Alan Hugh Dale (Dunedin, 1947. május 6. –) új-zélandi színész.

Legismertebb alakítása Jim Robinson a Szomszédok című ausztrál szappanoperában. A

Fiatalkora Dunedinben született, négygyermekes, viszonílag szegény családban.

Televízió nélkül nőtt fel Új-Zélandon, imádta a színházat és az amatőr színjátszást. 13 évesen, egy iskolai koncerten lépett fel először, ahol Shelley Berman komikust utánozta. Miután északra költözött, szülei alapító tagjai lettek egy aucklandi amatőr színháznak, a The Little Dolphin Theatre-nek. Dale gyakran működtette az időjárási effektusok előállításához használt színpadi berendezéseket.

Képzett rögbijátékos volt, de úgy döntött, hogy inkább a színészet felé fordul, mert "a színészegylet nem szerette a focistákat, a focisták pedig nem szerették a színészeket. 21 éves korában hagyta abba a rögbit, mert akkoriban nem tartották működőképes karriernek, és el kellett tartania a családját. A színészi szerepek korlátozottak voltak Új-Zélandon, ezért többféle munkát vállalt, többek között férfi modellként, autókereskedőként és ingatlanügynökként. Miközben tejesként dolgozott, hallotta, hogy a helyi rádióállomás lemezlovasa egy adás közben felmondott. Átment az állomásra, és azt mondta a vezetőknek, hogy ő jobban is tudná végezni a munkáját. Próbaadást adtak neki, majd leszerződtették a délutáni műsorba. 27 éves korában úgy döntött, hogy hivatásos színész lesz.

Pályafutása 1979–1982 között a The Young Doctors című sorozattal vált először ismertté, ezt 1985–1993 között a Szomszédok című ausztrált szappanopera követte. 1999-ben a Célpontban az elnök lánya című televíziós filmben tűnt fel.

2000–2001 között a Vészhelyzet, 2002-ben az Ügyvédek című amerikai sorozatokban szerepelt. Még ebben az évben a Star Trek – Nemezis című filmben is játszott. 2003-től két éven át Caleb Nicholként egy drámasorozat, A narancsvidék főszereplője volt. 2006–2007 között a Ki ez a lány? epizódjaiban volt látható.

2011-ben a Kaliforgia vendégszereplője volt, majd ugyanebben az évben az Egyszer volt, hol nem volt című sorozatban kapott szerepet, egészen 2017-ig. 2012–2013 között szerepelt a Vérmes négyes című szituációs komédiában. 2014-ben a Bukott angyalok című fantasysorozatban kapott főszerepet.

Magánélete 1968-ban feleségül vette barátnőjét, Claire-t. A párnak két gyermeke született, Simon és Matthew. 1979-ben válással végződött a házasságuk.

1990. április 8-án feleségül vette Tracey Pearsont, az 1986-os Miss Ausztráliát, akit az 1986-os ausztrál nagydíjon ismert meg, amikor a lány 21, ő pedig 39 éves volt. Két gyermeke is van ebből a házasságból, Daniel és Nick.

Filmográfia Filmek Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1989 Houseboat Horror Evans 2002 Star Trek – Nemezis Star Trek: Nemesis Hiren Praetor Bitskey Tibor Rent Control George 2003 Extrém csapat The Extreme Team Richard Knowles Hollywoodi őrjárat Hollywood Homicide Preston parancsnok Áron László2004 Straight Eye: The Movie Kelly apja Az utolsó gyémántrablás After the Sunset Biztonsági főnök Kajtár Róbert 2008 Indiana Jones és a kristálykoponya királysága Indiana Jones and the Kingdom of the Crystal Skull Bob Ross tábornok Horányi László2011 Happy New Year Bill Egy kis Mennyország A Little Bit of Heaven. Dr. Sanders Kajtár Róbert A pap – Háború a vámpírok ellen Priest Monsignor Chamberlain Barbinek Péter Ne félj a sötéttől! Don't Be Afraid of the Dark Jacoby A tetovált lány The Girl with the Dragon Tattoo Isaksson nyomozó 2012 Aranyhaj – Örökkön örökké Tangled Ever After pap (hang) Versényi László2014 Amerika Kapitány: A tél katonája Captain America: The Winter Soldier Rockwell tanácsos Barbinek Péter Grace – Megszállottság Grace John atya 2015 Törtetők Entourage John Ellis Barbinek Péter

