A bijeljinai mészárlás a boszniai háborút megelőzően 1992. április 1–2-án történt, amikor szerb félkatonai csoportok civileket gyilkoltak meg a kelet-boszniai Bijeljinában. A meggyilkoltak többsége bosnyák (muszlim) volt. Más etnikumokhoz tartozókat is meggyilkoltak, például a helyi hatóságok által hűtlennek ítélt szerbeket. A gyilkosságokat a Mirko csetnikjei néven ismert helyi félkatonai csoport és a Szerb Önkéntes Gárda (SDG, más néven Arkan tigrisei) egy szerbiai székhelyű félkatonai csoport követte el, amelyet Željko Ražnatović (más néven Arkan) vezetett. Az SDG a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) parancsnoksága alatt állt, amelyet Slobodan Milošević szerb elnök irányított.
1991 szeptemberében a boszniai szerbek Bijeljina központtal kikiáltották a Szerb Autonóm Területet. 1992 márciusában a boszniai függetlenségi népszavazásban a bosnyákok és a boszniai horvátok elsöprő többsége szavazott az ország függetlenségére. A boszniai szerbek a népszavazást részben bojkottálták, részben a boszniai szerb hatóságok akadályozták meg őket a szavazásban. A boszniai szerb autonómiára válaszul a bosnyákok létrehozták a bosnyák Hazafias Ligát, egy rosszul szervezett, helyi félkatonai csoportot. Március 31-én a Bijeljinában működő Hazafias Ligát a helyi szerbek és az SDG harcra provokálták. Április 1–2-án az SDG és a JNA csekély ellenállást követően átvette a Bijeljina feletti ellenőrzést, melyet gyilkosságok, nemi erőszak, házkutatások és fosztogatások követtek. Ezeket az akciókat Eric D. Weitz New York-i történészprofesszor népirtásnak minősítette. Michael Sells, a Chicagói Egyetem professzora arra a következtetésre jutott, hogy ezeket azért hajtották végre, hogy eltöröljék a bijeljinai bosnyák nép kultúrtörténetét.
Április 3-a körül a szerb erők a történtek kivizsgálásával megbízott boszniai kormányküldöttség érkezése előtt eltávolították a lemészároltak holttesteit. A volt Jugoszláviával foglalkozó Nemzetközi Törvényszék (ICTY) és a Szerbiai Háborús Bűnöket Kivizsgáló Ügyészség 48 és 78 közötti halálesetet tudott megerősíteni. A háború utáni vizsgálatok Bijeljina községben valamivel több mint 250 különböző etnikumú civil halálát dokumentálták a boszniai háború során. A mészárlás után a nem szerbek ellen tömeges etnikai tisztogatási akciót hajtottak végre, az összes mecsetet lerombolták, és kilenc fogolytábort hoztak létre. Sok Bijeljinában meghalt személy hivatalosan nem szerepel a háború polgári áldozatai között, és halotti anyakönyvi kivonatuk szerint „természetes halálokok miatt haltak meg”.
2014 decemberéig a helyi bíróságok senki ellen nem indítottak eljárást a gyilkosságok miatt, és az SDG egyetlen tagja ellen sem indult eljárás olyan bűncselekmény miatt, amelyet az egység Bijeljinában vagy máshol Horvátországban, illetve Bosznia-Hercegovinában követett el. Milošević ellen az ICTY vádat emelt, azzal vádolva, hogy Bijeljinán és más helyszíneken népirtásra adott utasítást, de a per során meghalt. A Boszniai Szerb Köztársaság vezetőit, Biljana Plavšićot és Momčilo Krajišnikot a mészárlást követő etnikai tisztogatások során végrehajtott deportálások és erőszakos kitelepítések miatt elítélték. Radovan Karadžićot, a Boszniai Szerb Köztársaság egykori elnökét a Bijeljinában elkövetett tömegmészárlás és más emberiesség elleni bűncselekmények miatt ítélték el. A háború végén a településen a háború előtti 30 000 fős bosnyák lakosságból kevesebb, mint 2700 élt Bijeljinán. A bijeljinai szerbek április 1-jét a „Városvédelem Napjaként” ünneplik, és a város egyik utcáját az SDG-ről nevezték el.
Előzmények Az 1991-es népszámlálás szerint Bijeljina községnek körülbelül 97 000 lakosa volt. A demográfiai arányok hozzávetőleg 59% boszniai szerb, 31% bosnyák, 10% pedig más etnikumhoz tartozott. Magának, Bijeljina városának 36 414 lakosa volt, ebből 19 024 volt bosnyák (vagyis a város lakosságának 52%-a), míg a szerbek csak a második legnagyobb etnikai csoport voltak a városban.
