Nagy Kálmán festőművész.
Életpályája A Bajai Zárdából lett középiskolai leánykollégiumban nőtt fel, amelynek igazgatónője éppen édesanyja. Ezekre a boldog évekre utal több festménye (pl.: Zárda, Emlék, Elfeledett katedrális), illetve egy novellája is (Für Elise).
Négyéves korától szülei tihanyi házában töltötte nyarakat. Ezek a gyönyörű nyarak is megjelennek a festményein: Hajó, Vihar, Ezüsthíd, Álomhajó, Tihany.
Hatéves korától különórákat vett: francia és német nyelvet tanult. Tíz-tizenkét évesen már fotózott, laborált apja mellett. Többször egyesítette a fotóit festményeivel. Sokat olvasott édesanyjának háromezer kötetes könyvtárában. Irodalmi élményeire utalnak a következő képei: Maelström poklában, Mistral, Sakknovella, Santiago álma, Szirének éneke.
Tizennyolcéves koráig a bajai Liszt Ferenc Zeneiskolába járt. Szeretett hangszerét, a klarinétot többször megörökítette képein. Zenéhez fűződő viszonyát fejezi ki a Country song, a Zenetöredék, Varázsklarinét I. és II., valamint a Still my Guitar c. képe.
A bajai Csillagvizsgáló hatására barátaival amatőrcsillagász klubot alapított, és saját készítésű távcsöveiken kémlelték az eget. Erre utalnak a Bolygóközi lét, We are not Alone, Stratosfera, Konstelláció, Meteor, Együttállás c. festményei is.
A bajai III. Béla Gimnáziumban érettségizett. A Pécsi Tanárképző Főiskolán orosz–angol szakon folytatta tanulmányait.
A nyolcvanas években Jack London: Országúton és Jack Kerouac: Úton c. (eredeti nyelven olvasott) művek hatására disszidált Párizsba, a művészet fővárosába, azonban elegendő pénz és kapcsolatok híján rövid tartózkodás után „haza disszidált”. Erre a kalandra utalnak a következő festményei: Nagy utazás, Nyílt levél önmagamhoz, Párizs felett az ég, La Sainte-Chapelle.
Harmincévesen rajz-ének tanári állást vállalt, majd felvették a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola rajz szakára, amit aztán „objektív okok” miatt nem fejezhetett be. Ilyenképpen (majdnem) autodidakta festőnek mondható.
1995-ben felvették a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületenek (MAOE) tagjai közé, a felvételi zsűri elnöke: Gyémánt László.
2021-ben képeivel (36 évvel korábbi, részben megvalósult álmaként) újra eljutott Párizsba. Felvették a párizsi székhelyű Artistes de Ménilmontant egyesületbe.
2022-ben egyéni kiállítása nyílt Nizzában.
Negyven év zalaegerszegi lét után Budapestre költözött.
2022-ben felvételt nyert a Fine Arts Capital művészeti egyesületbe.
Egyéni kiállítások
Csoportos kiállítások
Jegyzetek
Források Nagy Kálmán honlapja Nagy Kálmán festményei Nagy Kálmán festményei SingulaArt-on ZALA' ART 2000. Balaton Tárlat, Balatonalmádi, 2007 Ki Kicsoda Zala Megyében, 2015 NAGY KÁLMÁN Keresztury Dezső VMK, Zalaegerszeg, 2016. VITRIN Egyesület, 2018. Türr István Múzeum Kiadványai (36.) 2019. Új Dunántúli Tárlat, Balatonalmádi, 2019 Képzőművészet Zalaegerszegen 1900-tól napjainkig, 2020. Nagy Kálmán, Keresztury Dezső VMK ,Zalaegerszeg, 2021 MAOE, Horizont, 2021. KORTÁRS Irodalmi és Művészeti Folyóirat 2022. 02. HU ISSN 0023-415X Büszke Zalaegerszegünk II. (ZMJV Önkormányzata ), 2022 ARTS CAP Kortárs Művészeti Katalógus (2022-2023)
Kategória:Magyar festők Kategória:1956-ban született személyek Kategória:Bajaiak Kategória:Élő személyek