A 2024-es NBA-draft a National Basketball Association 78. játékosbörzéje, amelyben az Egyesült Államok amatőr egyetemi játékosait választották, nemzetközi játékosokkal kiegészítve. A jelenlegi két fordulós formátum 1989-es bevezetése óta ez volt az első draft, amelyet több napon rendeztek.

Az első fordulóra 2024. június 26-án került sor, a brooklyni Barclays Centerben, míg a másodikra másnap, az ESPN manhattani Seaport District Stúdiójában. A második fordulóban két perc helyett négyet kaptak a csapatok döntésük meghozatalára. Sorozatban a harmadik évben csak 58 választást kaptak a csapatok a megszokott 60 helyett, mert a Philadelphia 76erst és a Phoenix Sunst is megbüntették játékosszerződtetési szabálysértések miatt.

Az első választás az Atlanta Hawks csapatáé volt, amelyet Zaccharie Risacher kiválasztására használtak, Risacher sorozatban a második francia játékos lett, akit elsőként kiválasztottak, Victor Wembanyama után. Franciaország mindössze a második nemzet lett, amelynek egy drafton három játékosát is az első tíz helyen választották ki (Risacher mellett Alex Sarr és Tidjane Salaün).

Választások PG irányító SG dobóhátvéd SF alacsonybedobó PF erőcsatár C center #Soha nem lépett pályára az NBA-ben~ Megnyerte Az év újonca díjat

Választás Játékos Nemzetiségjegyz. Csapat Iskola/Csapat11Zaccharie RisacherSFAtlanta HawksJL Bourg 12Alex SarrCWashington WizardsPerth Wildcats 13Reed SheppardSGHouston Rockets Kentucky 14Stephon Castle~ PGSan Antonio Spurs UConn 15Ron HollandSFDetroit Pistons16Tidjane SalaünSFCharlotte HornetsCholet Basket 17Donovan ClinganCPortland Trail BlazersUConn 18Rob DillinghamPG/SGSan Antonio Spurs Kentucky 19Zach EdeyCMemphis GrizzliesPurdue 110Cody WilliamsSG/SFUtah JazzColorado 111Matas BuzelisSF/PF Chicago Bulls112Nikola Topić#PGOklahoma City Thunder KK Crvena zvezda 113Devin CarterSGSacramento KingsProvidence 114Bub CarringtonSGPortland Trail Blazers Pittsburgh 115Kel'el WareCMiami HeatIndiana 116Jared McCainPGPhiladelphia 76ersDuke 117Dalton KnechtSFLos Angeles LakersTennessee 118Tristan da SilvaPFOrlando MagicColorado 119Ja'Kobe WalterSGToronto Raptors Baylor 120Jaylon TysonSFCleveland CavaliersKalifornia 121Yves MissiCNew Orleans Pelicans Baylor 122DaRon Holmes II#PFPhoenix Suns Dayton 123AJ JohnsonSGMilwaukee Bucks Illawarra Hawks 124Kyshawn GeorgeSGNew York Knicks Miami 125Pacôme DadietSFNew York KnicksRatiopharm Ulm 126Dillon JonesSFWashington Wizards Weber State 127Terrence Shannon Jr.SGMinnesota TimberwolvesIllinois 128Ryan DunnSFDenver Nuggets Virginia 129Isaiah CollierPGUtah Jazz USC 130Baylor ScheiermanSG/SFBoston CelticsCreighton 231Jonathan MogboPFToronto Raptors San Francisco 232Kyle FilipowskiPF/CUtah Jazz Duke 233Tyler SmithSF/PFMilwaukee Bucks 234Tyler KolekPGPortland Trail Blazers Marquette 235Johnny FurphySG/SFSan Antonio Spurs Kansas 236Juan Núñez#PGIndiana Pacers Ratiopharm Ulm 237Bobi KlintmanSF/PFMinnesota Timberwolves Cairns Taipans 238Ajay MitchellPG/SGNew York Knicks UC Santa Barbara 239Jaylen WellsSFMemphis Grizzlies Washington State 240Oso IghodaroPF/CPortland Trail Blazers Marquette 241Adem BonaPF/CPhiladelphia 76ers UCLA 242 KJ SimpsonPGCharlotte Hornets Colorado 243Nikola Đurišić#SG/SFMiami Heat KK Mega Basket 244Pelle LarssonSG/SFHouston Rockets Arizona 245Jamal SheadPGSacramento Kings Houston 246Cam ChristieSGLos Angeles Clippers Minnesota 247Antonio ReevesSG/SFOrlando Magic Kentucky 248Harrison IngramSF/PFSan Antonio Spurs North Carolina 2 Philadelphia 76ers 249Tristen NewtonPG/SGIndiana Pacers UConn 250Enrique FreemanSF/PFIndiana Pacers Akron 251Melvin Ajinça#SFNew York Knicks Saint-Quentin BB 252Quinten PostCGolden State Warriors Boston College 253Cam SpencerSGDetroit Pistons UConn 254Anton Watson#PFBoston Celtics Gonzaga 255Bronny JamesSGLos Angeles Lakers USC 256Kevin McCullar Jr.#SGDenver Nuggets Kansas 257Ulrich ChomchePF/CMemphis Grizzlies APR BBC 2 Phoenix Suns 258Ariel HukportiCDallas Mavericks MHP Riesen Ludwigsburg

