Szécsényi Bálint (Budapest, 1974. augusztus 24. – ) magyar közgazdász, az Equilor Befektetési Zrt elnök-vezérigazgatója és résztulajdonosa, a Budapesti Értéktőzsde korábbi alelnöke.

Pályafutása

A Berzsenyi Dániel Gimnázium speciális matematika tagozatának elvégzését követően a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen (ma Budapesti Corvinus Egyetem) folytatta tanulmányait, ahol már az első évben egyértelmű volt, hogy pénzügyekkel, befektetésekkel szeretne foglalkozni, így pénzügy-vállalatértékelés szakon végzett 1999-ben. Pályafutását a Bankár Befektetési Rt. határidős tőzsdei üzletkötőjeként kezdte, majd a Procent Befektetési Rt. deviza üzletkötője volt. 2000-ben csatlakozott az Equilor Befektetési Zrt.-hez, ahol előbb a Corporate Finance területen partner, 2002-től igazgató, majd 2005-től az Equilor Befektetési Zrt. igazgatósági tagja, ügyvezető igazgatója, 2010-től pedig vezérigazgatója lett. 2022-től, Gereben András (†) halála után pedig az igazgatóság elnöki pozícióját is betölti. Az 1990-ben alapított, ezzel a legrégebbi független hazai befektetési szolgáltató Equilor Befektetési Zrt. Szécsényi Bálint és Gereben András vezetése alatt számos vállalat részvényeit, illetve kötvényeit vezette be a parkettre, valamint több szakmai díjat nyert el: a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) szakmai zsűrijének döntése alapján. Az elmúlt években „Az év befektetési szolgáltatója” (2015, 2021), „Az év csapata” (2010), valamint „Az év tőzsdei hitelpapír kibocsátás szervezője” (2011) díjat is megkapta. 2021-ben az Év szakértői csapata díjjal jutalmazta az Equilor elemzői csapatát a Világgazdaság. Az Equilor Befektetési Zrt. árbevétele Szécsényi Bálint és Gereben András vezetése alatt 350 millió forintról 2022-re 4,2 milliárd* forintra, a kezelt vagyon 34 milliárd forintról 562 milliárd* forintra nőtt. Az Equilor 1990 óta Budapesti Értéktőzsde tagja, 2009 óta a Varsói Tőzsde és 2010 óta a Prágai Tőzsde teljes jogú tagja is. 2012-ben Pillár Zsolttal közösen megalapították az Equilor Alapkezelő Zrt-t, mely értékpapír, ingatlan és magántőke alapkezelés keretében, több, mint 250 milliárd befektetést kezel, 2022 óta az Equilor Befektetési Zrt-től független társaságként működik. Mindemellett az Equilor Befektetési Zrt. a Budapesti Értéktőzsde áruszekciójának egyedüli tagjaként támogatja a Budapesti Értéktőzsdét a hazai árupiac fejlesztésében. Szécsényi Bálint 2011 és 2015 között a Budapesti Értéktőzsde alelnöki tisztségét is betöltötte: ez idő alatt vezette be a hazai parkett a Xetra kereskedési rendszert, mely jelentősen hozzájárult a hazai tőkepiac nemzetközi szintű fejlődéséhez. Kezdeményezésére a tőzsde alapításának 150. évfordulója alkalmából nagyszabású árverést tartottak az újkori magyar tőkepiac relikviáiból, melynek teljes bevételét a hazai pénzügyi kultúra fejlesztését célzó oktatás támogatására ajánlotta fel a Budapesti Értéktőzsde. Alelnöki ideje alatt teljes tiszteletdíját Corvinus Egyetem Vállalati Pénzügy Tanszék Alapítvány számára ajánlotta fel, mellyel többek között hátrányos helyzetű egyetemi hallgatók ösztöndíját támogatták. Szécsényi Bálint tőzsdevizsgával, határidős vizsgával, illetve MMTS vizsgával rendelkezik. A magyar mellett angol, olasz és német nyelven beszél.

Egyéb tisztségei

2022 óta a Szingapúri Köztársaság Tiszteletbeli Konzulja 2022 óta a Befektetési Szolgáltatók Szövetségének elnökségi tagja 2021 óta a Budapesti Gazdasági Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja 2018 óta a Richter Gedeon Nyrt. igazgatósági tagja 2017 óta a Közép-Európai Kockázati és Magán Tőke Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója 2012 óta az Equilor Alapkezelő Zrt. felügyelő bizottságának elnöke 2010 óta a Budapesti Corvinus Egyetem Vállalati Pénzügy Tanszék Alapítvány kuratóriumi tagja

Szabadidő

Szabadidejében versenyszerűen vitorlázik és fut. Fontosabb eredményei: 2014 Asso99 Országos bajnokság I. helyezett. 2013 Kékszalag I. helyezett (Lisa Evopro – Litkey Farkas kormányossal). 2012 Asso99 Európa-bajnokság I. helyezett. 2009 Asso99 Európa-bajnokság II. helyezett.

Jegyzetek

Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar közgazdászok Kategória:1974-ben született személyek