1990 folyamán a szerbek irányította Jugoszláv Néphadsereg (JNA) tisztjeiből és a JNA Pszichológiai Műveleti Osztályának szakértőiből álló csoport kidolgozta a RAM-tervet melynek célja a Szerbián kívüli szerbek megszervezése, a Szerb Demokrata Párt (SDS) ellenőrzésének megszilárdítása, valamint fegyverek és lőszerek előkészítése volt. 1990-ben és 1991-ben a horvátországi és a bosznia-hercegovinai szerbek számos Szerb Autonóm Területet (SAO) kiáltottak ki, azzal a szándékkal, hogy később egy homogén szerb területté egyesítsék őket. A JNA már 1990 szeptemberében vagy októberében megkezdte a boszniai szerbek felfegyverzését és milíciákba szervezését. Ugyanebben az évben a JNA lefegyverezte a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság Területvédelmi Erőit (TORBiH). 1991 márciusáig a JNA becslései szerint 51 900 lőfegyvert osztott szét a szerb félkatonai szervezetek és 23 298 lőfegyvert az SDS tagjai között. 1991-ben és 1992 elején a szerb politikai ellenőrzés fokozása érdekében az SDS erőteljes szerbesítést hajtott végre a rendőrségen belül. 1991 szeptemberében Bijeljinát a boszniai szerbek az Észak-Boszniai Szerb Autonóm Terület fővárosává nyilvánították, amelyet novemberben Semberija Szerb Autonóm Területre kereszteltek, majd decemberben újra átnevezték „Semberija és Majevica Szerb Autonóm Területre”. Válaszul a helyi bosnyákok létrehozták a félkatonai Bosznia-Hercegovinai Hazafias Ligát (rövidítve Hazafias Ligát).
1992 januárjában az SDS közgyűlése kikiáltotta a „Bosznia-Hercegovinai Szerb Népöztársaságot”, és Radovan Karadžić, aki hamarosan ennek elnöke lett bejelentette, hogy „az egységes Bosznia-Hercegovina már nem létezik”. Márciusban a függetlenségi népszavazást, mely a bosnyákok és a boszniai horvátok elsöprő támogatásával zajlott, a boszniai szerbek többsége bojkottálja. Az SDS, mely azt állította, hogy a függetlenség a szerbek „nemzeti kisebbséggé válását eredményezné egy iszlám államban”, fegyveres irreguláris egységekkel akadályozta meg az urnák kiszállítását, és bojkottra buzdító szórólapokat terjesztett. Ennek ellenére a nagyobb városokban szerbek ezrei résztek vett a népszavazáson és meg is szavazták a függetlenséget, de emellett több erőszakos incidens is történt Bosznia-Hercegovinában. Noel Malcolm történész szerint „Karadžić és pártja lépései – a [szerb] „autonóm régiók kihirdetése”, a szerb lakosság felfegyverzése, kisebb helyi incidensek, a folyamatos propaganda, és a „szövetségi hadsereg védelmének kérése” - pontosan megegyezett azzal a forgatókönyvvel, amit Horvátországban is véghezvittek. Kevés megfigyelő kételkedhetett abban, hogy itt ugyanaz a terv működik.” Bijeljina elhelyezkedése miatt stratégiai jelentőségű volt, amely lehetővé tette a katonaság, a fegyverek és az áruk könnyű mozgatását mind a Posavinába és a boszniai Krajinába, ahol szerbek erőket gyűjtöttek.
Provokáció, hatalomátvétel és mészárlás Željko Ražnatović (Arkan), a Szerb Önkéntes Gárda (SDG) vezetője egy hónapot töltött Bijeljinában, hogy a támadást megelőzően kidolgozza a harditerveket. 1992. március 30-án Blagoje Adžić, a JNA boszniai szerb erőinek vezérkari főnöke bejelentette, hogy a hadsereg „készen áll arra, hogy megvédje a szerbeket a nyílt agressziótól”. Április 1-jén, miután a helyi szerbek és az SDG tagjai gránátokat dobtak üzletekbe, köztük egy bosnyák tulajdonú kávézóba, fegyveres konfliktusra provokálva a rosszul szervezett Hazafias Ligát, kitörtek a harcok Bijeljinában. Körülbelül ezer SDG-tag és a Mirko Blagojević vezette félkatonai alakulat, mely a „Mirko csetnikjei” nevet viselte, elfoglalta a város fontos építményeit. Miloš Vasić újságíró és politikai elemző szerint Bijeljinát mindössze 35 vagy 38 bosnyák rendőr védte. A volt Jugoszláviával foglalkozó nemzetközi büntetőtörvényszék (ICTY) szerint Bijeljina volt „Bosznia-Hercegovina első települése, amelyet 1992-ben a boszniai szerbek elfoglaltak.” A JNA-nak a horvátországi háború idején tanúsított nyilvánvaló szerbbarát tevékenysége ellenére a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság Elnökségének elnöke, Alija Izetbegović láthatóan úgy gondolta, hogy a JNA Bosznia-Hercegovinában másként fog eljárni, és megkérte a JNA-t hogy védje meg Bijeljinát az SDG erőitől.
