A közbeszédben általában összefoglalóan szellemházaknak vagy elhagyatott épületeknek szokták nevezni azokat a házakat, amelyeket korábbi lakóik, használóik huzamosabb idő óta elhagytak, és az épület lassan az enyészetté kezd válni. Nem tekinthető szellemháznak az állagmegőrzési munkálatok elmaradása miatt lepusztult, de aktív használatban álló épület.Ilyenre volt példa a sokáig használt Ganz Villamossági Művek csarnoka a Budapest II. kerületi Kisrókus utcában (elbontva): :Commons:File:Ganz_Villamossági_Művek_2014.jpg A fogalom nem azonos a nem lakott lakások kifejezéssel, utóbbi jóval nagyobb kategória, amely a romos, elhagyatott épületeken túl jó állapotú, de tartósan üresen álló házakat is magában foglal.

Egyéb jelentések „Szellemház” kifejezéssel a fentieken túl azokat az épületeket, amelyek – függetlenül attól, hogy elhagyottak-e vagy sem – állítólagos, vallási értelemben vett szellemek által lakottak.https://www.sonline.hu/helyi-kozelet/2017/10/mozognak-szekrenyek-hangok-hallatszanak-szellemhazbanhttps://blog.szallas.hu/10-szellemjarta-hely-magyarorszagon/ Ebbe a kategóriába tartozik a korábbi temetők helyére épült, úgynevezett „kísértetek által megszállt” lakótelepek (például a Szellemtelep).https://www.origo.hu/gazdasag/20211123-gazdasag-panel-szellemtelep-budapest-belvaros.html Csak érdekességként említendő egyébként, hogy például Budapest évszázadok óta lakott, számtalan embert temettek el benne a folyton változó (háborús és polgári) temetőknél,Bővebben: gyakorlatilag az egész város csontokra épült, amelyet a város legkülönbözőbb helyeiről rendszeresen előkerülő emberi maradványok megerősítenek.https://www.origo.hu/itthon/20000530ujabb.htmlhttps://index.hu/belfold/2015/02/06/emberi_csontokat_astak_ki_a_munkasok_a_szell_kalman_ter_felujitasakor/https://telex.hu/tudomany/2020/12/05/kiassak-buda-regi-temetojet Azaz ilyen megközelítéssel akár egész Budapest „szellemvárosnak” volna tekinthető.

A szellemháznak ismeretes egy harmadik jelentése is, ebben az esetben tulajdonképpen a második jelentés szűkített változatáról van szó: ezek a természeti népek tényleges vallási gyakorlataihoz használt, szellemekkel való állítólagos érintkezés épülete.https://ng.24.hu/kultura/2017/01/23/ferfiak-sikolya-papua-uj-guinea-oserdejebol/

Ez a szócikk az elsődleges, elhagyatott helyként való értelmezést veszi a továbbiakban alapul.

Előfordulásuk Különböző okokból hagynak el a tulajdonosok egy-egy épületet. a lakóépületek esetében jellemző ok a tulajdonos halála vagy valamilyen váratlan katasztrófa bekövetkezése miatti kényszerű elköltözés;https://www.blikk.hu/eletmod/vilag-titkai/budafoki-boszorkanyhaz/dcp29jnhttps://merce.hu/2022/01/11/eselyuk-sincs-a-kartalanitasra-a-vegyi-anyagokkal-szennyezett-felrobbant-sorhaz-egykori-lakoinak ipari épületeknél gyakori a bontás és a talaj helyreállításának magas költsége miatti elhanyagoltság. Más esetekben műemléki védelem alatt áll az épület, de hasznosításának módját még nem találták meg a tulajdonosok. Gyakran megesik, hogy egy nagyobb ipari terület egyes épületei aktív használatban vannak, mások viszont üresek; a szálláshelyek, szórakozó- és vendéglátóhelyek esetében többnyire a forgalom drasztikus csökkenése miatt gazdaságtalanná vált üzemeltetés a bezárás kiváltó oka új építésű házaknál az építési költségek időközbeni megnövekedése miatt a kivitelezés leállításáról is szó lehet;https://epiteszforum.hu/ugy-maradt-a-rakoczi-ut-tizenot-eves-csontvaza új építésű házaknál az adott (elsősorban irodára) épületre nem találnak bérlőt vagy vevőt;https://ingatlanhirek.hu/archivum/lesznek-szellemhazak-budapesten/https://mfor.hu/cikkek/befektetes/Meg_mindig_vannak_szellemhazak_a_budapesti_irodapiacon.html az állami szociális és egészségügyi ellátórendszer rendszerváltás óta tartó fokozatos leépülésével országszerte számos hajdani kórház, rendelő és szociális intézmény épülete áll kiürítve és romosan igen nagy mennyiségű szellemház áll a Magyar Államvasutak területein. A 100-150 évvel ezelőtti vasúti forgalom számára emelt épületek a forgalom csökkenése és átalakulása miatt gyakran a funkciójukat veszítve pusztulnak

A szellemházak olykor, nevükkel ellentétben mégis otthont adnak illegális lakóknak, főleg hajléktalanok húzzák meg magukat bennük.https://www.baon.hu/helyi-kozelet/2018/04/mar-tenyleg-nagyon-eleguk-van-a-kecskemeti-szellemhaz-mellett-lakoknak

Az elhagyatott épületek gyakran üresek, esetleg a hajléktalanok által odahordott szemét halmozódik fel bennük. Néha korlenyomatként a tulajdonos teljes használati eszköztára megmarad, akár a bútorzattal és egyéb személyes tárgyakkal együtt.https://www.youtube.com/watch?v=9iUSx_3MAvI

Temetőkben bélyegkép|263px|A lepusztult állapotú Thalmayer-mauzóleum funkciójából adódóan sosem volt állandó használatban, ezért nem tekinthető igazi „szellemház”-nak

Érdekes alcsoportját képezik a szellemházaknak az elhagyott temetői épületek. Mivel a mauzóleumok, csontházak, kolumbárium-épületek nem állandó „használatra készültek”, a szó szorosabb értelmében nem is tekinthetőek szellemházaknak (habár némelyikük meglehetősen lepusztult). Valódi szellemházaknak inkább az elhagyott, állandó használatra szánt temetői épületek nevezhetők. Példák: Az Új köztemető krematóriuma

Szellemvárosok Megesik, hogy egy egész település elnéptelenedik, ekkor „szellemváros”, „szellemfalu” alakul ki.

