250px|bélyegkép|jobbra|A Grotta Plutone, a mészárlás egyik helyszíne, az olaszországi Trieszt melletti Basovizza közelében található foiba, ahol a trieszti Steffe bűnbanda 18 embert ölt meg 1945 májusában. Ez egy mély, természetes víznyelő, borzadályt keltő, függőleges bejárattal, mely jellemző a karsztvidékre, és amelybe gyakran élve dobták be az áldozatokat. A foiba-mészárlások (; ; ), vagy egyszerűen a „foibe”, azokra a második világháború alatti és utáni tömeggyilkosságokra és deportálásokra utal, amelyeket főként jugoszláv partizánok és az OZNA követtek el Júliai Krajina akkori olasz területein (a Karsztvidéken és az Isztrián), Kvarneren és Dalmáciában a helyi olasz lakosság (isztriai olaszok és dalmáciai olaszok), és azon jugoszlávok és isztrorománok ellen, akik az olasz állampolgárság megtartását választották, valamint minden antikommunistával, továbbá a titoizmus valódi, potenciális vagy feltételezett ellenfeleivel szemben és minden olyan személlyel szemben, akik a náci-fasizmushoz és a tengelyhatalmakkal való együttműködéshez kapcsolódtak, sokszor annak ellenére, hogy sok áldozatuk ártatlan volt.
Egyes akadémikusok azt állítják, hogy a támadások megtorló gyilkosságok és etnikai tisztogatások voltak az olasz népesség ellen, akik közül sokan fegyvertelenek és ártatlanok voltak. Mások vitatják az etnikai tisztogatással kapcsolatos állításokat, és azt állítják, hogy az olaszokat nem elsősorban etnikai hovatartozásuk miatt célozták meg. A jugoszláv partizánok szándékában állt megölni mindazokat, akik ellenzik vagy kompromittálják az olasz területek jövőbeli annektálását; A jugoszláv partizánok a titoizmus valós, potenciális vagy vélt ellenfeleitől való megelőző tisztogatásként megölték a helybeli antifasiszta autonomistákat – köztük a jugoszláv annektálást ellenző olasz antifasiszta partizánszervezetek vezetőit és a fiumei autonóm párt olyan vezetőit is, mint pl. Mario Blasich és Nevio Skull, akik Fiume városában támogatták a helyi függetlenséget mind Olaszországtól, mind Jugoszláviától, és ahol legalább 650-en haltak meg minden bírósági tárgyalás és ítélet nélkül a jugoszláv egységek bevonulása után.Società di Studi Fiumani-Roma, Hrvatski Institut za Povijest-Zagreb Le vittime di nazionalità italiana a Fiume e dintorni (1939-1947) , Ministero per i beni e le attività culturali - Direzione Generale per gli Archivi, Roma 2002. , p. 190, 597
A foibákban meggyilkolt emberek becsült száma vitatott, száztól több ezerig terjed, egyes források szerint 11 000 vagy 20 000 is lehet. Raoul Pupo olasz történész 3000-4000 áldozatot becsül 1943 és 1945 között a volt Jugoszlávia és Olaszország területén. Az eseményeket az olasz fasiszta állam 1943-as, és az Adriai-tenger partján a náci-fasiszta állam 1945-ös „hatalmának és elnyomó gépezete összeomlásának” tágabb kontextusába helyezi.
A foiba-mészárlások kifejezés azokra az áldozatokra utal, akiket gyakran élve dobtak a karsztvidékekre jellemző mély, természetes víznyelőkbe. Tágabb vagy szimbolikus értelemben egyes szerzők a kifejezést a jugoszláv erők által megszállt területeken az olasz emberek eltűnésére vagy meggyilkolására használták. A más halálesetek közé tartoztak az olaszok kényszerű deportálásából eredő halálesetek, vagy azoknak az esetei, akik e vitatott területekről próbáltak elmenekülni.
A foiba-mészárlásokat intenzív isztriai–dalmát kivándorlás követte, amely a párizsi békeszerződés (1947) után az olasz etnikumú (isztriai olaszok és dalmáciai olaszok) kivonulása volt az Olaszország által elvesztett Isztriából, a Kvarnerből, a Júliai Krajina területéről, valamint Dalmáciából Olaszország felé, kisebb számban pedig Amerika, Ausztrália és Dél-Afrika felé. Különböző források és becslések szerint 230 000 és 350 000 olyan olasz (a többiek szlovének, horvátok és isztrorománok, akik az olasz állampolgárság megtartása mellett döntöttek) vándorolt el, akik a háború után hagyták el ezeket a területeket.
