A horvát katolikus egyház (), része a világméretű római katolikus egyháznak, amely a pápa szellemi vezetése alatt áll. A katolikus egyházat Horvátországban a zágrábi központú Horvát Püspöki Konferencia igazgatja, öt érsekségből, 13 püspökségből és egy katonai ordinariátusból áll. A horvát római katolikus egyház feje Dražen Kutleša zágrábi érsek.
A becslések szerint 3,7 millió megkeresztelt római katolikus és mintegy 20 000 megkeresztelt görög katolikus él Horvátországban, ami a lakosság 86,3%-át teszi ki. A heti templomlátogatás aránya Európa többi katolikus nemzetéhez képest viszonylag magas, 27% körüli. Horvátország nemzeti szentélye Máriabeszterce, az ország védőszentje pedig, amióta a szábor 1687-ben az ország védőszentjévé nyilvánította őt Szent József. 250px|bélyegkép|jobbra|Viseszláv fejedelem keresztelőkútja a 9. század első negyedéből, a horvát kereszténység első tárgyi emléke, melyet a spliti Régészeti Múzeumban őriznek
Története A horvátok megtérése
A horvátok a 7. század elején érkeztek a mai Horvátország területére. Kapcsolatba kerültek a keresztény őslakosokkal, és lassan elkezdték elfogadni a kereszténységet. A horvátok megkeresztelésében jelentős szerepük volt a bizánci és frank misszionáriusoknak és a nyugati kulturális hatásokat hozó bencéseknek.
A horvátok először 641-ben léptek kapcsolatba a Szentszékkel, amikor Márton apát pápai követ érkezett hozzájuk, hogy megváltsa a keresztény foglyokat és a horvátok által őrzött vértanúk csontjait. A horvátok megtéréséről kevés információ áll rendelkezésre, de az ismeretes, hogy 7. és a 9. század között békésen és szabadon fogadták el azt.
Constantinus Porphyrogenitus bizánci császár De Administrando Imperio című könyvében azt írta, hogy Hérakleiosz bizánci császár, akinek uralkodása alatt horvátok érkeztek a Dráva folyó és az Adriai-tenger közötti vidékre (a mai Horvátország), „papokat hozott Rómából, akiket érsekekké, püspökökké, papokká és diakónusokká tett, akik aztán megkeresztelték a horvátokat."
Történelmi források említik Porga, Vojnomir, Viseszláv, Borna, Ljudevit Posavski és mások horvát uralkodók megkeresztelését.
A 9. századra a horvátok már teljes mértékben bekerültek egy nagy európai keresztény közösségbe. A horvát uralkodók Miszláv (839 körül), I. Trpimir (852) és sokan mások templomokat és kolostorokat építettek. 879-ben Branimir horvát fejedelem levelet írt VIII. János pápának, amelyben hűséget és engedelmességet ígért neki. János pápa 879. június 7-én levélben válaszolt, amelyben azt írta, hogy szentmisét mutatott be Szent Péter sírjánál, amelyen Isten áldását kérte Branimirre és népére.
925-ben I. Tomiszláv horvát király az első spalatói egyházzsinat alkalmából levelezett X. János pápával. A pápa Tomiszláv királyhoz írt levele az első olyan nemzetközi dokumentum, amelyben egy horvát uralkodót rexnek (királynak) neveztek; ezért tartják Tomiszlávot az első horvát királynak.
Dmitar Zvonimir horvát királyt és feleségét I. Béla magyar király lányát Ilona horvát királynét 1076. október 8-án koronázta meg Salonában a Szent Péter és Mózes-bazilikában (ma Üreges templom néven ismert) Gebizon, VII. Gergely pápa képviselője.Demetrius, Duke of Croatia and Dalmatia He was granted the royal title by Gregory after pledging "Peter's Pence" to the Pope. Zvonimir hűségesküt tett pápának, amellyel támogatását ígérte a horvátországi egyházi reformok végrehajtásában. Miután a pápai legátus megkoronázta, Zvonimir 1076-ban hűsége jeléül és a Horvátországba érkező pápai legátusok szállásaként a pápának adta a vránai Szent Gergely bencés kolostort.
A középkortól a 19. századig 200px|bélyegkép|jobbra|A 925-ös spliti zsinat – Oton Iveković festménye Amikor 1091-ben kihalt a horvát uralkodói család, és Horvátország perszonálunióra lépett Magyarországgal, a bencések lassan kivonultak az országból, miközben a kolduló rendek, különösen a ferencesek és a domonkosok egyre fontosabbá váltak. A horvát egyház történetében jelentős esemény volt, amikor Szent László király 1093 körül megalapította a zágrábi püspökséget. Ezzel egész Szlavóniát leválasztotta a 614-ben alapított spalatói érsekségről. A horvátok vallási és kulturális formációját is erősen befolyásolták a jezsuiták. Az észak-horvátországi és a horvát kultúra szabad központjának számító Dubrovnik egyházi írói sokat tettek a horvát irodalmi nyelv egységesítéséért és bővítéséért.