Kutatásaik A szellemházakat szakszerűen kutatókat urbexesnek (városi felfedezőnek) szokták nevezni. „Az urbex, mint »mozgalom« Magyarországon először a kilencvenes évek közepén, kétezres évek elején jelent meg, elsősorban a graffitisek körében; ők keresték fel az elhagyatott épületeket, majd rajtuk kívül egy egészen pici szubkultúra folytatta a hagyományt. Az urbex robbanásszerű elterjedését a videómegosztó portáloknak köszönheti, és nagyjából a 2012-es években kezdett növekedésnek indulni a fiatalok körében. Mára már egy több tízezres csoportot érint, akik között nem csupán a fiatalabb korosztályt találjuk meg, hanem inkább már többségében a középkorúakat, és egyre több nő is hódol ennek a szenvedélynek.”https://www.borsonline.hu/aktualis/2021/02/etikus-urbex-azert-mert-egy-laktanya-elhagyatott-nem-lehet-megrongalni-video

A magyarországi urbexesek közül talán Hajner Gyula a legismertebb, aki a 2010-es évektől készít filmfelvételeket Magyarország elhagyatott helyeiről.https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/kozosseg/bajban-van-az-elhagyott-helyek-felkutatoja/

A budapesti lakatlan épület egy része a https://lakatlan.crowdmap.com/ internetes térképen is elérhető.

A szellemházak egy része (akár kutyás, kamerás) őrség védelme alatt áll, megközelítésük engedélyhez kötött lehet!

Kiemelendő, hogy a szellemházak a fentieken túl komoly egészségkárosító tényezőket rejthetnek magukban (pl. mérgező anyagok, elkorhadt járófelületek, omladozó falak stb.), illetve a bennük illegálisan lakó hajléktalanok is támadtak meg már embereket.https://www.youtube.com/watch?v=dNUIH0ueoF8https://nepszava.hu/3141572_percek-alatt-elfogtak-a-szellemhaz-ejfeli-keselojet-rakosmenten

Értékük Piaci szempontból elsődlegesen a szellemházak által elfoglalt telek értéke emelhető ki. Ezen túl több ilyen épület magas művészi igényességgel épült, ezért a megmentésük műemlékvédelmi szempontból lehet indokolt, amelyre olykor példa is akad. Némelyek filmforgatási helyszínként lettek ismertek, mások a bennük talált műkincsek, dokumentumok révén kerültek be az újságokba.

Több épület jelentős ipari emléknek tekinthető.

A szellemházak építészetileg értéktelen részére a fokozatos pusztulást követően a lebontás és a telek hasznosítása vár.

Budapesti példák Napjaink szellemházai

Ipari épületek Globus Konzervgyár (eredetileg Fővárosi Serfőző Rt.), Budapest, Maglódi út 47.https://nlc.hu/foto/20171002/elhagyatott-helyek-a-maglodi-uti-konzervgyar/ a Nagyvásártelep óriás csarnoka, Budapest, Hídépítő utca több gyárépület a volt Ganz–MÁVAG üzem területén, Budapest, Kőbányai út a Budapesti Sertésközvágóhíd nagy méretű csarnoka, Budapest, Gubacsi út 6/a-b Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár Ganz Hajógyár, Budapest, Népsziget Budafoki Papírgyár Angyalföldi Erőmű Ikarus-gyár Országos Villamos Teherelosztó, Budapest, Bécsi kapu tér

Kórházak, klinikák Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, Lipótmező, Magyar Királyi Tébolyda, Budapest, Hűvösvölgyi út 116. BM Központi Kórház és Intézményei, Budapest, Városligeti fasor 9–13.https://hir.ma/kulfold/szines-hirek/budapest-osszkepen-ronto-epuletek-amelyekkel-lehetne-mit-kezdeni/674738 Észak-Pesti kórház Preisich-Szanatórium (Tündérhegyi Pszichiátria) MÁV kórház, Jávor utca Árpád kórház Pestújhelyi kórház

MÁV-épületek

Egyéb épületek

Elbontott szellemházak

Felújított szellemházak

Vidéki példák Elhagyatott / bontás alatt / felújításra vagy parkosításra vár:

Képtár

Jegyzetek

Egyéb irodalom, külső hivatkozás https://novekedes.hu/elemzesek/fotok-az-enyeszete-lett-hatalmas-budapesti-szellemepuletekrol https://www.borsonline.hu/aktualis/2021/02/etikus-urbex-azert-mert-egy-laktanya-elhagyatott-nem-lehet-megrongalni-video https://szellemvarosok.blog.hu/ https://lakatlan.crowdmap.com http://www.szecessziosmagazin.com/budapestterkep.php https://divany.hu/offline/hatborzongato-helyek-magyarorszag/ https://divany.hu/eletem/urbex-elhagyatott-epuletek/ https://divany.hu/offline/titkos-helyek/

Kategória:Építészet