Ezek az események részei voltak a nagyobb megtorlásoknak, amelyek során a tengelyhatalmak több tízezer szláv kollaboránsát ölték meg a második világháborút követően. A történészek az eseményeket a szélesebb körű, háború utáni európai erőszak kontextusába helyezik, beleértve Olaszországot is, ahol az olasz ellenállás és mások becslések szerint 12-26 000 olaszt öltek meg bírósági ítélet nélkül a kivégzések során, melyek túlnyomó többsége Észak-Olaszországban történt. 1945 áprilisában és májusában, miközben mintegy 12–14,5 millió német nemzetiségűt utasítottak ki Közép- és Kelet-Európából, a halottak száma 500 000; , p. 278 (németül)Deutsches Historisches Museum puts the figure at 600,000, maintaining that the figure of 2 million deaths in the previous government studies cannot be supported.Die Flucht der deutschen Bevölkerung 1944/45, dhm.de; accessed 6 December 2014. és 2,5 millió között volt. the foreword to the book was written by German President and the German interior minister , Secretary of State in Germany's Bureau for Inner Affairs, outlines the stance of the respective governmental institutions in on 29 November 2006, "Bundeszentrale für politische Bildung, Die Vertreibung der Deutschen aus den Gebieten jenseits von Oder und Neiße", bpb.de; accessed 6 December 2014. (németül)
Az elnevezés eredete 250px|bélyegkép|balra|A legismertebb foibák elhelyezkedése az Isztria és Trieszt területén. Az elnevezés egy helyi geológiai jellegzetesség nevéből, a foibának nevezett mély karsztos víznyelők elnevezéséből származik. A foiba-mészárlás az ilyen, vagy hasonló képződményekbe (például bányaaknákba) való bedobással elkövetett gyilkosságokra és elevenen eltemetésekre vonatkozik. Egyes szerzők és tudósok szerint (Raoul Pupo, Gianni Oliva, Arrigo Petacco) Olaszországban a „foibe” kifejezés szimbolikus jelentést kapott; számukra tágabb értelemben a jugoszláv erők által megszállt területeken az olasz emberek sérelmére történt minden eltűnésre vagy gyilkosságra utal. Pupo szerint:
È noto infatti che la maggior parte delle vittime non finì i suoi giorni sul fondo delle cavità carsiche, ma incontrò la morte lungo la strada verso la deportazione, ovvero nelle carceri o nei campi di concentramento jugoslavi. 150px|bélyegkép|jobbra|Foiba sematikus ábrázolása.
Az eltűnések és gyilkosságok által alkalmazott terror végül az isztriai, fiumei és zárai olaszok többségét arra késztette, hogy Olaszország más részeire vagy Trieszt szabad területére meneküljenek. Raoul Pupo így ír erről:
A gyilkosságok Az első állítások arról, hogy embereket foibákba dobtak, 1943-ból származnak, amikor a Wehrmacht visszavette a területet a partizánoktól. Más szerzők azt állították, hogy a 70 áldozatot a San Sabba-i Risiera náci lágerben öltek meg és égettek el 1944. április 4-én.Deportazione Campi, bibliolab.it; accessed 17 March 2016. Link to PDF 250px|bélyegkép|jobbra|Egy áldozat kiemelése 1943-ban egy isztriai foibából.
