Herczeg Zsolt (Budapest, 1933. június 26. – 2003. szeptember 7.) magyar színész, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja.
Életpályája Szülei tisztviselők voltak. 1936 és 1948 között családjával Szombathelyen élt. Itt kezdte meg középiskolai tanulmányait is, amit 1951-ben már Budapesten fejezett be. Felvették a Színművészeti Főiskolára, de két év után eltanácsolták. 1958-tól a kaposvári Csiky Gergely Színháznál kezdte pályáját. 1961-től a győri Győri Kisfaludy Színházban szerepelt. 1966-tól a debreceni Csokonai Színház társulatához tartozott. Giricz Mátyás hívására szerződött Szegedre. 1972-től volt a Szegedi Nemzeti Színház művésze, amelynek 2001-ben örökös tagjai közé is beválasztották. Az 1970-es években házigazdája, szerkesztője és konferansziéja volt a Szeged bár műsorainak.Délmagyarország, 1977. január 27.(67. évfolyam, 22. szám) Műsor a bárban Ruszt Józsefhez fűződő barátsága révén vendégként játszott a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban. Írt mesejátékot is, amelyet be is mutattak. 2002-ben Gábor Miklós-díjat kapott.
Színházi szerepeiből
Bemutatott színpadi műve Herczeg Zsolt: Kié lesz a királylány? (mesejáték)Délvilág, 1998. október 29.(55. évfolyam) Az öreg király meséje Filmes és televíziós szerepei Dübörgő csend (1978) Tiszteletkör (1982)Csongrád Megyei Hírlap, 1982. április 8.(39. évfolyam, 82. szám) Tiszteletkör Uramisten (1984) Díjai, elismerései Örökös Tag (Szegedi Nemzeti Színház) (2000/2001) Gábor Miklós-díj (2002) Jegyzetek
Források Új Kortárs Magyar Színész Lexikon, Magazin Holding Kft. 1999.
További információk
Kategória:1933-ban született személyek Kategória:2003-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar színészek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Szegediek