A Földről készült első űrfelvételek közé azokat az 1940-es évektől készített fényképfelvételeket soroljuk, amelyek valamilyen szempontból elsőnek tekinthetők. A felvételek kezdetben Szuborbitális repülésre küldött rakétákról, később a Föld körül keringő műholdakról és űrhajókról, majd a Föld körüli pályát elhagyó űreszközökről készültek.
A lista idővonala az úgynevezett Kármán-vonal 100 km-es, a földfelszín feletti képzeletbeli magasságától indul, és egészen a Naprendszer külső pereméig terjed.
Képek időrendi sorrendben
Kép Készítés dátuma Űrhajó vagy repülés Leírás 1946. október 24.V–2 A Földről készült első fénykép a világűrből, amely a repülést figyelő folyamatos filmfelvétel (egy time-lapse video) egyik kockája. Csak 1950-ben publikálták. Készült a V–2 Nr. 13 gyári számú példányának szuborbitális repülésén. 1947. március 7. Az első eleve földfényképezési céllal készült és elsőként nyilvánosan publikált Föld-fotó a világűrből, amelyet 1947. március 25-én tettek közzé először. 1948. július 26. Az első, több képből szerkesztett széles látószögű panorámafotó.1954. október 5.Aerobee AJ10-24 RTV-N-10bAz első színes földfotó az űrből. A kép maga egy fotómozaik, 117 képből állították össze, amelyeket 160 kilométeres magasságból készítettek. 1959. augusztus 14. Explorer–6 Az első fénykép a Földről Föld körüli pályáról, amely a Csendes-óceán középső, napsütötte részét és annak felhőzetét mutatja a világűrből. 1960 TIROS-1 Az első televíziós kép a Földről, ami emellett az első meteorológiai műhold által készített földfelvétel. 1960 CORONA Az első világűrbe telepített megfigyelőrendszer képe. Ennek az első sikeres küldetése a Discoverer–14 volt 1960 augusztus 19-én, amely során egy Föld körül keringő műholdről származó filmet megtalálták. 1961. augusztus 6. Vosztok–2 Az első ember által készített fotó a Földről, az első színes és első filmfelvétel, amelyet egy űrhajós (German Tyitov – az első űrbeli fotográfus) készített. 1963KH-7 GambitAz első nagy felbontású (méter alatti térbeli felbontású) műholdfelvétel, egykor titkosított. 1964Quill (műhold)Az első radarkép a Földről az űrből, amely szintetikus apertúrájú radarral (SAR – synthetic aperture radar).Robert L. Butterworth "Quill: The First Imaging Radar Satellite" A képen a virginiai Richmond egy része látható.keretnélküli1965. március 18.Voszhod–2Az első olyan kép és filmfelvétel, amelyen egy ember (Alekszej Leonov) lebeg a világűrben, a világ első űrsétája közben. Kép külső forrásból: Leonov rajzaAz első rajz, ami a Földet ábrázolja és, amely a világűrben készült (készítője Alekszej Leonov, aki így az első űrben alkotó művész is lett).Kép külső forrásból: NASA archívum 1966. május 30.Molnyija–1-3Az első teljes földkorongot ábrázoló fénykép, amelyet a Review of Popular Astronomy július-augusztusi számában tettek közzé.1966. augusztus 23.Lunar Orbiter 1Az első fotó, amely egy másik égitest felszínéről (a Holdról) készült és a Földet ábrázolja, illetve az első fénykép, amelyen egyszerre szerepel a Föld és a Hold és az űrben készült. 1966. december 11.ATS–1Az első kép amely mind a Földet, mind a Holdat ábrázolja Hold körüli keringésből. Az első teljes földkorong fotó, amelyet geostacionárius keringésből készített egy műhold. Video külső forrásból: Youtube/NASA1967. január .A Földről készült első mozgókép, amely emberi beavatkozás nélkül készült (éppen ellenkezőleg, mint, ahogy Tyitov készített filmet a saját repülésén.1967. április 24.Surveyor–3Az első kép a Földről, amelyen egyszerre látszik egy napfelkelte és egy naplemente, azaz a Föld, mint égitest okoz napfogyatkozást a Hold felszínén.1967. április 30.Az első színes felvétel a Földről egy másik égitest, a Hold felszínéről.1967. szeptember 20. (nyomtatásban megjelent november 10-én)DODGEAz első