Davide Calabria (Brescia, 1996. december 6. –) olasz válogatott labdarúgó, jobbhátvéd.

Pályafutása

Klubcsapatokban

AC Milan Calabria 2006 óta az AC Milan játékosa, a klub különböző ifjúsági csapataiban játszott egészen a Primaveráig (U19). 2014-ben került a Primaverába, és Filippo Inzaghi kezei alatt sokat fejlődött. Calabria alapembere lett a csapatnak és megnyerte a Viareggio-i ifjúsági tornát.

2015. május 30-án, 18 évesen debütált az első csapatban a Serie A-ban az Atalanta ellen, a 84. percben Mattia De Sciglio helyére állt be az 1–3-as idegenbeli győzelem alkalmával. 2015. július 15-én Calabria hivatalosan is felkerült az első csapatba.

A következő szezonban már az első trófeáját emelhette magasba, miután csapata az olasz szuperkupa döntőjében büntetőkkel diadalmaskodott a Juventus felett. Fejlődése a következő szezonokban is folytatódott és fokozatosan a Rossoneri hátvédsorának egyik alapemberévé vált.

A 2020–21-es szezonban 32 meccsével és két góljával jelentős szerepet játszott abban, hogy az AC Milan sok év után visszajutott a Bajnokok Ligájába. 2021 júliusában Calabria 2025 júniusáig meghosszabbította szerződését a Milannal. A 2021–22-es szezonban az Atalanta ellen a szezon leggyorsabb Serie A-gólját szerezte, és több mérkőzésen is csapatkapitányként lépett pályára. Még ugyanebben a kiírásban csapatával megnyerte az olasz bajnokságot.

Alessio Romagnoli távozását követően a 2022–23-as idény elején Davide Calabria lett az AC Milan csapatkapitánya. Pályára lépett a 2022-es olasz szuperkupában, amelyet a csapat 3–0-ra elveszített a rivális Inter Milan ellen Rijádban. A Rossoneri színeiben lejátszott 200. tétmérkőzését 2023. január 29-én ünnepelte, a Sassuolo elleni 5–2-es hazai vereség alkalmával.

A 2024–25-ös szezon elején Calabria elveszítette helyét a kezdőcsapatban az új igazolás, Emerson Royal érkezésével. Teljesítményét éles kritikák érték, ráadásul nézeteltérései támadtak Paulo Fonseca vezetőedzővel, akit végül 2024. december 29-én menesztettek. A helyére kinevezett Sérgio Conceição érkezésével sem javult a helyzete: egy alkalommal majdnem tettlegességig fajult a kettejük közötti konfliktus, miután Calabria dühében belerúgott egy palackba, amely eltalálta a portugál trénert. 2025. január 11-én megfosztották a csapatkapitányi karszalagtól, amelyet Mike Maignan kapott meg. Végül 2025. február 1-jén, 18 év után – egy Scudettóval és két Olasz Szuperkupával a háta mögött – Calabria kölcsönben távozott az AC Milantól 2025. június 30-ig. A felek nem hosszabbították meg az olasz védő június 30-ig tartó szerződését így ő 10 év után véglegesen távozott az együttestől.

Bologna 2025. február 1-jén Davide Calabria elhagyta az AC Milan Milanello edzőközpontját, hogy csatlakozzon a Bologna csapatához. Február 3-án hivatalosan is bejelentették, hogy Calabria kölcsönben a 2024–25-ös idény végéig a Bologna játékosa lett. 2025. május 14-én Calabria pályafutása első Coppa Italia-győzelmét ünnepelhette, miután a római Stadio Olimpicóban rendezett döntőben a Bologna legyőzte korábbi csapatát, az AC Milant. Calabria így a pályán vett revansot azon edzőn, aki a klubtól való távozásának fő oka volt. A Bologna számára ez történelmi diadal volt, hiszen pontosan 51 évvel az utolsó, 1974-es Olasz Kupa-siker után hódították el ismét a trófeát. Kölcsönszerződése után távozott a csapattól.

A válogatottban Calabria 2015. október 13-án, az Írország elleni selejtezőmérkőzésen debütált az olasz U21-es válogatottban.

2017 júniusában Luigi Di Biagio menedzser nevezte Olaszország válogatottjába a 2017-es U21-es Európa-bajnokságra. 2017. június 27-én Olaszország az elődöntőben Spanyolország ellen 3–1-es vereséget szenvedett, így kiesett a tornáról.

A Roberto Mancini által irányított felnőtt válogatottban a 2020. november 11-i, Észtország elleni barátságos mérkőzésen Firenzében lépett először pályára, a 4–0-s győzelem alkalmával a 80. percben csereként állt be. Első tétmérkőzésén 2020. november 18-án lépett először pályára, Lorenzo Insignét váltotta a 94. percben a Bosznia-Hercegovina ellen 2–0-ra megnyert szarajevói UEFA Nemzetek Ligája-mérkőzésen.

Statisztika

Klubcsapatokban KlubSzezonBajnokságKupaEurópaiEgyébÖsszesenLigaMérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.GólAC Milan2014–15Serie A1000——102015–166020——802016–1712010——1302017–182114050—3012018–192612040103312019–2025120——2712020–213221060—3922021–222623040—3322022–232511060102012023–242912040103712024–25701150—131Bologna1102000—130Teljes karrier22192113603028010

A válogatottban OlaszországÉvMérk.Gól202020202130202220Össz.70

Sikerei, díjai AC Milan

olasz szuperkupa: 2016 Serie A: 2021–22 Bologna FC

olasz kupa: 2024–25

Olaszország

UEFA Nemzetek Ligája – 3. hely: 2020–21

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:1996-ban született személyek Kategória:Bresciaiak Kategória:Olasz bajnok labdarúgók Kategória:A Milan labdarúgói Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Élő személyek Kategória:A Serie A labdarúgói