A Newton egy Personal Digital Assistant (PDA) platform, amelyet az Apple Computer, Inc. fejlesztett ki és forgalmazott az 1990-es években. A Newton családba tartozó eszközök korai PDA-k voltak – a PDA kifejezés éppen a Newton-tól ered –, és ezek voltak az első kézírásfelismeréssel rendelkező eszközök. Az Apple 1987-ben kezdte el fejleszteni a platformot és 1993 augusztusában szállította az első készülékeket. Gyártása hivatalosan 1998. február 27-én fejeződött be. A Newton platform eszközei saját fejlesztésű Newton OS operációs rendszerrel működtek, példaként említhető az Apple MessagePad sorozat és az eMate 300, és más cégek is kiadtak Newton OS-t futtató eszközöket. A legtöbb Newton készülék ARM 610 RISC processzoron alapult és mindegyik rendelkezett kézírás-alapú bevitellel.
A Newton technológiai szempontból innovatívnak számított megjelenésekor, de több tényező, például magas ára és a kézírás-felismerő funkció kezdeti problémái, korlátozta az eladásokat. Ezek miatt az Apple végül 1998-ban, Steve Jobs irányítása alatt leállította a platformot, egy évvel a céghez való visszatérése után.
Fejlesztés
A Newton projekt 1987-ben indult az Apple-nél, Steve Sakoman vezetésével. Célja egy hordozható személyi számítógépes platform kifejlesztése volt, amelyet később „Personal Digital Assistant”-nak (PDA) – azaz „személyi digitális asszisztensnek” neveztek el. Ez az eszközkategória nem létezett a Newton születésének idején, mivel a PDA kifejezést John Sculley,John Sculley III (1939. április 6. –) amerikai üzletember, vállalkozó és high-tech startupok befektetője. Sculley a PepsiCo alelnöke (1970–1977) és elnöke (1977–1983), mígnem 1983. április 8-án az Apple Inc. vezérigazgatója lett, ezt a pozíciót egészen 1993-as távozásáig töltötte be. Sculley-t Jobs csábította át az Apple-höz egy azóta legendássá vált kérdéssel: az Apple vezérigazgatója alkotta, a fejlesztési ciklus késői fázisában.
Sakoman 1984 óta dolgozott az Apple-nél, és elsősorban a Macintosh hordozható verziójának kifejlesztésével bízták meg. Kiindulásul John Sculley „Knowledge Navigator” ötlete szolgált, ami egy fél A4-es méretű tablet-szerű készülék lett volna, mesterséges intelligencia támogatással és kézírásos bevitellel. A kezdeti prototípusok az AT&T Hobbit processzorára épültek. A kézírás-felismerés igen sok erőforrást igényelt, így a készülékbe 3 ilyen processzor kellett volna. Az AT&T túl sokat kért a processzor továbbfejlesztésért, ami túlságosan megemelte volna a költségeket, ezért letettek a Hobbit használatáról. A tervezés során Larry Tesler, aki a Lisa fejlesztésében is részt vett az Apple-nél, megállapította, hogy egy fejlett, kis fogyasztású processzor szükséges a kifinomult grafikai műveletekhez. Megtalálta Hermann Hausert, az Acorn Computers társalapítóját, amely kifejlesztette az Acorn RISC Machine-t, azaz az első ARM-architektúrájú processzort, és aki megalapította az Advanced RISC Machines-t, ami jelenleg az Arm Ltd.
Ezután Jonathan Ive egy kisebb kialakítást tervezett.
Bár a PDA-k az eredeti 1984-es Psion Organiser óta fejlődtek, a Newton különösen maradandó benyomást hagyott maga után: a személyi digitális asszisztens (PDA) kifejezést először a Newtonra vonatkoztatták.
Az Apple korábbi vezérigazgatója, John Sculley szerint, a vállalat körülbelül dollárt fektetett a Newton kifejlesztésébe.
További történet és megszüntetés A Newton a megjelenésekor innovatívnak számított, de magas ára miatt és leginkább várt funkciója, a kézírás-felismerő részegység problémáitól szenvedett. A kézírás-felismerő szoftver alig készült el 1993-ra, és a beírt karakterek hibás felismerésére való hajlamát széles körben gúnyolták a médiában.
Ezt parodizálták például A Simpson család „Lisa a jégen” című epizódjában, ahol egy jelenetben a Newton kézírás-felismerője a beírt szöveget tréfásan megváltoztatja. Garry Trudeau képregényrajzoló is kigúnyolta a Newtont Doonesbury című képregény-csíkjában, innen származik az „Egg Freckles (tojás-szeplők)” kifejezés, ami a Newton problémáinak jelképévé vált.Az egyik panelben, Michael Doonesbury Newtonja a „Catching on? (kb. elkapta a fonalat)” szavak helyett „Egg Freckles” (tojás-szeplők) szöveget ír, és ez a frázis széles körben elterjedt, mint a Newton problémáinak jelképe. A kifejezés később felbukkant egy „meglepetés-üzenet” kiváltójaként a MessagePad későbbi kiadásaiban, amely az adott képsort megjelenítette egy panelen, amikor azt valaki beírta a készülékre. A csík elismeréseként az Apple később egy MessagePad-et ajándékozott Trudeau-nak. A szoftver ugyan jelentősen javult a Newton OS 2.0-ban, de ez nem volt elég ahhoz, hogy nagyobb eladásokat ösztönözzön.
