Szabó István László (Kecskemét, 1967. január 17. –) volt labdarúgó, edző.

Pályafutása Klubcsapatokban Szülővárosában nevelkedett. Felnőttként – többek között – játszott a Kecskeméti TE és a Kecskeméti SC csapatában is, valamint több, Kecskemét környéki egyesületben.

Edzőként Edzői pályafutását a Kecskeméti TE-nél kezdte az utánpótlásban, majd másodedzőként. Később dolgozott Pakson, Cegléden, Dabason és Tiszakécskén is. A KTE vezetését 2021-ben vette át, újonc csapatával ezüstérmet szerzett az NB II-ben és feljutott az élvonalba. Az NB I-ben meglepetésre szintén ezüstéremig vezette a Kecskeméti TE csapatát, amire újonc csapat a magyar első osztály történelmében addig még nem volt képes.

2025. április 8-án bejelentették, hogy a Nyíregyháza Spartacus FC vezetőedzője lett, a klub 1+1 éves szerződést kötött vele.

2026 júniusában a román élvonalban szereplő FK Csíkszereda vezetőedzője lett. Szeptember 24-én közös megegyezéssel távozott a csapat éléről.

Magánélete Mindhárom fia labdarúgó: a legidősebb fia, Szabó Tamás tagja volt annak a Kecskemétnek, amely 2008-ban – történelmet írva – feljutott az NB I-be. A középső fia, Szabó Dávid, a Kiskunfélegyházi HTK mezét viseli és a harmadik fia, Banó-Szabó Bence a Vasas játékosa.

Sikerei, díjai Edzőként Tiszakécskei LC NB III Közép csoport bajnok: 2017-18 FC Dabas NB III Közép csoport bronzérmes: 2020-21 Kecskeméti TE NB II ezüstérmes: 2021–22 NB I ezüstérmes: 2022–23

Egyéni Magyar aranylabda – Legjobb magyar edző: 2022 Az év edzője a HLSZ szavazásán: 2022-23 Az év edzője az MLSZ szavazásán: 2022-23 Bács-Kiskun vármegyei Prima díj (2023) Jegyzetek

Források

Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Magyar labdarúgóedzők Kategória:Kecskemétiek Kategória:1967-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Kecskeméti TE vezetőedzői Kategória:A Nyíregyháza Spartacus FC vezetőedzői