A magyar mezőgazdaság mint a nemzetgazdaság egyik ága a bruttó hazai termék (GDP) 3,5 százalékát adta 2020-ban.https://azuzlet.hu/ksh-mezogazdasag-2020-kevesebb-termett-az-ertek-nott/ A 2020-as mezőgazdasági összeírás szerint az agrárgazdaságok száma 241 ezer volt, nagy részük 5 és 300 hektár közti területtel rendelkeztek. Az ország mezőgazdasági területe 4 millió 922 ezer hektár volt, az ország teljes területének közel 53%-át tette ki. Ennek 82%-a szántóként, 15%-a gyepként hasznosult, szőlők és gyümölcsösök együttesen a mezőgazdasági terület mintegy 3%-át borították.
Magyarország a kontinentális, az óceáni és a mediterrán klíma határterületén fekszik. A klímaviszonyok az évek többségében jó alapot teremtenek a sokoldalú gazdálkodásra. A mezőgazdasági termelést befolyásolja a csapadék, amiből az ország délnyugati területein van a legtöbb, míg a legkevesebb az Alföld középső részén. A napsütéses órák száma a dél-Alföldön meghaladhatja az évi 2000 órát. Magyarország vízkészlete a szomszédos országokból érkezik a felszíni és felszín alatti vizek döntő része, a felszíni vízkészlet 95%-a külföldről származik. Az Alföld csapadékhiányosabb területeire csatornákat vezetnek el a mezőgazdasági területek öntözésére. Magyarország 68%-a alföldi jellegű síkság. Az országban három leggyakrabban előforduló talajtípus a csernozjom (mezőségi), a barna erdőtalajok, az öntés- és lejtőhordalék talajok.https://portal.nebih.gov.hu/-/magyarorszag-talajtipusaihttp://www.gwpszotar.hu/kifejezes/7381?kulcsszo=Magyarorsz%C3%A1g+v%C3%ADzk%C3%A9szletei
A mezőgazdaságban fő dolgozott 2020-ban, 90%-a 40 évesnél idősebb ( fő), és mindössze 10%-a fiatalabb 40 évesnél ( fő). A mezőgazdaságban dolgozók 61%-ának nincs mezőgazdasági végzettsége, csak gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek. 2020-ban az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület országos átlaga 22,8 hektár volt. A vármegyék közül Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében (40 hektár) és Fejér vármegyében (37 hektár) volt a legnagyobb az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület.https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/ac2020/foldthasznalat_allatallomany/index.html
Az ország szántóterületeinek 45%-a az alföldi vármegyékben, azon belül is a dél-alföldi régióban található. A szántóföldi növénytermesztés szempontjából az egyik legjelentősebb vármegyénk Békés vármegye, ahol az ország összes szántóterületének több mint 9%-a terül el. Az ország szántóföldi növénytermesztései közül a legjelentősebb a gabonafélék (58%), illetve az ipari növények (24%). A gyümölcsfajok közül az almatermesztés a legjelentősebb, az országban megtermelt gyümölcsök közül az alma aránya 31%, utána a szőlő következik 18%-kal.