1169-ben II. Sándor pápa III. István magyar király és a spalatói érsek támogatásával újra alapította a 4. században alapított a zenggi püspökséget.
A különféle viták ellenére IV. Ince pápa jóváhagyta az egyházi szláv nyelv és a glagolita írás használatát Filipnek, Zengg püspökének, így a horvátok lettek az egyetlen katolikusok a világon, akik a latintól eltérő nyelvet használhattak liturgiájukban. A 9. századtól létező horvát államban az 1962-es második vatikáni zsinatig a katolikus liturgia egyházi szláv nyelven, sajátos glagolita írásmóddal zajlott.
Buzád István zágrábi püspök 1222-ben megalapította a Szentlélekről elnevezett, 12 kanonokból álló csázmai társaskáptalant, majd a bogumilok ellen behívta a domonkosokat, és Csázmán templomot, rendházat és birtokot adott nekik. 200px|bélyegkép|balra|Haulik György Zágráb első érseke Ekkor telepedtek le a pálosok a Zágráb melletti Remetén. Ivanicsra bencés apácákat hozatott, akiknek rendházat és templomot építtetett. IV. Béla király egyik kísérője, majd segítője volt a tatárjárás utáni újjáépítésben. 1246-ban domonkos apácákat telepített egyházmegyéjébe. Utóda Szentgróti Fülöp építtette a Zágráb fölötti Medve várát.
A 18. századig tartó horvát-oszmán háborúk során a horvátok állhatatosan harcoltak a törökök ellen, aminek következtében az Oszmán Birodalom legnyugatibb európai határa Horvátországnál húzódott. Amikor 1459 a törökök elfoglalták Korbáviát, a zenggi püspök Modrusba menekült, melyet II. Piusz pápa 1460-ban immár modrusi püspökségként ismert el. 1519-ben Horvátországot X. Leó pápa „Antemurale Christianitatisnak” (a kereszténység védőpajzsa) nevezte. Az első pápa, aki a mai Horvátország területére látogatott el, III. Sándor pápa volt, aki Velencébe vezető útján a zárai érsekségben szállt meg. II. Piusz pápa 1464-ben meg akarta látogatni a dubrovniki egyházmegyét, de útközben meghalt.
A diakovári püspökséget a szerémi püspökség és a boszniai püspökség egyesítésével 1773. július 9-én alapította XIV. Kelemen pápa. A kőrösi görögkatolikus püspökséget 1777-ben VI. Piusz pápa alapította. Püspöke először Tkalecben telepedett le, de 1794-ben Kőrösön megkapta az egykori ferences templomot és kolostort, amit Bubanovics püspök székesgyházzá és püspöki palotává alakíttatott át, és 1801-ben Tkalecről Kőrösre költözött. 1828-ban újraalapították a török által elpusztított split-makarskai püspökséget. 1852. december 11-én a zágrábi püspökség IX. Piusz pápa „Ubi Prium Placuit” bullájával érsekségi rangok kapott, első érseke Haulik György volt.
A 20. századtól Jugoszláviában a horvát püspökök a Jugoszláviai Püspöki Konferenciához tartoztak. A katolikus egyház helyzetét a Jugoszláv Királyságban befolyásolta a jugoszláv kormány ortodox-párti politikája és a szerb ortodox egyház erős befolyása az ország politikájára. Az 1929-es puccs után az állam számos katolikus szervezet és intézet bezárt vagy feloszlatott. Különösen így volt ez Horvátországban, ahol olyan szervezeteket számoltak fel, mint például az Idősek Klubja, a Sas Mozgalom (Orlovstvo) és az Actio Catolica. A keleti katolikus egyházak egyes tagjait, például a horvát görögkatolikusokat üldözték, és arra kényszerítették, hogy térjenek át az ortodox kereszténységre.
A Független Horvát Államban 220px|bélyegkép|jobbra|Ante Pavelić és Alojzije Stepinac találkozója 1941-ben Ante Pavelić fasiszta diktátor és Usztasa mozgalma létrehozta a náci bábállamot, a Független Horvát Államot (NDH). Az usztasa rezsim népirtó politikát folytatott a szerbek (akik keleti ortodox keresztények), a zsidók és a romák ellen.
