Luquinhas (Ceilândia, 1996. szeptember 28. –) brazil labdarúgó, a lengyel Radomiak Radom középpályása.

Pályafutása Luquinhas a brazíliai Ceilândia városában született. Az ifjúsági pályafutását a helyi Ceilandense csapatában kezdte, majd a portugál Vilafranquense akadémiájánál folytatta.

2015-ben mutatkozott be a Vilafranquense felnőtt keretében. 2016-ban a Benfica B, majd 2017-ben a Aves szerződtette. A 2017–18-as szezonban a Vilafranquense csapatát erősítette kölcsönben. 2019-ben a lengyel első osztályban szereplő Legia Warszawához igazolt. 2022. február 16-án hároméves szerződést kötött az észak-amerikai első osztályban érdekelt New York Red Bulls együttesével. Először a 2022. március 14-ei, Minnesota United ellen 1–0-ra elvesztett mérkőzés 81. percében, Dylan Nealis cseréjeként lépett pályára. Első gólját 2022. április 24-én, az Orlando City ellen idegenben 3–0-s győzelemmel zárult találkozón szerezte meg.

2024. január 12-én visszatért Brazíliába, és négyéves szerződést írt alá a Fortaleza csapatával, amely további egy év opciót tartalmazott.ref></ref> A 2024–25-ös szezon előtt kölcsönben visszatért a Legia Warszawához. 2025. szeptember 1-jén kétéves szerződést írt alá a portugál Santa Clara klubjával. 2026. január 13-án 2027 júniusáig szerződtette a lengyel Radomiak.

Statisztikák 2023. április 2. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólLegia Warszawa2019–20Ekstraklasa35550504552020–2125341403342021–2215031132313Összesen75812222210912New York Red Bulls2022MLS31552—36720236100—61Összesen3765200428Összesen1121417422215120

Sikerei, díjai Legia Warszawa Ekstraklasa Bajnok (2): 2019–20, 2020–21

Lengyel Szuperkupa Döntős (1): 2021

Fortaleza Copa do Nordeste Bajnok (1): 2024

Egyéni Ekstraklasa – A Szezon Középpályása: 2020–21

Jegyzetek

További információk Transfermarkt

Kategória:1996-ban született személyek Kategória:Brazil labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A CD Aves labdarúgói Kategória:A Legia Warszawa labdarúgói Kategória:A New York Red Bulls labdarúgói Kategória:A Fortaleza EC labdarúgói Kategória:A Radomiak labdarúgói Kategória:A Primeira Liga labdarúgói Kategória:Az Ekstraklasa labdarúgói Kategória:Az MLS labdarúgói Kategória:Élő személyek