A mészárlások két hullámban történtek, az elsőre a kassibilei fegyverszünet és Isztria német megszállása közti időszakban, 1943 szeptemberében került sor, míg a második hullám a térség 1945 májusi jugoszláv megszállása után történt. Az első hullám áldozatainak száma több száz, míg a második hullámé több ezer volt. Az első gyilkossági hullámot széles körben úgy tekintik, mint a szlovének és horvátok húsz év fasiszta elnyomást követő, szervezetlen, spontán bosszúból elkövetett gyilkosságsorozatát, valamint az olasz földbirtokosok és tágabb értelemben a régió olasz elitje elleni „jacquerie”-t; ezek a gyilkosságok a Fasiszta Párt tagjait, rokonaikat (mint Norma Cossetto híres esete), olasz földbirtokosokat, rendőröket és mindenféle rangú köztisztviselőt érintettek, akiket az olasz elnyomás jelképének tartottak. A második hullám terjedelme és jellege sokkal vitatottabb; A szlovén és horvát történészek, valamint az olyan olasz történészek, mint Alessandra Kersevan és Claudia Cernigoi a fasiszta kollaboránsok és az Olasz Szociális Köztársaság fegyveres erőinek tagjai elleni bosszúból elkövetett gyilkosságok újabb hullámaként jellemzik, míg az olasz történészek, például Raoul Pupo, Gianni Oliva és Roberto Spazzali azzal érvel, hogy ez egy szándékos titoista politika eredménye volt, amelynek célja a terror terjesztése volt a régió olasz lakossága körében, és mindenki megsemmisítésre volt ítélve, beleértve az antifasisztákat is, aki ellenezte az Isztria és a Júliai Krajina annektálását. Megjegyzendő, hogy míg a foibák lettek e mészárlások szimbólumai, az áldozatoknak csak egy kisebb részét ölték meg ezzel a módszerrel, nagyrészt az első hullám során; sokkal nagyobb részüket kivégezték és tömegsírokba temették, vagy jugoszláv börtönökben és koncentrációs táborokban haltak meg.Katia Pizzi, 'Silentes Loquimur': 'Foibe' and Border Anxiety in Post-War Literature from Trieste
Miután 1943 szeptemberében, az első gyilkossági hullámot követően a tengelyhatalmak csapatai újra megszállták az Isztriát, a pólai tűzoltóság Arnaldo Harzarich parancsnoksága alatt 204 holttestet emelt ki a régió foibáiból. 1945 és 1948 között az olasz hatóságok összesen 369 holttestet szedtek ki a foibákból a Trieszti Szabad Terület (A zóna) olasz ellenőrzése alatt álló részén, és további 95 holttestet találtak az ugyanazon a területen lévő tömegsírokban; ezek közé tartoztak a háború utolsó napjaiban elesett és az ezekben az üregekben sietve elásott német katonák holttestei is. A Trieszti Szabad Terület jugoszláv ellenőrzése alatt álló részén, valamint Isztria többi részén található foibákat soha nem kutatták át, mivel ez a terület továbbra is jugoszláv ellenőrzés alatt állt. 250px|bélyegkép|balra|A Bus de la Lum nevű foiba nyílása.
Nagy vita övezte a basovizzai foibát, az egyik leghíresebb foibát (és nem valószínű, hogy eredetileg is így hívták, mivel nem természetes foiba volt, hanem egy használaton kívüli bányaakna). A háború utáni korszak újsághírei csak ebben a foibában 18 és 3000 közötti áldozatot említettek, de pénzügyi akadályokra hivatkozva a trieszti hatóságok megtagadták a teljes feltárását. A háború végén a helyi falusiak elhunyt német katonák holttesteit (a háború végső napjaiban a közelben vívott csatában elesetteket) és lovakat dobtak a bányaaknákba, amelyeket szemétlerakóként a háború után is használtak. A háború után a Basovizza foibát az olasz hatóságok ugyancsak szemétlerakóként használták. Így Basovicában soha nem találtak és azonosítottak olasz áldozatokat. 1959-ben a gödröt lezárták, és fölé emlékművet állítottak, amely később az éves foibe-megemlékezések központi helyszíne lett.
A Bazovizza melletti Plutone foibánál a trieszti Steffe bűnbanda tagjai 18 embert öltek meg. Emiatt a banda vezetőjét, Giovanni Steffét és három társát letartóztatták a jugoszlávok. Közülük Steffét és Carlo Mazzonit, miközben megpróbáltak megszökni, megölték. A banda három további trieszti tagját később a gyilkosságokért az olasz bíróságok 2-5 év börtönre ítélték. A gyilkosságok miatt Olaszországban 1946 és 1949 között összesen mintegy 70 pert tartottak, némelyik felmentéssel vagy amnesztiával végződött, mások súlyos ítélettel végződtek.
1947-ben W. J. Sullivan brit megbízott ezt írta a jugoszláv erők által Trieszt környékéről letartóztatott és deportált olaszokról: