Milan Antolković (Zágráb, 1915. szeptember 27. – Zágráb, 2007. június 27.) jugoszláv válogatott horvát labdarúgó, csatár, edző.
Pályafutása Klubcsapatban 1931 és 1945 között a Građanski Zagreb labdarúgója volt, egy rövid 1933-as kitérőtől eltekintve, mikor a Bata Borovo csapatában játszott. A Građanski csapatával két-két jugoszláv és horvát bajnoki címet szerzett. 1945-ben a Dinamo Zagreb együttesében fejezte be az aktív játékot.
A válogatottban 1937 és 1939 között nyolc alkalommal szerepelt a jugoszláv válogatottban és egy gólt szerzett. 1940 és 1943 között tíz alkalommal szerepelt a horvát válogatottban és három gólt szerzett.
Edzőként 1952–53-ban, 1957-ben, 1959–60-ban, illetve 1961 és 1964 között a Dinamo Zagreb vezetőedzője volt. A Dinamóval két jugoszláv kupagyőzelmet ért el és az 1962–63-as idényben vásárvárosok kupája-döntős volt a csapattal.
1965–66-ban a jugoszláv válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett a válogató bizottság tagjaként, melynek további tagjai Abdulah Gegić, Miljan Miljanić és Aleksandar Tirnanić voltak. 16 mérkőzésen 5 győzelem, 4 döntetlen és 7 vereség volt a mérlegük (Gegić csak az első négy mérkőzésen volt tagja a bizottságnak). Öt tétmérkőzésen szerepelt a válogatott, ahol két-két győzelem és vereség mellett egy döntetlen volt a mérleg, így nem sikerült a kvalifikáció az 1966-os angliai világbajnokságra az UEFA 3. csoportjában, ahol Franciaország lett az első, Norvégia a második. A jugoszláv válogatott csak harmadik helyen végzett és csak Luxemburgot sikerült megelőznie.
1966 és 1969 között az osztrák SW Bregenz, 1969–70-ben a nyugatnémet Tasmania Berlin, 1970–71-ben ismét az SW Bregenz vezetőedzőjeként dolgozott. Edzői pályafutását 1972–73-ban az NK Osijek csapatánál fejezte be.
Sikerei, díjai Franjo Bučar Állami Sportdíj (2003, életműdíj)
Játékosként Građanski Zagreb Jugoszláv bajnokság bajnok (2): 1936–37, 1939–40 Horvát bajnokság bajnok (2): 1941–42, 1942–43
Edzőként Dinamo Zagreb Jugoszláv kupa győztes (2): 1960, 1963 Vásárvárosok kupája (VVK) döntős: 1962–63
Statisztika Mérkőzései a jugoszláv válogatottban
Mérkőzései a horvát válogatottban
Mérkőzései jugoszláv szövetségi kapitányként
Jegyzetek
Források
Kategória:1915-ben született személyek Kategória:2007-ben elhunyt személyek Kategória:Jugoszláv labdarúgók Kategória:Horvát labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Dinamo Zagreb labdarúgói Kategória:Jugoszláv labdarúgóedzők Kategória:Horvát labdarúgóedzők