bélyegkép|jobbra|200px|Képeslap Idrijából Idrijski žlikrofi (idrijai töltött tészta) hagyományos szlovén étel, amely Idrijából származik.
Burgonyával töltött tésztából készítik, és gyakran hús mellé köretként, előételnek vagy önmagában is tálalják, ilyenkor zsemlemorzsát tesznek a tetejére. Idrija jellegzetes körete a bakalcának, ami bárányhúsból és zöldségekből készül.Idrijska bakalca na Kulinarika.net
A recept a 19. század közepéről való, de azóta is az egyik legnépszerűbb szlovén étel.
Elkészítése A látszólagos egyszerűség ellenére az étel elkészítésének folyamata meglehetősen fáradságos, és több szakaszból áll. A tészta lisztből, tojásból és vízből való elkészítése után elkészítjük a tölteléket. Burgonyát, finomra vágott disznózsírt (vagy füstölt szalonnát), hagymát és fűszereket tartalmaz. A darált húsból mogyorónyi golyókat formázunk, és vékonyra sodort tésztába csomagoljuk. A tésztát egy töltelékgolyó köré hajlítják, így a termék jellegzetes „fül” formát kölcsönöz. A szükséges számú galuskát sós vízben úsztatásig főzzük. Tepertővel sütve, vagy csak húsmártással főzve tálaljuk.
Védelem A szlovén töltött tészta (első szlovén ételként) 2010-ben elnyerte az oltalom alatt álló eredetmegjelölést, mint garantáltan hagyományos ételkülönlegesség.
Jegyzetek
Fordítás
Források Idrijski žlikrofi - zgibanka. Idrija Turizem Idrijski žlikrofi Slovenia.si A hónap receptje: a szlovén idrijski žlikrofi (idrijai töltött tészta)
Kategória:Szlovén konyhaművészet Kategória:Tésztafélék