Kehinde Babatunde Victor Oladipo (Silver Spring, Maryland, 1992. május 4. –) nigériai származású amerikai kosárlabdázó és énekes, a kínai Kanton Loong Lions játékosa volt a Kínai Kosárlabda-szövetségben (CBA). Az ESPN egyik sportelemzője.
Marlyandben született, középiskolai évei során nem tekintették kiemelkedő játékosnak, a Rivals utánpótlás-értékelő mindössze az ország 144. legjobbjának nevezte és posztján csak a 41-nek. Egyetemen, az Indiana Hoosiers színeiben már sokkal jobban játszott, megválasztották a Sporting News év játékosának, az NABC év védekező játékosának és beválasztották az All-American első csapatba. Ezek mellett megkapta az Adolph Rupp-trófeát is, amit az NCAA első divízió legjobb játékosának adnak át minden évben.
A 2013-as NBA-draft második helyén választotta ki az Orlando Magic, amit követően az év egyik legjobb újoncának nevezték. 2016-ban az Oklahoma City Thunder, majd 2017-ben az Indiana Pacers csapatába küldték. Itt megkapta első All Star-elismerését, neki volt a legtöbb labdaszerzése a ligában, beválasztották az NBA legjobb védekező csapatába, a harmadik All-NBA csapatba és megválasztották az NBA legtöbbet fejlődött játékosának, mindezt első szezonjában Indianában. Annak ellenére, hogy következő szezonját sérülések tűzdelték és januárban játszott utoljára az évadban, ismét All Starnak választották. 2021 januárjában a Houston Rockets csapatába küldték, de két hónappal később már a Miami Heat játékosa volt. Nem sokkal ez után műtéten kellett átesnie, ami véget vetett szezonjának. A 2022–2023-as szezonban többet játszott, de a Heat harmadik rájátszás-mérkőzésén ismét súlyosan megsérült. Ezt követően visszatért a Rockets csapatához, majd Memphisbe igazolt, de egyik csapatban se játszott.
2017-ben Oladipo kiadott egy középlemezt Songs for You címen, majd egy évvel később debütáló albumát, a V.O.-t. Ezek mellett az amerikai Álarcos énekes második évadjában is szerepelt, ötödik helyezett lett.
Statisztika
Egyetem ÉvCsapatJMKMJP/MMG%3P%BD%LP/MGP/ML/MB/MP/M2010–2011Indiana Hoosiers32518,0.547.308.6123,70,91,10,27,42011–2012Indiana Hoosiers363426,7.471.208.7505,32,01,40,610,82012–2013Indiana Hoosiers363628,4.599.441.7466,32,12,20,813,6Karrier1047524,6.538.338.7165,21,71,50,510,7
NBA
Alapszakasz ÉvCsapatJMKMJP/MMG%3P%BD%LP/MGP/ML/MB/MP/M2013–2014Orlando Magic804431,1.419.327.7804,14,11,60,513,82014–2015Orlando Magic727135,7.436.339.8194,24,11,70,317,92015–2016Orlando Magic725233,0.438.348.8304,83,91,60,816,02016–2017Oklahoma City Thunder676733,2.442.361.7534,32,61,20,315,92017–2018Indiana Pacers757534,0.477.371.7995,24,32,4*0,823,12018–2019Indiana Pacers363631,9.423.343.7305,65,21,70,318,82019–2020Indiana Pacers191627,8.394.317.8143,92,90,90,214,52020–2021Indiana Pacers9933,3.421.362.7305,74,21,70,220,0Houston Rockets202033,5.407.320.7834,85,01,20,521,2Miami Heat4427,8.372.235.6673,53,51,80,512,02021–2022Miami Heat8121,6.479.417.7372,93,50,60,112,42022–2023Miami Heat42226,3.397.330.7473,03,51,40,310,7Karrier50439732,2.436.347.7884,53,91,60,516,9All Star1015,0.375.167.0002,03,03,00,07,0
Rájátszás ÉvCsapatJMKMJP/MMG%3P%BD%LP/MGP/ML/MB/MP/M2017Oklahoma City Thunder5536,2.344.2401.0005,62,01,40,610,82018Indiana Pacers7737,3.417.404.7328,36,02,40,422,72020Indiana Pacers4430,8.393.364.9383,32,52,30,017,82022Miami Heat15124,5.368.274.7923,42,11,30,310,62023Miami Heat2022,5.526.400.3333,51,01,00,511,5Karrier331729,6.391.330.7904,82,91,60,314,1
Jegyzetek
Kategória:1992-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Marylandiek Kategória:Afroamerikaiak Kategória:Amerikai kosárlabdázók Kategória:NBA All Star-játékosok Kategória:Dobóhátvédek Kategória:Az Orlando Magic játékosai Kategória:Az Oklahoma City Thunder játékosai Kategória:Az Indiana Pacers játékosai Kategória:A Houston Rockets játékosai Kategória:A Miami Heat játékosai
Kategória:A Memphis Grizzlies játékosai