoš-hegyet, és tartóztassanak le és vessenek fogságba minden katonakorú muszlim férfit.

A védők Stupni Do egy falu Vareš városától körülbelül egy kilométerre délre, a dombok között, ami 1074 méter magasan feküdt, s ahova egy alagúton keresztül főút vezetett. A falu a Vareš felé vezető fő ellátási útvonal felett (egy völgy végében feküdt, körülötte hegyekkel) feküdt. A falu felett található Mir horvát falu. A háború előtt Stupni Do lakosai szinte mind boszniai muszlimok voltak (bár 1992-ben öt-hat szerb család távozott innen). Az összlakosság körülbelül 224 fő volt. A falu jelentősége 1993 októberében abban is rejlett, hogy a (HVO által ellenőrzött) Vareši zónában volt, közel a boszniai hadsereg és a szerb arcvonalhoz is. Az ECMM egyik tanúja szerint egy a harcoló felek közötti olyan pont volt, amely ideális a csempészethez, valamint az áruk és fegyverek cseréjéhez. A bosnyákoknak esélyük sem volt ellenállni a horvát támadásnak, mivel a helyi boszniai területvédelmi egység gyengén volt felszerelve, mindössze 40 puskával volt felfegyverkezve (melyet többnyire vadászathoz használtak), katonai kiképzés nélkül, a legtöbben civil ruhát viseltek. Ráadásul október 17-én ennek az egységnek hat tagját letartóztatták és őrizetbe vették. Stutt ezredes, egy kanadai tiszt és az ECMM tagja szerint Stupni Do védelme lazán szervezett volt; katonai felépítésnek, erődítménynek vagy tüzérségnek a jele nélkül. Hat bosnyák katona gyengén védte. A másik oldalon a „Maturice” és az „Apostoli” egységek is speciális céllal létrehozott egységek voltak, amelyeket nehéztüzérség is támogatott.

A mészárlás Stupni Doban a HVO parancsnokai és a katonák boszniai muszlim civileket kényszerítettek ki otthonaikból és búvóhelyeikről, értéktárgyaikat elrabolták tőlük, férfiakat, nőket és gyerekeket öltek meg szándékosan, valamint nőket bántalmaztak szexuálisan. Tizenkét falubelit egy fészerbe kényszerítettek, amelyet a HVO katonái felgyújtottak. A HVO Stupni Do elleni támadása legalább harminchét boszniai muszlim férfi, nő, idős és gyermek halálát okozta (közülük hatan harcosok voltak). 1993. október 23–24-én a falu nagy része teljesen vagy részben elpusztult.

A támadás áldozatait tekintve bizonyítottan a következő gyilkosságok történtek: Három férfit és egy nőt végeztek ki agyonlőve vagy a torkukat elvágva; Az egyik nőt a HVO katonája bevitte egy házba, ahol kivégezték; Két idős nőt, akik közül az egyik rokkant volt, megégve találtak egy házban; Egy férfit miután nem volt hajlandó átadni a pénzét egy HVO katonának, többször is közelről meglőtték; Amikor egy csoport boszniai muszlim (egy férfi, kilenc nő és három gyerek) megpróbált elmenekülni, a férfit lelőtték (félig megégett holttestét később ugyanott találták meg, ahol lelőtték), két nőt és mindhárom gyermeket a házuk előtt gyilkolták meg; A HVO katonái elől menekülő fiatal nők közül hármat egy kis pincében találtak elbújva, és meggyilkolva; Ugyanannak a családnak hét tagját (két férfi, három nő és két 2 és 3 éves gyermek) találták meg búvóhelyükön, megégetve; Egy férfit, aki mindkét lábán súlyosan megsérült, bevittek egy házba, amelyet később az HVO katonái felgyújtottak; (A férfi megégett holttestét egy másik megégett holttesttel együtt később a házban találták meg.) Egy nőt bevittek egy szobába, meglőtték, majd a házat felgyújtották.

Két nemzetközi szemtanú tett tanúbizonyságot arról, hogy mit találtak a faluban a támadást követően. Az első, Rolf Weckesser, az ECMM megfigyelője volt, aki a támadást követő reggelen megpróbált eljutni a faluba, de azt találta, hogy a HVO elzárta az utat, és megtagadta a belépést: a katonák részegnek tűntek, és kiabáltak, és azt mondták: „Nekünk nem tetszik ez a munka, de meg kellett tennünk, és nem szeretjük a vezetőinket.” 1993. október 27-én a tanúnak végül az UNPROFOR (Nordbat) helyi zászlóaljának segítségével sikerült bejutnia Stupni Doba. A teljes pusztulást találta, ahol a házak még mindig parázslottak, és körülbelül 20 holttest égett össze a felismerhetetlenségig, ezek egy része gyerekek holtteste volt. A harcnak semmi jele nem volt.

Az „Apostoli” és a katonai rendőri egységek tagjait is magába foglaló HVO több mint 250 boszniai muszlim férfit gyűjtött össze Vareš városában, és vette őket őrizetbe az "Ivan Goran Kovačić" és a "Vladimir Nazor" iskolákban. A fent említett férfiak elfogása során az HVO parancsnokai és katonái behatoltak a házakba és testi-lelki bántalmazásnak vetették alá a jelenlévő lakosokat és személyeket, értékeiket pedig elrabolták. Az őrizetbe vett boszniai muszlim férfiakat a HVO katonái megverték és bántalmazták. 1993. október 23. és 1993. november 3. között Vareš városában a HVO parancsnokai és az Ivica Rajić irányítása alatt álló katonák muzulmán vagyont zsákmányoltak és tulajdonítottak el, elrabolták a muszlimok értéktárgyait, és szexuálisan bántalmaztak muszlim nőket.

Eltussolási kísérletek 1993. október 23-án Ivica Rajić a következőket jelentette Dario Kordićnak, Milivoj Petkovićnak, Tihomir Blaškićnak és Mario Bradarának (Josip Jelačić bán dandár parancsnoka): „Elterveztem, és a délelőtti órákban támadást hajtottam végre Stupni Do és Bogoš ellen. [...] Vareš városa meg van tisztítva, és minden katonai korú muszlim megfigyelés alá van helyezve [...] Vareš mától horvát, és küzdeni fogunk azért, hogy ez így is maradjon – segítened kell nekem.”