Televíziós szerepek

ÉvMagyar címEredeti címSzerepMegjegyzések1979–1982The Young DoctorsDr. John Forrestfőszereplő1985–1993, 2018–2019SzomszédokNeighboursJim Robinsonfőszereplő1986The Far CountryDave Marshalltévéfilm1994JanusRichard IssacsmellékszereplőTime Trax – Hajsza az időn átTime TraxMr. Bergdorf1 epizód1995Űrháború 2063Space: Above and BeyondBorman kolóniai kormányzó1 epizód1997FrontlineDave1 epizódBlue Heelers: Kisvárosi zsarukBlue HeelersRod Wright1 epizód1997–1998State CoronerDudley Mills8 epizód1999A rakomány neve: HalálAlien CargoEichhorn, delfin felfedezőtévéfilmCélpontban az elnök lányaFirst DaughterDalytévéfilm2000Az elveszett világSir Arthur Conan Doyle's The Lost WorldPhelan1 epizód2000–2001VészhelyzetERAl Patterson4 epizód2001The Lone GunmenMichael Wilhelm1 epizódPhillyBruce Frohman1 epizód2002X-aktákThe X-FilesFogpiszkáló ember3 epizódAmerican DreamsAndrews kapitány1 epizódÜgyvédekThe PracticeRobert Brenford2 epizód2002–2003Az elnök embereiThe West WingMitch Bryce kereskedelmi miniszter2 epizód2003JAG – Becsületbeli ügyekJAGTom Morrow, az NCIS igazgatója2 epizódCSI: Miami helyszínelőkCSI: MiamiDubay, kanadai főkonzulátus1 epizód2003–20042424Jim Prescott8 epizódmagyar hangja Szokolay Ottó2003–2005A narancsvidékThe O.C.Caleb Nicholfőszereplőmagyar hangja Koroknay Géza2003–2016NCISNCISTom Morrowmellékszereplő2004Bostoni halottkémekCrossing JordanCarl Logan1 epizód2005E-RingRaymond Metcalf1 epizód2006–2010Lost – EltűntekLostCharles Widmore17 epizód2006–2007Ki ez a lány?Ugly BettyBradford Meadefőszereplőmagyar hangja Szélyes Imre2008TorchwoodTorchwoodDr. Aaron Copley1 epizódMidnight ManDonald Hagan2 epizódA PartiőrségSea PatrolRay Walsman6 epizód2008–2011TörtetőkEntourageJohn Ellis5 epizódmagyar hangja Barbinek Péter2009SlágermájerekFlight of the ConchordsAusztrál nagykövet1 epizódMoving Wallpaperönmaga / John Priest6 epizódEsküdt ellenségek: Különleges ügyosztályLaw & Order: Special Victims UnitJoshua Koehler1 epizód2010Important Things with Demetri MartinMob Boss1 epizódMinden lében négy kanálBurn NoticeMr. Bocklage1 epizódUndercoversJames Kelvin5 epizód2011KaliforgiaCalifornicationLloyd Alan Phillips Jr.1 epizódVégzetes jóslatDoomsday ProphecySlate tábornoktévéfilmmagyar hangja Barbinek PéterA célszemélyPerson of InterestKohl1 epizód2011–2012GyilkosságThe KillingEaton szenátor6 epizód2011–2013, 2017Egyszer volt, hol nem voltOnce Upon a TimeSpencer / György király9 epizódmagyar hangja Áron László2012GátlástalanokHouse of LiesJonathan Strauss1 epizódUnsupervisedSid1 epizód2012–2013Vérmes négyesHot in ClevelandSir Emmett Lawson8 epizód2014A hidegsebészBody of ProofEmmett Harrington1 epizódThe Mindy ProjectAlfred1 epizódAuckland Dazeönmaga3 epizód2014Bukott angyalokDominionEdward Riesenfőszereplőmagyar hangja Barbinek Péter2016Titkok a város mögöttSecret CityMartin TooheyfőszereplőGravesTrevor Lloyd1 epizód2017Homeland – A belső ellenségHomelandMorse1 epizódAranyhaj: Az örökkön örökké előttTangled: Before Ever AfterBíboros (hang)tévéfilmmagyar hangja Pálfai Péter2017–2021DinasztiákDynastyJoseph Andersfőszereplő2019Aranyhaj: A sorozatTangled: The SeriesBíboros (hang)1 epizódmagyar hangja Pálfai Péter

Jegyzetek

További információk

Kategória:1947-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Új-zélandi színészek Kategória:Új-zélandi szinkronszínészek