Mátrai Ferenc, született: Trifont Ferenc Jenő, névváltozat: Mátray (Gyula, 1886. december 3.Gyulai római katolikus plébánia keresztelési anyakönyve 451/1886. – Szeged, 1951. január 9.)Szegedi állami halotti anyakönyv 46/1951. gimnáziumi tanár.
Életútja
Szülei Trifont (Mátrai) János tanító és Povischil Jusztina/Auguszta. Családi nevét 1889-ben változtatta Mátraira. A kalocsai gimnáziumban tett érettségit, majd felsőfokú tanulmányait 1906 és 1910 között a budapesti tudományegyetemen magyar-latin szakon végezte. 1911-ben kapta meg középiskolai tanári oklevelét és doktorált. Ezután előbb Selmecbányán, majd 1915-től Jászapátiban, 1937-től pedig a szegedi Magyar Királyi Állami Klauzál Gábor Gimnáziumban tanított. 1940-ben agyvérzést kapott, s ezután már nem tért vissza a tanári pályára. Irodalmi működést fejtett ki, cikkei, tanulmányai és pedagógiai tárgyú közleményei mintegy 30 lapban jelentek meg. A Dugonics Társaság és a Gyóni Géza Irodalmi Társaság tagja volt. Egész Európát beutazta tanulmányok céljából és többször járt Olaszországban. A klasszikus nyelvek közül a latin és görög nyelvet, azonkívül németül, franciául, olaszul és angolul beszélt. Felesége Bencze Mária volt.
Művei
Nemtők hódolata. Kalocsa, 1903. A magyar színelnevezések. Kalocsa, 1910. Petőfi Sándor hazafias költeményei. Magy. Szeged, 1914. (Irod. segédkönyvek 20.) Egyszerű történetek. Jászapáti, 1921. Kis diákok, nagy diákok. H.n., 1938. Levente fiamnak. Szeged, 1940.
Jegyzetek
Források
Hortobágyi Jenő (szerk.): Keresztény magyar közéleti almanach 2. M-Zs (Budapest, 1940) 679. old.
További információk Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János.
Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Gyulaiak Kategória:1886-ban született személyek Kategória:1951-ben elhunyt személyek KAtegória:Családi nevüket magyarosított személyek