Hyland DeAndre Jordan Jr. olimpiai bajnok amerikai válogatott kosárlabdázó, a Denver Nuggets játékosa a National Basketball Associationben (NBA). Egy szezont játszott egyetemen, a Texas A&M Aggies játékosaként.
Jordant a Los Angeles Clippers választotta a 2008-as NBA-draft második körében, a 35. választással. Egy teljes évtizedig volt a kaliforniai csapat centere, mielőtt 2018 júliusában leszerződtette a Dallas Mavericks. Ezt követően 2019 januárjában a New York Knicks csapatába küldték, majd hat hónappal később már a Brooklyn Nets színeiben szerepelt. 2021 szeptemberében a Detroit Pistonshoz küldték, akikkel azonnal felbontotta szerződését és a Los Angeles Lakers játékosa lett. 2022 márciusában szerződést bontott vele a Lakers és a Philadelphia 76ers igazolta le.
Jordan háromszoros All-NBA-díjas, illetve kétszer beválasztották az NBA legjobb védekező csapatába is. Két szezonban is neki volt a legtöbb lepattanója a ligában. 2017-ben volt először All Star. Az NBA történetének leghatékonyabb mezőnygól-dobója 67,5%-os értékesítési aránnyal. A Clippers történetében ő rendelkezik a legtöbb lepattanóval és blokkal és ő játszotta a legtöbb mérkőzést is színeikben.
Statisztika
Egyetem ÉvCsapatJMKMJP/MMG%3P%BD%LP/MGP/ML/MB/MP/M2007–2008Texas A&M Aggies352120,1.617–.4376,00,40,21,37,9
NBA Alapszakasz ÉvCsapatJMKMJP/MMG%3P%BD%LP/MGP/ML/MB/MP/M2008–2009Los Angeles Clippers531314,5.633.3854,50,20,21,14,32009–2010Los Angeles Clippers701216,2.605.000.3755,00,30,20,94,82010–2011Los Angeles Clippers806625,6.686.000.4527,20,50,51,87,12011–2012Los Angeles Clippers66*66*27,2.632.000.5258,30,30,52,07,42012–2013Los Angeles Clippers82*82*24,5.643*.3867,20,30,61,48,82013–2014Los Angeles Clippers82*82*35,0.676*.42813,6*0,91,02,510,42014–2015Los Angeles Clippers82*82*34,4.710*.250.39715,0*0,71,02,211,52015–2016Los Angeles Clippers777733,7.703*.000.43013,81,20,72,312,72016–2017Los Angeles Clippers818131,7.714*.000.43013,81,20,61,712,72017–2018Los Angeles Clippers777731,5.645.58015,21,20,50,912,02018–2019Dallas Mavericks505031,1.644.68213,72,00,71,111,0New York Knicks191925,9.634.77311,43,00,51,110,92019–2020Brooklyn Nets56622,0.666.68010,01,90,30,98,32020–2021Brooklyn Nets574321,9.763.000.5007,51,60,31,17,52021–2022Los Angeles Lakers321912,8.674.4625,40,40,30,84,1Philadelphia 76ers16113,4.593.7145,80,50,10,64,6 2022–2023†Denver Nuggets39815,0.7651.000.4585,20,90,30,65,12023–2024Denver Nuggets36211,0.624.4914,40,70,20,43,92024–2025Denver Nuggets56512,3.650.4225,10,90,30,53,7Karrier111179125,1.674.154.4759,70,90,51,48,5All-Star1012,5.600.000 -3,02,00,00,06,0
Rájátszás ÉvCsapatJMKMJP/MMG%3P%BD%LP/MGP/ML/MB/MP/M2012Los Angeles Clippers111122,6.525.3335,30,40,61,64,52013Los Angeles Clippers6624,0.455.2226,30,20,21,73,72014Los Angeles Clippers131334,0.730.43412,50,80,92,59,62015Los Angeles Clippers141434,4.716.42713,41,11,12,413,12016Los Angeles Clippers6633,0.632.37316,31,81,22,711,72017Los Angeles Clippers7737,8.705.000.39314,40,70,40,915,42022Philadelphia 76ers3210,21.0002,30,30,00,73,3 2023† Denver Nuggets 4 0 3,4 .667 .500 1,0 0,3 0,0 0,3 1,32024Denver Nuggets206,5.5001.0001,50,00,50,52,0Karrier665927,8.667.000.40810,00,70,71,88,7
Jegyzetek
Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Houstoniak Kategória:Afroamerikaiak Kategória:Amerikai kosárlabdázók Kategória:A Los Angeles Clippers játékosai Kategória:A Dallas Mavericks játékosai Kategória:A New York Knicks játékosai Kategória:A Brooklyn Nets játékosai Kategória:A Los Angeles Lakers játékosai Kategória:A Philadelphia 76ers játékosai Kategória:A Denver Nuggets játékosai Kategória:Olimpiai bajnokok (2016) Kategória:Amerikai olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (kosárlabda) Kategória:NBA All Star-játékosok