Az jelzésű országos autóbuszvonal tanév során Salgótarján, Recsk, Eger, Tiszafüred és Debrecen között húzódik a MÁV Személyszállítási Zrt. üzemeltetésében.
Útvonala Az autóbuszvonal Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar vármegyében a Medves-fennsík nyugati, a Zagyva-völgy, a Mátrahát keleti, az Egri-Bükkalja, a Borsodi-Mezőség, a Hortobágy középső és a Hajdúság térségében a két végponti és a hevesi megyeszékhelyet, Salgótarjánt köti össze Egerrel és Debrecennel, érintve a Bátonyterenyei járás, Mezőkövesdi járás és a Tiszafüredi járás központjait – Bátonyterenye, Mezőkövesd, Tiszafüred –, valamint Nemti, Nádújfalu, Mátraballa, Mátraderecske, Recsk, Sirok, Egerbakta, Andornaktálya, Egerlövő, Borsodivánka és Poroszló településeket.
Az autóbuszjárat a forgalmasabb állomásokon és megállóhelyeken áll meg, ami alatt Debrecenben a Volán által üzemeltetett megállókat, Salgótarjánban, Egerben, Mezőkövesden és Tiszafüreden pedig a regionális járatok megállóhelyeit értjük. Salgótarján és Kisterenye között a 21-es főúton; Kisterenye belterületén a 2309-es és a 2301-es mellékutakon; Kisterenye és Mátraballa között a 23-as főúton; Mátraballa és Recsk között a 2411-es mellékúton; Recsk és Eger között a 24-es főúton; Eger belterületén a 25-ös főúton; Eger és Andornaktálya között a 2501-es mellékúton; Andornaktálya és Mezőkövesd között a 253-as főúton; Mezőkövesd belterületén a 2502-es, a 33 111-es és a 33 305-ös mellékutakon, továbbá a 331-es főúton; Mezőkövesd és Borsodivánka között a 3302-es mellékúton; Borsodivánka és Poroszló között a 3301-es mellékúton; Tiszafüred és Debrecen között a 33-as főúton (A tiszafüredi buszállomásra a 33 304-es mellékút vezet) közlekedik.
Fontos összeköttetést jelent az ország északkeleti régiójában: az Alföld északi részét átszelve délkelet–északnyugati irányban köti össze a közbenső településeket. Salgótarjánon belül a menti városi autóbusz-állomásról indul és Zagyvapálfalva felé távozik. Kisterenyén elágazik Pétervására felé, majd Nádújfalun át Recskig a nyomvonalán jár. A hevesi megyeszékhely központját Egerbakta felől éri el Keverőtelep városrészén át.
Útját Maklárihóstya, Tihamér és az ipari park felé folytatja Andornaktálya keresztezésével, utána borsodi szakaszát Mezőkövesden kezdi és Borsodivánkán túl fejezi be, mialatt a mezőkövesdi vasút- és 2023-ban épült autóbusz-állomását is érinti. Poroszlón éri el a Tisza-tó térségét és egyúttal Tiszafüredet is, ahonnan céljáratként közelíti meg Debrecent Kismacs felől, végül a buszpályaudvaron fejezi be járatát.
Közlekedése Az autóbuszjárat 2020. augusztus 30-tól a hetek első tanítási napját megelőző munkaszüneti napokon közlekedik, Debrecen felé a délutáni órákban. Az 1447-től eltérő vonalszámozását a Tiszafüred és Debrecen közötti eltérő vonalvezetés végett kapta, így a távot 198 kilométeren 4 óra alatt teszi meg.
További járatokkal szolgálnak a két végállomás között az 1447-es buszok – Tiszacsegén és Balmazújvároson át –, illetve azonos úton Eger és Debrecen között az 1344-es buszok.
Salgótarján és Nádújfalu között a 3056-os buszokkal, Recsk és Eger között a 3470-es buszokkal, Eger és Mezőkövesd között a 4015-ös buszokkal, Mezőkövesd és Borsodivánka között a 4010-es buszokkal párhuzamosak.
