Antoniewicz Roland, teljes nevén Antoniewicz Roland József (lengyelül: Roland Jozef Antoniewicz, Budapest, 1946. február 16. –2018.áprili 17.) lengyel-magyar származású újságíró, filmrendező.

Magánélete, életútja

Édesapja Zdzislaw Jan Antoniewicz újságíró, aki 1939-ben lengyel nagykövetség titkára volt.

Antoniewicz Roland 1946-ban Budapesten született, magyar édesanyától. Lengyelországban nőtt fel, 1967 óta élt Magyarországon. 1974-ben került a Lapkiadó Vállalathoz, ahol lapszemlékkel foglalkozott, majd a Magyar Hét lengyel nyelvű számánál dolgozott. Emellett a Múltunk, a Valóság, az Élet és Irodalom és a Film Színház Muzsika közölte írásait.

1989-es interjúja alapján boldog házasságban élt, négy gyermek édesapjaként. Lengyel állampolgár.

Politikai szerepvállalása

1988-ban a Magyar Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsának (MISZOT) egyik alapítója.

1989 júniusában a 168 óra készített vele interjút. Ebben kifejezte ellenérzését az akkor folyó rendszerváltozással szemben. Többek közt elítélte Nagy Imre rehabilitációját, Zwack Péter visszahívását az országba, Pozsgay Imre megszólalásait, a kapitalizmus visszaállítását. Kijelentette, hogy a minisztérium ellenforradalmárokból áll.

Jegyzetek

Kategória:Szélhámosok Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:Magyar újságírók Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1946-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Lengyel származású magyarok Kategória:Trónkövetelők