Billy Taylor amerikai dzsesszzongorista, zeneszerző.
Pályakép
Billy Taylor apja fogorvos volt, anyja pedig tanár. Virginia államban és Washingtonban nőtt fel. A Virginia State College-on tanult. 1943-ban New Yorkba ment és 1944-től professzionális zongorista volt. Először Ben Webster kvartettjében játszott New Yorkban, majd Stuff Smith-el (1944), Eddie South-al, Cozy Cole-al, Machitoval és Slam Stewarttal zenélt.
Később állandó zongorista volt a Birdlandben, ahol Charlie Parkerrel, Dizzy Gillespie-vel és Miles Davis-szel játszott. 1945-ben, a Commodore-banPhoenix Park Hotel, hotel, Washington: "The Commodore" feltűnt Bill Coleman kvartettjében. 1946-ban Don Redmannel európai turnéra indult. Az 1940-es évek végén saját trióját vezette. 1953 nyarán duókat vett fel Charles Mingusszal, utána különböző saját comboi voltak. 1965-ben megalapította a Jazzmobile-t, és azóta nyári koncerteket és workshopokat tartottak ezen a néven Harlemben és szerte New Yorkban.
1956-ban közreműködött Quincy Jones debütáló albumán. 1958-ban zenei vezetője volt az NBC első dzsessz sorozatának (The Subject Is Jazz). 1969-ben ő lett az első afroamerikai, aki televíziós zenekart vezetett David Frost műsorában. Az 1970-es években rádiósorozata volt, 1981-től pedig a CBS Sunday Morning című műsorában vezette a dzsesszrovatot. A washingtoni „Kennedy Center for the Performing Arts jazz” tanácsadója volt.
Egyik legismertebbé vált szerzeménye az „I Wish I Knew (How It Should Feel to Be Free)” 1954-ből, amely az 1950-60-as évek polgárjogi mozgalmában szerzett népszerűséget pl. Nina Simone tolmácsolásában. Mieko Hirota-val lépett fel az 1967-es Newport Jazz Festivalon. 1973-ban írta a „Suite for Jazz Piano and Orchestra” című művét.
1975-ben a Massachusettsi Egyetemen szerzett PhD fokozatot oktatásból. Ezután az East Carolina Egyetem zeneprofesszora lett.
2010-ben, 89 éves korában szívroham következtében halt meg egy New York-i kórházban.
Diszkográfia
1945: Billy Taylor Piano 1951: Piano Panorama 1952: Jazz At Storyville 1953: Billy Taylor Trio 1953–54: ross Section 1954: The Billy Taylor Trio with Candido 1954: Billy Taylor Trio at Town Hall 1955: A Touch of Taylor 1956: Evergreens 1956: Billy Taylor at the London House 1957: Introduces Ira Sullivan 1957: My Fair Lady Loves Jazz 1957: The Billy Taylor Touch 1957: The New Billy Taylor Trio 1959: One for Fun 1959: Billy Taylor with Four Flutes 1959: Taylor Made Jazz 1960: Uptown 1960: Warming Up! 1961: Interlude 1961: Kwamina 1962: Impromptu 1963: Right Here, Right Now! 1965: Midnight Piano 1968: I Wish I Knew How It Would Feel to Be Free 1969: Sleeping Bee 1970: Ok Billy 1977: Jazz Live 1977: Live at Storyville 1981: WJoe Kennedy Where've You Been 1985: You Tempt Me 1988: White Nights And Jazz in Leningrád 1988: Solo 1989: Billy Taylor and the Jazzmobile All Stars 1991: White Nights and Jazz in Leningrad 1992: Dr. T with Gerry Mulligan 1993: Live at MCG with Gerry Mulligan, Carl Allen, Chip Jackson 1993: It's a Matter of Pride 1995: Homage (GRP) 1997: The Music Keeps Us Young 1999: Ten Fingers – One Voice 1999: Taylor Made at the Kennedy Center with Dee Dee Bridgewater 2001: Urban Griot 2002: Live at AJE New York
Díjak 2004: Grammy-díj 1988: National Education Association (NEA) 1992: National Medal of Arts Emmy-díjak, számos tiszteletbeli doktori cím
Jegyzetek
Források https://www.allaboutjazz.com/musicians/billy-taylor https://www.npr.org/artists/15404963/billy-taylor https://www.allmusic.com/artist/billy-taylor-mn0000768149/biography
Fordítás
Kategória:Amerikai dzsesszzenészek Kategória:Amerikai zongoraművészek Kategória:1921-ben született személyek Kategória:2010-ben elhunyt személyek