Az állatot tartó gazdaságok száma 2020-ban 117 ezer volt. Az állattartó gazdák 66%-ának nincs agrár végzettsége, csak gyakorlati tapasztalattal rendelkezik. Az állatállományának harmada Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun és Békés vármegyében található. 2020-ban a magyar állatállomány 31 millió tyúkból, 2,9 millió sertésből, 993 ezer juhból és 933 ezer szarvasmarhából állt.https://www.ksh.hu/ac2020db/2022/index.html
Története
Árpád-kor
A 11–12. században a magyar népesség túlnyomó része falvakban élt és mezőgazdasággal foglalkozott. A 12. századra a földbirtok három alapvető formája alakult ki: a királyi, az egyházi és a világi nagybirtok. Az egyházi birtokokon fejlettebb volt a termelés, ezek a birtokok közvetítették a nyugat-európai technikai újításokat az országban. Az egyházi birtokokon a 12. századra a robotterhet háttérbe szorította a szolgáló népek terményadózása. A gazdálkodás központjában a birtokos kezelésében álló kisebb majorságok álltak, amelyekben 5-10 család végzett termelőmunkát az egyházbirtokos szükségletei szerint. Legelőváltó gazdálkodást folytatnak, néhány évig szántóföldnek, majd néhány évig legelőként használják a földet. Technikai újításként megjelenik a túróeke mellett a fordítóeke. A kor két legjelentősebb termesztett növénye a búza és az árpa, illetve megindul a szőlők telepítése, főleg az egyházi birtokokon. A kor legjelentősebb haszonállata a kistestű szarvasmarha volt, ami a szürke szarvasmarha őse. Magyarországon is a rideg állattartás volt a jellemző. Nyugat-Európából behozták Magyarországra a cukorrépát, azonban tömeges termesztése nem terjedt el, ekkor még csak főzeléknövényként hasznosították.http://www.agr.unideb.hu/ebook/szantofoldinovenyek/szrmazsa_jelentsge_felhasznlsa18.html Általánossá vált az ekeföld mértékegység használata a földeken.https://mek.oszk.hu/02100/02115/html/1-1795.html
A 13. században véget ért Európában a 8. századtól tartó száraz, meleg éghajlati korszak, és elkezdődött egy fél évszázadig tartó esős, hűvösebb ún. kis jégkorszak. Ez az éghajlati változás csökkentette a mezőgazdasági terméshozamot, ami fokozta a növekvő népesség élelmiszer-ellátási gondokat. A tatárjárás nagyon súlyosan érintette az Alföldet és Erdély területeit, ahol a lakosság nagyon nagy részét kiirtották a tatárok. Nem volt, aki művelje a földeket, ezért IV. Béla az Alföldre betelepítette a kunokat, míg Erdélybe a szászokat. Kialakul a jobbágyság, a jobbágy a földesura által biztosított telkén élt, kötelessége volt az adók és a földjáradékok fizetése. A földjáradék munka- és terményjáradékból állt. A legelőváltó gazdálkodást felváltja a kétnyomásos gazdálkodás. A kétnyomásos rendszerben évente váltva a megművelt föld felét vetették be gabonával, a másik részét pihentették. Ezt leggyakrabban legelőnek használták, így a trágyázást is megoldották. Gyümölcsöt keveset termeltek, ebben főleg az egyházi birtokok jártak az élen. A hegyvidékes területeken nagy lendületet kap az irtásos földművelés, a szántóföldek szűkössége miatt az erdőket elkezdik kiirtani, hogy új földművelésre alkalmas területeket szerezzenek. Az állattenyésztésben a lótartás csökkenésnek indul meg. A sertések aránya folyamatosan nőtt, túlnyomó többségüket ligetes erdőkben makkoltatással tartották. Ekkor terjed el a transzhumán állattartás, ami kétlegelős költözködő pásztorkodás jelent, a nyári hegyi és téli síkvidéki legelők között. Ez a gazdálkodás szórt hegyi települések kialakulásához vezetett. A magyar mezőgazdaság bekapcsolódott az európai gazdaságba, elkezdtek kivitelre termelni.http://www.mezogazdasagikonyvtar.hu/assets/digitarchiv/Magyar-mezogazdasag-tortenete-mmgm-kiallitasvezeto_2008_OCR.pdf A kor legnagyobb feljegyzett aszályai 1015, 1022, 1142, 1147 és 1276-77-ben voltak.https://www.agroinform.hu/szantofold/1863-a-szazad-legnagyobb-katasztrofalis-meretu-aszalya-pusztitott-58118-001
