Samuel Piette (Le Gardeur, 1994. november 12. –) kanadai válogatott labdarúgó, a Montréal középpályása és csapatkapitánya.
Pályafutása Klubcsapatokban Piette a kanadai Le Gardeur községben született. Az ifjúsági pályafutását a francia Lanaudiere, Boisbriand és Metz csapatában kezdte, majd a német Fortuna Düsseldorf akadémiájánál folytatta.
2013-ban mutatkozott be a Fortuna Düsseldorf másodosztályban szereplő felnőtt keretében. 2014-ben a spanyol Deportivo La Coruña B szerződtette. A 2015–16-os szezon első felében a Racing Ferrol csapatát erősítette kölcsönben. 2016-ban az Izarrához igazolt. 2017. augusztus 3-án szerződést kötött az észak-amerikai első osztályban érdekelt Montréal együttesével. Először a 2017. augusztus 13-ai, Philadelphia Union ellen 3–0-ra megnyert mérkőzésen lépett pályára. Első gólját 2020. szeptember 14-én, a Vancouver Whitecaps ellen idegenben 4–2-es győzelemmel zárult találkozón szerezte meg.
A válogatottban Piette az U17-es, az U20-as és az U23-as korosztályú válogatottakban is képviselte Kanadát.
2012-ben debütált a felnőtt válogatottban. Először a 2012. június 4-ei, USA ellen 0–0-s döntetlennel zárult mérkőzés 86. percében, Julián De Guzmánt váltva lépett pályára.
Statisztikák 2024. augusztus 25. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólMontréal2017MLS11000—110201834020—360201925040—29020202310040271202125130—281202228020—3002023160001017020241911020221Összesen1813120702003
A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól20121020136020142020151202016802017802018302019602020302021110202260202310202420Összesen690
Sikerei, díjai Montréal Kanadai Kupa Győztes (2): 2019, 2021 Döntős (1): 2023
Jegyzetek
További információk
Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Kanadai labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Fortuna Düsseldorf II labdarúgói Kategória:A Fortuna Düsseldorf labdarúgói Kategória:A Montreal Impact labdarúgói Kategória:A 2. Bundesliga labdarúgói Kategória:A Segunda División B labdarúgói Kategória:Az MLS labdarúgói Kategória:A 2022-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2024-es Copa América labdarúgói Kategória:Élő személyek