1992. április 1–2-án, látszólag a béke megőrzése érdekében a várost körülvették a JNA erői. A Human Rights Watch (HRW) szerint, beleértve az épületek legfelső emeleti ablakaiban telepített mesterlövészek állásait is, balaklavát (maszkot) viselő szerb katonák foglaltak állást a város körül. Kevés ellenállásba ütközve, a JNA és közvetlenül a szerb elnök Slobodan Milošević parancsnoksága alatt álló SDG-erők gyorsan elfoglalták Bijeljinát. A tüzérségi egységek az utcai harcokkal összehangoltan lőtték a várost. Ron Haviv fotóriporter szerint a szerb erők támadtak először. Több busznyi katona érkezett a városba, elfoglalták a rádióállomást, és a helyi szerbeket arra kényszerítették, hogy fedjék fel a város nem szerb lakosainak kilétét. Egy félkatonai csoport, amelyet Ljubiša "Mauzer" Savić, az SDS egyik alapítója vezetett, szintén részt vett a támadásban, illetve röviddel azután érkezett meg. A félkatonai egységek erőszakos akcióba kezdtek a helyi bosnyákok és néhány szerb lakos ellen, melynek során több nemi erőszakot és gyilkosságot követtek el, átkutatták a lakosok házait és kifosztották őket. Ezt követően Izetbegović boszniai elnök megkérte a JNA-t hogy az erőszak megállítása érdekében foglalja el Bijeljinát. Karadžić tárgyalásán Bijeljina volt polgármestere, Cvijetin Simić azt vallotta, hogy az egyetlen igazi fegyveres harc, amely április 1–2-án zajlott a városban, a városi kórháznál volt, ahol a legtöbb haláleset bekövetkezett.
A harcok előrehaladtával az SDS és a boszniai szerbek létrehozták a Boszniai Szerb Köztársaság Belügyminisztériumát (MUP RS), egy független szerb rendőrséget. A Human Rights Watch szerint, a Bijeljinában alkalmazott módszert, amelyet a „Nagy-Szerbia létrehozására irányuló törekvés” táplált, később más északkelet-bosznia-hercegovinai településeken is megismételték a szerbek hasonló félkatonai csoportjai. Ezt a módszert az Egyesült Nemzetek Szervezete Szakértői Bizottsága a következőképpen írta le:
A hatalomátvétel során elhunytak pontos száma nem ismert. Számos forrás több tucat és ezer közé teszi a számot. Az ICTY szerint legalább 48 civilt öltek meg, ebből 45 nem szerb. Április 3. körül egy helyi rendőrt egy olyan halottaskocsi őrzésére utasítottak, amelyre a város utcáiból és házaiból szedték össze a holttesteket. A gyilkosságok a helyi bosnyák elit, benne politikai vezetők, üzletemberek és más prominens bosnyákok megsemmisítésére irányultak, de gyakran nők és gyerekek is az áldozatok között voltak. Számos szerb is meghalt, akik megpróbálták megállítani a mészárlást. Az ICTY vizsgálata később megállapította, hogy az áldozatokat „mellkason, szájon, halántékon vagy tarkón lőtték, néhányukat közvetlen közelről”, és egyikük sem viselt katonai egyenruhát. A New York-i City College történészprofesszora, Eric D. Weitz szerint a bosnyákok meggyilkolása Bijeljinában népirtó tett volt. A civilek ellen Bijeljinában végrehajtott akciók, valamint a JNA és a különleges erők által elkövetett cselekmények arra irányuló kísérletek voltak, hogy megfélemlítsék és eltereljék a boszniai kormányt és a közvéleményt a függetlenség törekvésektől.
Haviv, akit Arkan kért fel, hogy készítsen fényképeket, szemtanúja volt a gyilkosságoknak, és egyik képét, amelyen egy SDG-tag egy haldokló bosnyák nőbe rúgott, később közzétették a nemzetközi médiában. Ez Arkant arra késztette, hogy halálos ítéletet mondjon ki Havivra. Eközben a szerb állami rádió arról számolt be, hogy Bijeljinát a Semberija és Majevica Szerb Nemzeti Gárda tagjai szabadították fel együttműködve a szerb önkéntesekkel, Arkan embereivel és a szerb „radikálisokkal”.
A boszniai kormányküldöttség vizsgálata