A Csali (eredeti címe: Bait) egy 2000-es amerikai-kanadai bűnügyi akciófilm és vígjáték, amelyet Antoine Fuqua rendezett. A produkció főszerepében Jamie Foxx és David Morse. Premierje a kanadai Montréali Filmfesztiválon történt 2000. augusztus 29-én, majd szeptember 12-én kezdték vetíteni az Egyesült Államokban.Internet Movie Database

Magyarországon csak videókazettán volt elérhető 2001. augusztus 9-től.

Cselekmény Két férfi, Bristol és Jaster, betörnek a New York-i Federal Reserve Bankba - a világ legnagyobb aranykészletébe. Jaster a rablás közben szívrohamot kap, és ujjlenyomatot hagy, amikor megpróbál bevenni egy tablettát. Kifelé menet végignézi, ahogy bűntársa hátba lövi a megkötözött őröket. Rémülten menekül ezután a várakozó furgonnal és az ellopott arannyal. Nem sokkal később letartóztatják ittas vezetésért. A nyomozótiszt Clenteen a nyomok kiértékelése után Jasterhez megy.

Ezalatt Alvin Sanders és testvére, Stevie betörnek egy raktárba. Alvint letartóztatják, és történetesen ugyanabba a cellába kerül, mint Jaster. Ott beszélgetést folytatnak, amelyben Jaster elárulja a zsákmány rejtekhelyéről szóló információkat: "Menj a bronxi állatkertbe, semmi sem fogható a hazához". Jastert nem sokkal később Clenteen kihallgatja, és a kihallgatás során szívrohamban meghal. A hatóságok ekkor úgy döntenek, hogy Alvint ürüggyel szabadon engedik, és egy korábban beültetett chip segítségével megfigyelik - abban a reményben, hogy az aranyrablás főkolomposa, Bristol, felfigyel rá, és kicsikarja belőle az információt.

Nem telik el sok idő, és Bristol egy kis hackkel felveszi a kapcsolatot Alvinnal. Miután a rendőrök több próbálkozása is kudarcba fullad, hogy elfogják a tettest, Alvinnak gyanakszik rá, hogy csak csaliként tartják, és hamis nyomra vezeti a rendőröket. Közben a gyilkos információkat gyűjt Alvin családjáról, és elrabolja a barátnőjét, valamint újszülött gyermekét. Bár Alvin nem tudja, hol rejtőzik az arany, a látszat kedvéért hajlandó elárulni. Mindketten egy lóversenypályára hajtanak, a túszokat pedig egy időzített bombát tartalmazó autóban hagyják. Az egyik lóistállóban Alvin átveri fogvatartóját, és verekedés alakul ki. Alvinnak sikerül elmenekülnie, kiszabadítani feleségét és gyermekét, és a versenypálya területére kormányozni az autót, ahol a bomba felrobban anélkül, hogy bárki másnak baja esne. Röviddel a robbanás után a gyilkos megjelenik mögötte, hogy lelője, de őt viszont az időben megjelenő Clenteen lövi le.

Nem sokkal később Alvin hirtelen megérti Jaster megjegyzését, ami egy könyvvel, A bronxi állatkerttel függ össze, és történetesen egy baseballjátékos írta. Megegyezik a hatóságokkal, hogy kétmillió dollár megtalálói díjat kap a nyomért, ahol az aranyat elrejtették. Az utolsó jelenetben azt látjuk, hogy az aranyat a New York-i Yankee Stadionban találják meg.

Szereplők SzerepSzínészMagyar hangjaiszdb.hu1. magyar szinkron2. magyar szinkron Alvin Sanders Jamie Foxx Barabás Kiss Zoltán Fenyő Iván Edgar Clenteen David Morse Forgács Péter Gyabronka József Jaster Robert Pastorelli Both András Barbinek Péter Bristol Doug Hutchison Széles László Viczián Ottó Lisa Hill Kimberly Elise Zsigmond Tamara Solecki Janka Wooly ügynök David Paymer Imre István Izsóf Vilmos Stevie Sanders Mike Epps Rajkai Zoltán Kálid Artúr Blum ügynök Jamie Kennedy Kárpáti Levente Magyar Bálint Boyle ügynök Nestor Serrano Balázsi Gyula Varga T. József Ramundo Kirk Acevedo Seder Gábor n.a Julio Jeffrey Donovan Gyurity István n.a Walsh ügynök Megan Dodds Orosz Anna Ősi Ildikó

további magyar hangok: Bolla Róbert, Hajtó Aurél, Kapácsy Miklós, Csizmadia Gergely, Karácsonyi Zoltán

Fogadtatás A Csali erős negatív kritikát kapott. A Rotten Tomatoes 26%-os minősítést adott 82 vélemény alapján, az összefoglaló szerint: „Bár Jamie Foxx ragyog a Csaliban, a film a zenés videóklip gyökerektől és sablonos forgatókönyvtől szenved, ami megerőlteti a hitelességet.”.Rotten Tomatoes A MetaCritic 39 pontot adott a 100-ból 28 értékelés alapján.MetaCritic Charles Savage a The Miami Heraldtól azt írta: „A film kompetens, de nem rendkívüli akció vígjáték.” Stephen Holden a The New York Timestól azt írta: „Miért döntött úgy Foxx úr, aki olyan lenyűgöző volt a Minden héten háború című filmben, hogy egy olyan unalmas és idióta filmet csinál, amely alig felel meg a legalacsonyabb közös nevezőjű szórakoztatás minimális követelményeinek.”

A film kevés bevételt termelt, a Box Office Mojo szerint az 51 millió dolláros költségvetés mellett a kasszába csupán 15 milliót hozott vissza.Box Office Mojo

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:2000 filmjei Kategória:Amerikai bűnügyi filmvígjátékok Kategória:Amerikai akcióvígjátékok Kategória:Kanadai filmvígjátékok Kategória:Kanadai bűnügyi filmek Kategória:Kanadai akciófilmek Kategória:Warner Bros. Pictures-filmek Kategória:Castle Rock Entertainment-filmek