Megjegyzések A játékos által képviselt válogatott. Ha egy játékos még egy nemzetet se képviselt, akkor a FIBA szabályai alapján képviselhető nemzete van feltüntetve. Drafttal kapcsolatos tranzakciók

Draftlottó Valós lottóeredmény

CsapatEsélyekHelyezés valószínűsége1.2.3.4.5.6.7.8.9.10.11.12.13.14. Detroit Pistons 14–68 140 14,0% 13,4% 12,7% 12,0% 47,9% – – – – – – – – – Washington Wizards 15–67 140 14,0% 13,4% 12,7% 12,0% 27,8% 20,0% – – – – – – – – Charlotte Hornets 21–61 133 13,3% 12,9% 12,4% 11,7% 15,3% 27,1% 7,4% – – – – – – – Portland Trail Blazers 21–61 132 13,2% 12,8% 12,3% 11,7% 6,8% 24,6% 16,4% 2,2% – – – – – – San Antonio Spurs 22–60 105 10,5% 10,5% 10,6% 10,5% 2,2% 19,6% 26,7% 8,7% 0,6% – – – – – Toronto Raptors 25–57 90 9,0% 9,2% 9,4% 9,6% – 8,6% 29,8% 20,5% 3,7% 0,1% – – – – Memphis Grizzlies 27–55 75 7,5% 7,8% 8,1% 8,5% – – 19,7% 34,1% 12,9% 1,3% <0,1% – – – Utah Jazz 31–51 60 6,0% 6,3% 6,7% 7,2% – – – 34,5% 32,1% 6,7% 0,4% <0,1% – – Brooklyn Nets 32–50 45 4,5% 4,8% 5,2% 5,7% – – – – 50,7% 25,9% 3,0% 0,1% <0,1% – Atlanta Hawks 36–46 30 3,0% 3,3% 3,6% 4,0% – – – – – 65,9% 19,0% 1,2% <0,1% <0,1% Chicago Bulls 39–43 20 2,0% 2,2% 2,4% 2,8% – – – – – – 77,6% 12,6% 0,4% <0,1% Houston Rockets 41–41 15 1,5% 1,7% 1,9% 2,1% – – – – – – – 86,1% 6,7% 0,1% Sacramento Kings 46–36 8 0,8% 0,9% 1,0% 1,1% – – – – – – – – 92,9% 3,3% Golden State Warriors 46–36 7 0,7% 0,8% 0,9% 1,0% – – – – – – – – – 96,6%

Jegyzetek

Kategória:2024 az NBA-ben