Iván Sánchez (Jaén, 1992. szeptember 23. –) spanyol labdarúgó, a Real Valladolid csatárja.

Pályafutása Sánchez a spanyolországi Jaén városában született. Az ifjúsági pályafutását a helyi Real Jaén akadémiájánál kezdte.

2009-ben mutatkozott be a Real Jaén felnőtt keretében. 2011-ben az Atlético Madrid B, majd 2014-ben az Almería szerződtette. 2017-ben az Albaceténél szerepelt kölcsönben, majd a nyár folyamán a klubhoz igazolt. A 2017–18-as szezonban az Elche csapatát erősítette kölcsönben. A lehetőséggel élve, 2018-ban az Elchéhez írt alá. 2020-ban az angol másodosztályban szereplő Birmingham City-hez csatlakozott. A 2021–22-es idény második felében a Real Valladolidnál játszott szintén kölcsönben. 2022. július 1-jén kétéves szerződést kötött a spanyol első osztályban érdekelt Real Valladolid együttesével. Először a 2022. augusztus 13-ai, Villarreal ellen 3–0-ra elvesztett mérkőzés 56. percében, Gonzalo Plata cseréjeként lépett pályára. Első gólját 2023. március 5-én, az Espanyol ellen hazai pályán 2–1-es győzelemmel zárult találkozón szerezte meg.

Statisztikák 2023. április 9. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupa és LigakupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólElche2018–19Segunda División36710—3772019–2041130—441Összesen7784000818Birmingham City2020–21Championship40210—4122021–222010—30Összesen4222000442Real Valladolid2021–22Segunda División12200—1222022–23La Liga22121—242Összesen3432100364Összesen15313810016114

Sikerei, díjai Real Valladolid Segunda División Feljutó (1): 2021–22

Jegyzetek

További információk Transfermarkt

Kategória:1992-ben született személyek Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Az UD Almería labdarúgói Kategória:Az Albacete Balompié labdarúgói Kategória:Az Elche labdarúgói Kategória:A Birmingham City labdarúgói Kategória:A Real Valladolid labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Segunda División labdarúgói Kategória:A Segunda División B labdarúgói Kategória:Az English Football League labdarúgói Kategória:Élő személyek