fekete-fehér és filterekkel színezett felvétel a Földről.1967. november 10.ATS-3 Az első teljes valós színű földkorong fotó, amelyet később címlapfotóként használtak a Whole Earth Catalog kiadványon.1968. december 21.Apollo–8Az első teljes földkorong fénykép, amelyet egy ember (valószínűleg Bill Anders) készített az űrból. TIMETAG 003:42:55.1968. december 24.Az első fénykép, amelyet egy ember (Frank Borman) készített a Földről egy másik égitest, a Hold távolságából és környezetéből.A Földkelte című fénykép, az első színes kép, amelyet egy ember (Bill Anders) készített a Holdtól, nem sokkal Borman fekete-fehér fényképe után. 1969. július 21.Apollo–11 Az Apollo-program legtöbbször reprodukált fotója Buzz Aldrinról, amely történetesen az első indirekt fénykép a Földről (a Föld az űrhajós aranybevonatú sisakellenzőjén tükröződik), amelyet egy másik égitest, a Hold felszínén egy ember (Neil Armstrong) készített. Az első közvetlen kép a Földről, amelyet a Hold felszínéről készített egy ember (AS11-40-5923). 1969. november 24.Apollo–12 Egy fekete-fehér kép egy 18 mm-es filmről, amely a Földet úgy ábrázolja, hogy az éppen napfogyatkozást okoz a megfigyelő számára, amely így az első ember által készített Föld által keltett napfogyatkozást ábrázolja.1972. december 7.Apollo–17Az első fénykép a teljes megvilágítású földkorongról, amelyet egy ember (Jack Schmitt) készített (AS17-148-22725). Nem sokkal ezután, a filmtekercs következő képe lett a Kék üveggolyó címet kapott felvétel (AS17-148-22727), amely ugyanebből a perspektívából ábrázolja a Földet és később az egyik legtöbbet publikált űrfelvétel lett. 1973 július-szeptemberSkylab–3Az első felvételek egyike, amelyet ember készített a sarki fényről az űrből.1977. szeptember 18.Voyager–1Az első űrfelvétel, amelyen a Föld és a Hold egyszerre szerepel úgy, hogy mindkét égitest gömbje teljesen látható.1990. február 14.A Halványkék pötty című fotón a Föld nagyon távolról, a Naprendszer összes bolygójának pályáján túlról apró pontként látszik. A kép részlet a Voyager–1 űrszonda Családi portré című fotósorozatából, amely bolygórendszerként láttatja a teljes Naprendszert.1990. december 11.GalileoAz első film a Föld egy teljes fordulatáról. Kép külső forrásból: Collectspace1999. augusztus 11.Mir EO-27 (Perseus)Az első olyan űrből készült felvétel, amely a Földet úgy ábrázolja, hogy éppen a Hold árnyéka vetődik rá egy teljes napfogyatkozás alkalmával (a képet Jean-Pierre Haigneré készítette). Kép külső forrásból: Ikonos1999. október 13.IKONOSAz első kereskedelmi célú – nem kémműhold által készített, titkosított – nagyfelbontású (méter alatti) műholdfelvétel, amelyet a The New York Times címlapján is közzé tettek.2003. május 8. 13:00 UTCMars Global SurveyorAz első fénykép, amely a Mars körüli keringő Földet és a Holdat egyszerre ábrázolja (a képen Dél-Amerika vehető ki a Föld felszínén).2004. március 11.Spirit MarsjáróAz első fénykép a Földről, amely a Holdtól különböző első égitest, a Mars felszínéről készült.2006. július 27.Cassini–HuygensA Halványkék földgolyó című kép az első fénykép a Földről egy gázóriásróltól, a Szaturnuszróltól (és mindössze a második kép a Naprendszer külső részéből).keretnélküli2026. április 3.Reid Wiseman (Artemis II)A Helló, világ című fénykép az első volt a bolygóról 1972 óta, amit egy ember készített Föld körüli pályán túlról, illetve az első kép a Föld éjszakai, Hold által megvilágított oldaláról. A képen látható még a Vénusz, a légköri fény és két sarki fény.keretnélküli2026. április 6.Wiseman Földlemente című képe, ami sokban hasonlít az Apollo-program alatt készített Földkelte felvételre. Több ezer kilométerrel a Hold mögül készült.
Jegyzetek
Kategória:Fotográfia Elsőűrfelvételek Kategória:Űrkutatás Kategória:Csillagászati témájú fényképek