Kurt Krjeńc (Malschwitz, 1907. július 7. – Bautzen, 1978. november 28.) szorb származású németországi, majd keletnémet kommunista politikus, a Domowina elnöke (1951–1973).

Életútja Bautzen melletti szorb munkásosztálybeli bányászcsaládban született. Porceláncsiszoló esztergályosnak tanult. 1923-ban csatlakozott a Németországi Kommunista Párthoz (KPD) és a szorb Sokoł sportmozgalomban is aktívan részt vett. Adolf Hitler hatalomra kerülése után letartóztatták, és egy ideig a hohnsteini koncentrációs táborba került politikai fogolyként. 1939 és 1945 között a Wehrmachtban szolgált, majd 1945 májusában szovjet hadifogságba esett. A második világháború befejezése után először a KPD, majd a Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) kerületi titkáraként tevékenykedett. 1949-ben a NSZEP Ideiglenes Népi Kamarájának tagja lett. 1950-től haláláig folyamatosan képviselő volt a Népi Kamarában (Wolkskammer). 1948 és 1953 között Szászországban a Szorb Népoktatási Hivatalban dolgozott.

1950 végén a szászországi NSZEP regionális vezetése a Domowina elnökének választotta Pawoł Nedo utódjaként. Vezetése alatt a szervezetet átalakították, és szilárdan integrálták az NDK hatalmi struktúrájába. A szorbok szocializmusba való bevezetése lett a Domowina deklarált fő célja. Több mint 22 évig maradt a Domowina elnöke, mígnem 1973-ban egészségügyi okokból hivatalosan is lemondott.

Művei DOMOWINA – die nationale Organisation der Lausitzer Sorben, Schriftenreihe über die Sorben, Heft 3, Ministerium für Volksbildung der DDR, 1954

Díjai, kitüntetései Karl Marx-rend Hazafias Arany Érdemrend A munka zászlaja Ćišinski-díj (1957)

Irodalom Ludwig Elle: Die Domowina in der DDR, Ludowe nakładnistwo Domowina, Budyšin 2010. Trudla Malinkowa: Sorbische Denkmale. Handbuch sorbischer Gedenk- und Erinnerungsstätten. Domowina Verlag, Bautzen 2022, , S. 126–128, S. 335f., S. 343f.

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:1907-ben született személyek Kategória:1978-ban elhunyt személyek Kategória:Szorbok Kategória:KPD-tagok Kategória:A Német Szocialista Egységpárt politikusai Kategória:A Volkskammer tagjai Kategória:Politikai foglyok Kategória:A Német Birodalom katonái a második világháborúban Kategória:Hadifoglyok