A Negyedik forduló, 1978-ban bemutatott, Keller Zsuzsa novellájából készült színes magyar tévéjáték, amelynek forgatókönyvét Schulze Éva és a tévéjáték rendezője Felvidéki Judit közösen írták.
Történet A Színművészeti Főiskolán a filmrendezők több fordulós felvételije hónapokig tart. A harmadik fordulón már átjutott fiatalok: Rita, Zsolt, Lőrinc, János, Péter, István és András, a felvételi negyedik fordulójáig egy nagyszerű csapatba került. Közös céljuk elérésében, egymásért éltek, együtt dolgoztak, mindenki mindenkiért. Rita fotósként vett részt a közös munkában és fotóin megörökítette az együtt megtett út minden mozzanatát, a közös forgatások élményeit. A fiúk a csapatból: Zsolt frissen érettségizett. Lőrinc filmgyári asszisztens, harmincéves, neki ez az utolsó lehetősége, hogy bejusson a főiskolára. János egyetemistaként, a jogi karról jelentkezett filmrendezőnek. Péter SZTK orvosként dolgozik, István pedig, kilépett a gyárból, mert döntenie kellett, ottmarad-e vagy pedig biztosra veszi a felvételt. A csapatból Lőrincen kívül András is, félig-meddig a filmes szakmában van, hiszen segédoperatőrként dolgozik. A felvételizős filmes csapat tagjai, András lakásszentelőjét megünnepelni jönnek össze. Ezen az estén még reménykednek, hogy a negyedik fordulón továbbjutva, a leendő filmrendezős osztály tagjai lesznek. A jóbarátok tehát már túl vannak a felvételin, de még nem ismerik a döntést. Reggel Rita telefont kapott, hogy menjen beiratkozni, mert felvették a főiskolára. Boldog, és azt hiszi, hogy mind bekerültek, s már látja is a „munkacsapatot”, amint lelkesen dolgoznak együtt az osztály termeiben. Azután a főiskolán a beiratkozásnál találkozik Zsolttal, s kiderül, hogy csupán kettejüket vették fel. Kérdés: mi legyen este, András lakásszentelőjén, ahol összejön a csapat? Miután csak kettejüket értesítették, Zsolt nem akar elmenni a találkozóra, de Rita ragaszkodik hozzá és arra kéri Zsoltot, hogy hallgassanak erről a többiek előtt. A jóhangulatban induló esti összejövetel András lakásán, feszültségekkel ér véget...
Szereplők Rita... Horineczky Erika Zsolt... Józsa Imre István.. Emőd György Lőrinc... Szirmai Péter János... Medgyessy Pál Péter (Sallay Péter, orvos)... Balkay Géza Anna... Szoboszlai Éva András... Zsolnay András Rita anyja... Berek Kati munkaügyi előadó... Falvay Klára a Színművészet Főiskola titkára... Gosztonyi János Vámos néni (beteg, az orvosi rendelőben)... Orsolya Erzsi Vámos néni lánya... Móricz Ildikó nővér az orvosi rendelőben... Homoki Magdolna Lőrinc nagymamája... Pártos Erzsi János barátnője, (presszós lány)... Seres Gabriella Zsolt apja... Tándor Lajos
Forgatási helyszínek Budapesti Vidám Park Nagykőrösi úti Használtcikk Piac (Ecseri) Színház- és Filmművészeti Főiskola Szentkirályi utcai műtermei A filmről mondták az alkotók Nagy Judit újságíró kérdezte a rendezőt, Felvidéki Juditot:
Felvidéki Judit gondolatai:
Készítették Rendező: Felvidéki Judit Forgatókönyvírók: Felvidéki Judit; Schulze Éva Dramaturg: Szántó Erika Díszlettervező: Balló Gábor Vezető operatőr: Hollós Olivér Operatőrök: Ardai Tamás; Scheibner Károly; Szalay Z. László; Turi Tibor Vágó: Király Kati Fotók: Kiss Júlia Maszk: Járai Helga Jelmez: Orosz Imre Berendező: Fazekas Zoltán Zenei szerkesztő: Sándor Katalin Építész: Égenhoffer Tibor Rögzítésvezető: Németh Lehel Felvétel vezető: Jerk György Műszaki vezető: Tanos Tamás Fővilágosító: Szirmai Árpád Hangmérnökök: Császár Ferenc; Pajor János A rendező munkatársa: Kiss Nóra Gyártásvezető: Hencz Dezső
Jegyzetek
Források
Kategória:1978 filmjei Kategória:Magyar televíziós filmek