Viszonylat Indításszám Közlekedési rendSalgótarján, aut. áll. → Debrecen, aut. áll.1 odaa hetek első tanítási napját megelőző munkaszüneti napon
Járművek Az autóbuszvonalon helyközi és távolsági kialakítású szóló járművek közlekednek, melyeket a debreceni üzemegység biztosítja legtöbbször az Irisbus Crossway, az ITE Reform 501 LE, az MAN Lion’s Coach és a Volvo 8900 típusok személyében.
Megállóhelyei
! Sorszám (↓) ! Megállóhely ! Kilométer (↓) ! Átszállási kapcsolatok |- |0|| végállomás ||0 km |align=left| – Salgótarján () |- |1|| Salgótarján (Zagyvapálfalva), felüljáró ||4 km |align=left| |- |2|| Bátonyterenye (Kisterenye), ózdi útelágazás ||12,6 km |align=left| |- |3|| Bátonyterenye (Kisterenye), posta ||13,6 km |align=left| |- |4|| Bátonyterenye (Kisterenye), vásártér ||15 km |align=left| |- |5|| Nemti, vegyesbolt ||19,7 km |align=left| |- |6|| Mátraterenye (Nádújfalu), faluszéle ||25,5 km |align=left| |- |7|| Mátraballa, Fő út 83. ||32 km |align=left| |- |8|| Mátraderecske, piactér ||38,1 km |align=left| |- |9|| Recsk, mátraderecskei elágazás ||41,4 km |align=left| |- |10|| Recsk, kőbánya bejárati út ||42,4 km |align=left| |- |11|| Sirok, Nyírjes út(lakótelepi átjáró) ||48,4 km |align=left| |- |12|| Sirok, központ ||49,1 km |align=left| |- |13|| Egerbakta, autóbusz-váróterem ||59,7 km |align=left| |- |14|| Eger, Baktai út ||67,6 km |align=left| |- |15|| Eger, autóbusz-állomás ||68,9 km |align=left| |- |16|| Eger, Hadnagy utca ||70,7 km |align=left| |- |17|| Eger, ZF Hungária Kft. ||72,1 km |align=left| |- |18|| Eger, Kistályai út ||74,1 km |align=left| |- |19|| Andornaktálya, iskola ||75,3 km |align=left| |- |20|| Andornaktálya, szociális otthon ||77,7 km |align=left| |- |21|| Mezőkövesd, Váci Mihály utca ||89,1 km |align=left| |- |22|| Mezőkövesd, SZTK-rendelőintézet ||90,2 km |align=left| |- |23|| Mezőkövesd, autóbusz-állomás ||91,6 km |align=left| () |- |24|| Egerlövő, autóbusz-váróterem ||102,2 km |align=left| |- |25|| Borsodivánka, autóbusz-váróterem ||106,2 km |align=left| |- |26|| Poroszló vasútállomás, bejárati út ||111,9 km |align=left| () |- |27|| Poroszló, posta ||113,1 km |align=left| |- |28|| Poroszló, ökocentrum ||113,8 km |align=left| |- |29|| Tiszafüred, autóbusz-állomás ||122,8 km |align=left| (, ) |- |30|| Debrecen, Metro áruház ||193,4 km |align=left| |- |31|| Debrecen, Balmazújvárosi út ||194,3 km |align=left| |- |32|| Debrecen, Böszörményi út ||195,6 km |align=left| |- |33|| Debrecen, Hortobágy utca ||196,3 km |align=left| |- |34|| végállomás ||197,9 km |align=left|
Jegyzetek
Források
Kategória:A MÁV-Volán autóbuszvonalai Kategória:A Volánbusz autóbuszvonalai Kategória:Magyarország helyközi és távolsági autóbuszvonalai Kategória:Nógrád megye autóbusz-közlekedése Kategória:Heves megye autóbusz-közlekedése Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén megye autóbusz-közlekedése Kategória:Hajdú-Bihar megye autóbusz-közlekedése