A Kopasz Detonáta (románul Detunata Goală) kopár bazaltszikla-képződmény Romániában, a Fehér megyei Bucsony község területén; 1,2 kilométer távolságra található párja a növényzettel borított Fürtös Detonáta (Detunata Flocoasă). Az 5/2000 számú törvény értelmében országos jelentőségű természetvédelmi területnek minősül. bélyegkép|263px|Jókai Mór rajza Elnevezése A román neve a 'mennydörgés, villámlás' jelentésű szóból származik, ami a leomló kőzetoszlopok hangjára utal. 1941-ben a honvéd Térképészeti Intézet kezdeményezte a történelmi Magyarország földrajzi neveinek egységesítését, előtérbe helyezve a magyarosítást; a Detonáta számára a Kőorgona nevet javasolták, ez azonban nem honosodott meg.

Fekvése Abrudbányától keletre, a Torockói-hegységben található, Bucsony község területén, a község központjától 3 kilométerre északkeleti irányban. Abrudbányától a DN74-es főúton Bucsumcserbnél letérve lehet elérni Bucsony falut, ahonnan gyalogosan, a templom mellett induló jelzett turistaúton lehet a Detonátákat megközelíteni.

Jókai Mór idejében az út Abrudbányától a Detonátáig lóháton két és fél óra hosszat tartott.

Keletkezése A bazaltkúpok a pliocén végén – negyedidőszak elején bekövetkezett vulkáni tevékenység eredményeképpen jöttek létre. A hatszögű oszlopok az az izzó magma hűlése miatti feszültség hatására alakultak ki.

Keletkezéséhez több legenda kapcsolódik. Az egyik szerint egy dák lány beleszeretett egy tündérfiúba, a fiú apja ellenezte ezt a szerelmet, és megölte a lányt, a fiú pedig megölte az apját. Az ég haragjában sziklákká változtatta a gyilkosokat. Egy hasonló történetben a lány tündér, a fiú pedig óriás. Egy másik legenda szerint a Detonátákat két óriáslány építette játékból.

Leírása Az orgonasípokhoz hasonló alakzat egymás mellett sorakozó szögletes bazaltoszlopokból áll, amelyek ívelten meghajlanak. A bazalt színe feketébe hajló sötétszürke, anyaga plagioklász földpát, augit és magnetit (más források szerint olivin) keveréke. Az egyes oszlopok átmérője mintegy 95 centiméter, magasságuk 15-20 méter. Az oszlopok körül sziklatörmelék található; a sziklák tetejére ösvény vezet fel. A sziklafal 75 méter magas, legmagasabb pontja a tengerszint felett 1158 méteren helyezkedik el. A sziklaplató nyugati oldalán ered a Detonáta-patak.

Növényvilága A védett terület déli, nyugati és északi oldalát elsősorban közönséges jegenyefenyőkből (Abies alba), kisebb mértékben közönséges lucfenyőkből (Picea abies) álló erdő borítja, a keleti oldalán bükkfákból és tűlevelűekből álló erdő található. A védett területén nyugati részén található bazaltoszlopok között moha, málnabokrok, hegyi szirtipáfrány (Woodsia ilvensis) és Janka-liliom (Lilium Jankae) nő. A Detunáta nyugati fala növényzet nélküli; innen kapta a "kopasz" nevet.

Turizmus és természetvédelem A 19. század közepén már ismert kirándulóhely volt; leírása szerepel De Gerando Ágost 1845-ben kiadott La Transylvanie et ses habitants című könyvében. 1852-ben I. Ferenc József király is meglátogatta. 1893-ban az Erdélyi Kárpát-egyesület menedékházat épített a Detonáta gerincének északi oldalán.

Tulogdy János 1927-ben megjelent Természeti kincseink védelme Erdélyben című cikkében javasolta többek között a Detunáta védelem alá helyezését; ez azonban csak 1936-ban történt meg. 2000-ben országos jelentőségű természetvédelmi területté nyilvánították.

A művészetben

Jókai Mór 1858-ban erdélyi utazása során felkereste a Detonátát is, ennek emlékét őrzi More patrio, regényes kóborlások Erdélyben című útleírásának egy részlete és rajza a Kopasz Detonátáról, illetve a keletkezés legendáját feldolgozó A detonátai óriások című költeménye.

Szentimrei Jenő A Detonáta orgonája című verse 1929-ben jelent meg a Pásztortűz hasábjain.

Ludwig Rohbock (1824–1893) metszeten, Gruzda János (1881–1953) olajfestményen örökítette meg a sziklaalakzatot.

Jegyzetek

További információk [benne légi felvételek a Kopasz Detonátáról]

Kategória:Fehér megye természetvédelmi területei