Michael Phayer történész azt írta, hogy az NDH létrehozását kezdetben a katolikus egyház hierarchiája és sok katolikus pap üdvözölte. Ante Pavelić szerbellenes és katolikusbarát volt, a katolicizmust a horvát kultúra szerves részének tekintette. Számos katolikus pap és értelmiségi töltött be fontos szerepet az Usztasában.
Peter Hebblethwaite brit író azt írta, hogy Pavelić nagyon szeretett volna diplomáciai kapcsolatokat és Vatikáni áldást kapni az új „katolikus államra”, de „egyik sem jött be”. Alojzije Stepinac zágrábi érsek Horvátország függetlenségét akarta a szerbek által uralt jugoszláv államtól, amelyet „a horvát nemzet börtönének” tartott, ezért megszervezte XII. Piusz pápa és Pavelić találkozóját.
Giovanni Montini vatikáni külügyminiszter (a későbbi VI. Pál pápa) a találkozó előtti jegyzőkönyvében megjegyezte, hogy az új állam elismerése nem jöhet létre a békeszerződés előtt, és hogy „a Szentszéknek pártatlannak kell lennie; mindenre kell gondolnia; minden oldal katolikusaira, akiket [a Szentszék] tiszteletben kell hogy tartson.” A Vatikán tehát megtagadta az NDH hivatalos elismerését, de Piusz pápa apostoli vizitátorának elküldte Giuseppe Ramiro Marcone bencés apátot. Piuszt sokat kritizálták Pavelić fogadása miatt, de a pápa abban reménykedett, hogy Pavelić legyőzi a kommunista partizánokat, és az első világháború óta a katolikus egyházat elhagyó 200 000 fő közül sokat visszatérít a szerb ortodox egyházba.
A horvát nacionalista klérus támogatta Pavelić rezsimjének a szerbek, cigányok és zsidók eltávolítására irányuló politikáját, illetve a katolicizmusra való áttérésük kikényszerítését. Phayer azt írta, hogy köztudott, hogy sok katolikus pap közvetlenül vagy közvetve részt vett Usztasa erőszakos akcióiban. Ennek ellenére Pavelić azt mondta Joachim von Ribbentrop náci külügyminiszternek, hogy míg az alsópapság támogatja az Usztasát, a püspökök és különösen Stepinac érsek a „vatikáni nemzetközi politika” miatt ellenezik a mozgalmat.
Phayer azt írta, hogy Stepinac „judenfreundlich” (azaz „zsidóbarátként”) vált ismertté a nácikhoz kötődő Usztasa-rezsimben, és egyházmegyéjében felfüggesztette számos papját.
Stepinac érsek számos nyilvános nyilatkozatot tett, amelyben bírálta az NDH-ban zajló fejleményeket. 1942. május 24-én, vasárnap az Usztasa tisztviselőinek bosszúságára a szószéken és egyházmegyei levelében is elítélte a népirtást, bár a szerbeket nem említette:
Apud: Dr H. Jansen, Pius XII: chronologie van een onophoudelijk protest, 2003, pg. 151.
1943. február 24-én közvetlenül Pavelićnek is írt egy levelet, amelyben kijelentette: „Maga a jasenovaci tábor folt az NDH becsületén. Poglavnik! Azoknak, akik papnak és püspöknek tekintenek, azt mondom, ahogy Krisztus tette a kereszten: Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.”Alojzije Viktor Stepinac: 1896-1960
Miután Stepinac 1943 júliusában és októberében a szószékről ítélte el a Horvátországban elkövetett faji alapú gyilkosságokat, országszerte harmincegy papot tartóztattak le. Martin Gilbert azt írta, hogy Stepinac, „aki 1941-ben még üdvözölte a horvát függetlenséget, ezt követően elítélte a horvát atrocitásokat mind a szerbek, mind a zsidók ellen, és maga mentett meg egy csoport zsidót”.Gilbert, Martin. The Righteous - The Unsung Heroes of the Holocaust, Doubleday (2002), pp. 203, 466;
Jozo Tomasevich történész szerint azonban sem Stepinac, sem a horvát katolikus hierarchia, sem a Vatikán soha nem tiltakozott nyilvánosan a szerbek és a szerb ortodox egyház Usztasa általi üldözése ellen, és hozzátette, hogy „úgy tűnik, a katolikus egyház teljes mértékben támogatta az usztasa rezsimet és politikáját”. A katolikus sajtó is dicsérte Pavelićet és az usztasákat.
A jugoszláv partizánok 1944. október 25-én Daksa szigetén kollaboránsként kivégeztek két papot, Petar Pericát és Marijan Blažićot, 1945. január végén pedig Vrgorac közelében megölték Maksimilijan Jurčić atyát.
Az egyház a kommunista államban 250px|bélyegkép|balra|Stepinac érsek a kommunisták bírósága előtt.