Jórgosz Jakumákisz (Iráklio, 1994. december 9. –) görög válogatott labdarúgó, a mexikói Cruz Azul csatára.

Pályafutása Klubcsapatokban Jakumákisz a görögországi Iráklio városában született. Az ifjúsági pályafutását az Atsaleniou akadémiájánál kezdte.

2011-ben mutatkozott be az Atsaleniou felnőtt keretében. 2012-ben a Plataniá szerződtette. A 2013–14-es idény második felében az Episkopinál szerepelt kölcsönben. 2017-ben az AÉK Athénhoz írt alá. 2019 és 2020 között az ÓFI Kréta és a lengyel Górnik Zabrze csapatát erősítette kölcsönben. 2020-ban a holland első osztályban szereplő VVV-Venlohoz igazolt. A 2020–21-es szezonban 30 mérkőzésen elért 26 góljával megszerezte az Eredivisie gólkirályi címét. 2021-ben a skót Celtichez csatlakozott. 2023. február 8-án négyéves szerződést kötött az észak-amerikai első osztályban érdekelt Atlanta United együttesével. Először a 2023. március 5-ei, Toronto ellen 1–1-es döntetlennel zárult mérkőzés 59. percében, Miguel Berry cseréjeként lépett pályára. Első gólját 2023. március 19-én, a Portland Timbers ellen 5–1-re megnyert találkozón szerezte meg. 2024. július 1-jén a mexikói Cruz Azul szerződtette.

A válogatottban Jakumákisz az U21-es korosztályú válogatottban is képviselte Görögországot.

2020-ban debütált a felnőtt válogatottban. Először 2020. november 11-én, Ciprus ellen 2–1-es győzelemmel zárult barátságos mérkőzésen lépett pályára és egyben megszerezte első válogatott gólját is.

Statisztikák 2024. augusztus 14. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupa és LigakupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólAÉK Athén2017–18Super League Greece11141401922018–196011301012019–201301020160ÓFI Kréta(kölcsönben)2018–1912300—123Górnik Zabrze(kölcsönben)2019–20Ekstraklasa12300—123VVV-Venlo2020–21Eredivisie302633—3329Celtic2021–22Scottish Premiership2113345029172022–231963261289Atlanta United2023MLS301900203219202411500—115Cruz Azul2024–25Liga MX32004072Összesen16878151126120990

A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól202031202130202251202392202420Összesen224

Góljai a válogatottban # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1 2020. november 11. Jórgosz Kámarasz Stadion, Athén, Görögország 2–0 2–1 Barátságos mérkőzés 2 2022. június 12. Panthesszaliko Stadion, Vólosz, Görögország 1–0 2–0 2022–2023-as UEFA Nemzetek Ligája (C liga) 3 2023. október 13. Aviva Stadion, Dublin, Írország 1–0 2–0 2024-es EB-selejtező 4 2023. november 17. Jórgosz Kámarasz Stadion, Athén, Görögország 2–0 2–0 Barátságos mérkőzés

Sikerei, díjai AÉK Athén Super League Greece Bajnok (1): 2017–18

Görög Kupa Döntős (1): 2017–18

Celtic Scottish Premiership Bajnok (1): 2021–22

Skót Ligakupa Győztes (1): 2021–22

Egyéni A holland első osztály gólkirálya: 2020–21 (26 góllal) Eredivisie – A Hónap Játékosa: 2021 január A skót első osztály gólkirálya: 2021–22 (13 góllal) Scottish Premiership – A Hónap Játékosa: 2022 március MLS All-Stars: 2023 MLS Best XI: 2023 MLS – Az Év Újonca: 2023

Jegyzetek

További információk

Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Görög labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Plataniá labdarúgói Kategória:Az AEK Athén labdarúgói Kategória:Az ÓFI labdarúgói Kategória:A Górnik Zabrze labdarúgói Kategória:A VVV-Venlo labdarúgói Kategória:A Celtic labdarúgói Kategória:Az Atlanta United labdarúgói Kategória:A Cruz Azul labdarúgói Kategória:Az Ekstraklasa labdarúgói Kategória:Az Eredivisie labdarúgói Kategória:Az MLS labdarúgói Kategória:Élő személyek