Késő középkor
A 14. században a gazdaság fejlődésével kialakultak a mezővárosok, lakóik főleg mezőgazdasággal foglalkoztak. A gazdaság fejlődését megakasztotta a tartományurak hatalma, akik a mezőgazdasági termékek kereskedését leállították és a saját javaik gyarapítására fordították. I. Károly magyar király legyőzte a tartományurakat, és újra fejlődésnek indult a gazdaság. I. Károly a visegrádi királytalálkozón gazdasági egyezményt kötött Luxemburgi János cseh király és Nagy Kázmér lengyel királlyal Bécs árumegállító jogával szemben. Az egyezmény hatalmas fejlődést hozott a magyar mezőgazdaságnak, fokozták a kivitelre termelést. Ekkorra már az egész országban felváltotta a kétnyomásos gazdálkodást a háromnyomásos gazdálkodás. A háromnyomásos rendszerben az ugar, a tavaszi és az őszi gabona vetésterülete cserélődött és megnövelte a terméshozamot. Számos mezőgazdasági technológiai újítás jelent meg és terjedt el az országban, többek között a nehézeke, a cséplő, a patkó, a rövid kasza, illetve az addigi nyakhám helyett az állati igaerőt megnövelő szügyhám. I. Károly idején Magyarország fő gazdasági partnere Német-római Császárság és Itália királyságai voltak. Jelentős export történt Havasalföld és Lengyelország irányában is. A kiviteli cikkek nagy részét az élőállatok, főként a szarvasmarha alkotta, de meghatározó volt még a bor is. Magyarországon felütötte a fejét a pestisjárvány, ami a lakosság 15-25%-át pusztította el. A mezőgazdasági termelés visszaesett, és gyakoriak voltak az éhínségek. A pestisjárvány után felértékelődött a földeken dolgozni képes jobbágyság, a gazdagabb birtokosok elcsábították a szegényebb birtokosok jobbágyait. I. Lajos magyar király ennek megakadályozására bevezette a jobbágyoknak a kilencednek nevezett adót, eszerint minden jobbágy köteles volt terményének kilencedik tizedét a földesurának adni. A lótartás hosszú csökkenés után növekedésnek indul meg, köszönhető, hogy Magyarországon a lovagi kultúra fénykorát élte ekkor.https://honvedelem.hu/hirek/szazmillio-emberrel-vegzett-a-fekete-halal.html
A 15. században a pestisjárvány után a lakosság és a mezővárosok lassú gyarapodásnak indultak. Mátyás király idején a kül- és belterjes mezőgazdaság tovább fejlődött és virágzott, a terméshozamok meghaladták az előző század legnagyobb terméshozamait. Az alföldi mezővárosok állattenyésztése ugrásszerűen megnőtt. A dombos területeken fekvő, szőlőműveléssel foglalkozó mezővárosok száma is megnövekedett. A magyar lakosság 3-3,5 millió főre gyarapodott. Az export nagy részét továbbra is a mezőgazdasági termékek adták, kiemelkedett a szarvasmarhaexport, amit a Nyugat-Európa egyre nagyobb élelmiszeréhsége biztosított. Magyarország mezőgazdasága megerősödött és ekkor érte el tetőfokát. Nyugat-Európából behozták Magyarországra a paradicsomot, amit kezdetben csak dísznövényként termesztettek. Megjelent a paprika is az országban, azonban nem tudjuk pontosan, hogyan érkezett az országba, feltételezések szerint vagy a törökök vagy a portugál kereskedők hozták be. A paprikát szintén dísznövényként termesztették kezdetben.https://www.nkp.hu/tankonyv/tortenelem_9_nat2020/lecke_04_010?w=pestishttps://erettsegi.com/tetelek/tortenelem/a-magyar-gazdasag-a-xiv-xvi-szazadban/ Fokozatosan országosan általánossá vált a hold mértékegység használata a mezőgazdaságban.https://mek.oszk.hu/02100/02115/html/2-1344.html A kor legnagyobb feljegyzett aszályai 1363, 1473, 1478-79 és 1494-ben voltak, amiket éhínségek és éhhalál követett.https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/TenyekKonyve-tenyek-konyve-1/1997-11FD1/a-fold-es-a-vilagegyetem-12C9F/meteorologia-12E00/legkori-gazok-12E16/a-regi-feljegyzesekbol-12E75/
Kora újkor