Nassim Maalouf (Kafarakab, 1941. –) libanoni klasszikus trombitaszólista.

Fiatalkora és családja Nassim Maalouf 1941-ben született Kafarakabban. Testvére, Amin Maalouf francia-libanoni író. Anyjuk török származású egyiptomi volt. Apjuk görögkatolikus volt.

Nassim Maalouf fia, Ibrahim Maalouf aki 1980. november 5-én született.

Pályafutása Maalouf a Párizsi Konzervatóriumban tanult. 1970-ben végezte el.

Míg addigra már elsajátította az európai klasszikus trombitarepertoárt, egy ideig korlátozva érezte magát, hogy csak dúr és moll skálán tud játszani. Számos arab módot szeretett volna értelmezni a trombitáján viszont túl nehéznek találta mert a szükséges "féléleseket" és a "féllapokat" csak nehezebb módszerekkel lehetett megtenni.

Maalouf rájött arra hogy ha trombitájához hozzá adnak egy negyedik szelepet mely feleakkora mint a második szelep hosszának akkor lehetővé válik a negyedhangok előállítása. Maalouf két évig dolgozott a párizsi Henri Selmer cég kézművesével, Michel Wikrikaz-zal hogy elkészítse Maalouf trombitáját.

Maalouf a jobb kezével játssza meg az első három szelepet, a bal kezének mutatóujjával pedig a negyedik szelepet. Maalouf negyedhangos trombitája azonban nem volt az első ilyen hangszer; az amerikai jazztrombitás, Don Ellis és mások már korábban készítettek hasonló hangszereket.

Maalouf a bejrúti Nemzeti Konzervatóriumban is tanított. Maalouf fia, Ibrahim Maalouf szintén klasszikusan képzett trombitás, és negyedhangú trombitán játszik.

Maalouf 1994-ben szóló CD-t adott ki Improvisations Orientales címmel a Club Du Disque Arabe kiadónál.

Fordítás

Források https://web.archive.org/web/20061121114050/http://quatuoraria.free.fr/vivre.htm

Kategória:Libanoniak Kategória:Trombitások Kategória:1941-ben született személyek Kategória:Élő személyek