Siergiej Wowkotrub ukrán klasszikus- és dzsesszhegedűs; zeneszerző. Lengyelországban él.

Pályafutása

Wowkotrub felsőfokon a kijiviКиїв Csajkovszkij Zenei Konzervatóriumon tanult. A. I. Bazhenov professzor tanítványa volt. Bár a 90-es évek elején Kijivben kezdett doktori tanulmányokat folytatni, Lengyelországba költözött.

Jerzy Kosek, a częstochowai Filharmonikusok Szimfonikus Zenekar igazgatója meghívására Wowkotrub Częstochowaban hegedűsként kapott az állást. Hamarosan „első hegedűs” lett. Czestochowában szakmailag és magánéletileg is Lengyelország lett második hazája.

Wowkotrub már a konzervatóriumban érdeklődött a hagyományos dzsesszzene iránt. Leonyid Utyoszov és Stéphane Grappelli zenéjét hallgatta. Legyűgözte hegedűs cigányswing. Maciej Strzelczyk és Wojtek Kaminski, majd Tim Kliphuis mellett fejlesztette hegedűs tudását. aztán létrehozta a Siergiej Wowkotrub Triót.

2007-ben Wowkotrub, Andrzej Nowicki és Daniel Pomorski felvette első CD-jétt „Happy Times” címmel, amin az 1920-as -30-as évek swingzenéje szólal meg.

Gypsy Swing Quartet 2011-ben a Wowkotrub elindította a Siergiej Wowkotrub Gypsy Swing Quartetet (SWGSQ). Gitárosokkal (Sebastian Ruciński, Tomasz Wójcik) és Piotr Górka a nagybőgőssel újabb CD-t készített. A „Joseph, Joseph” című szám a swing-sztenderdek virtuóz értelmezésének jó példája. Ezen a CD-n Stephane Grappelli és Django Reinhardt hangulata dominál, egy cigánytábor visszhangja szól.

Siergiej Wowkotrub előadásaiban keleti szláv dallamok és a szakmai iskolázottság fegyelme egyaránt kihallik.

Diszkográfia

Zenekarvezetőként Siergiej Wowkotrub Trio: Happy Times (2007) SWGSQ Siergiej Wowkotrub Gypsy Swing Quartet, swgsq.pl Joseph, Joseph (2013)

Vendégekkel Bix & Henryk (2006) New Orleans Suite (2007) Jubilee − Five O'Clock Orchestra (2015)

Együttműködések Jazz Band Ball Orchestra Swing Workshop of Wojtek Kamiński Five O'Clock Orchestra Hot D'Jazz Trio Joscho Stephan, Lora Szafran Tim Kliphuis Vano Bamberger

Jegyzetek

Források http://swgsq.pl/en/index.html http://swgsq.pl/en/home.html Fordítás

Kategória:Ukrán zenészek Kategória:1964-ben született személyek Kategória:Hegedűsök Kategória:Élő személyek