A Newton népszerű lett néhány iparágban, nevezetesen az orvosi területen. A konkurens Palm Pilot megjelenése azonban jelentősen csökkentette a piaci részesedését. Az Apple nehezen talált új irányt a Newton számára,Apple Computer CEO Gilbert Amelio says Apple may drop the Newton line of handheld computers. Macworld, 1997 április, 14. évfolyam, 4. szám, 32. oldal és mikor Steve Jobs 1997-ben visszatért a vállalathoz, felszámolta a termékvonalat.PC Magazine, 1992 október 27., 11. évfolyam, 18. szám, 6. oldalMacworld, 2004 február, 21. évfolyam, 2. szám, 71. oldal Kritizálta a készülék gyenge teljesítményét, a fejlesztőcsapat vezetését, és a gép tollát (angolul: Stylus), amelyet nem kedvelt, mert az nem tette lehetővé, hogy az ujjait használja a kijelzőn. Ráadásul, mivel az Apple már így is súlyos veszteségeket szenvedett, ami veszélyeztette a túlélését, a veszteséges Newton kapóra jött a leépítéshez. Jobsot valószínűleg az is motiválta, hogy a Newton régi ellenfele, John Sculley kedvenc projektje volt.
Jobs azonban látott lehetőséget a technológiában és a koncepcióban, ha a végrehajtásában nem is, és végül afelé vezette az Apple-t, hogy megalkossa a FingerWorks multi-touch beviteli módszerek által inspirált eszközöket, az iPhone-t és iPad-et.
Jellemzők
Alkalmazások A legtöbb Newton-eszköz változatos előre telepített, a személyes adatok szervezését és kezelését támogató szoftverrel rendelkezett. Ezek közé tartoztak a „Notes” (Jegyzetek), a „Names” (Nevek), és a „Dates” (Dátumok) alkalmazások, valamint számos termelékenységi eszköz, például egy számológép, átváltási számítások (mértékegység-átváltások, valutaváltás), időzónatérképek és egyebek. A Newton OS későbbi 2.x verzióibanApple Computer officially unveils the Newton 2.0 operating system. PC World, 1995. december, N7. oldal ezek az alkalmazások finomodtak és újakkal egészültek ki, mint például a Works szövegszerkesztő és a Newton Internet Enabler, valamint a mellékelt, külső fejlesztőktől származó alkalmazások, mint például a QuickFigure Works táblázatkezelő (a Pelicanware QuickFigure Pro „lite” változata), Pocket Quicken (személyes pénzügyi alkalmazás), a NetHopper webböngésző, és a Netstrategy EnRoute email kliens. A különböző Newton-alkalmazások teljes importálási/exportálási képességgel rendelkeztek a népszerű asztali irodai programcsomagokhoz és PIM (Personal Information Manager) (Személyes információkezelő) alkalmazásfájl-formátumokkal, elsősorban az Apple által mellékelt Newton csatlakozási segédprogramok használatával, és az Apple Newton Connection Kit (csatlakozó készlet) segítségével – ez utóbbit külön árulták és csak a Newton OS 1.x verzióit használó Newton eszközökön működött.
Jegyzetek A „Notes” (Jegyzetek) alkalmazás lehetővé tette a felhasználóknak kis dokumentumok létrehozását, amelyek tartalmazhattak beírt/begépelt szöveget, vagy kézírásból felismert, valamint szabadkézi vázlatokat, alakzatokat, mind a Newton felhasználói felülete részeként.
A Newton OS 2.0-s verziójában, a „Notes” (Jegyzetek) alkalmazás (valamint a „Names” (Nevek)) képes volt elfogadni az Apple által „irodaszerek”-nek nevezett, harmadik fél által készített plug-in modulokat, amelyek kibővíthették az alapalkalmazások funkcióit.
A Newton OS 2.0-hoz hozzáadott „Notes” irodaszerek egyik új típusa egy hierarchikus, felsorolásjelekkel ellátott összecsukható többsoros „Ellenőrző lista” volt, ami a vázlat szoftver megvalósítása. Ez feladatok szervezésére használható, teendőlista kezelésére, alfeladatokkal és egyéb járulékokkal. Mindegyik bejegyzés annyi szöveget tartalmazhat, amennyi a felhasználónak kell. A felsoroláspontok mozgathatók, egy másik felsoroláspont alá lehet húzni és ott letenni azokat, így kialakítható egy hierarchikus listaformátum/fa. Egy felsoroláspont áthúzásakor a teljes rész-fa és az alatta lévő gyermek felsoroláspontok is átkerülnek. Ha egy felsoroláspontnak alpontjai vannak, akkor a szülő felsorolásjelének egyszeri megérintése felgöngyölíti a gyermek csomópontokat („ablakredőny” hatás). Újra megérintve a felsorolásjelet az alpontok újra megjelennek. Mivel ez a funkció a Newton OS 2.0-ban jelent meg, több külső fejlesztő is készített hasonló szoftvert a korábbi Newton OS 1.x-es gépekhez, amelyek közül a legjelentősebb az 1993-ban kibocsátott Dyno Notepad volt.
Nevek A „Names” (Nevek) alkalmazás névjegyek (kapcsolatok) tárolására szolgál. A Newton eszközön vagy egy Windows vagy Macintosh asztali gép PIM szoftverében létrehozott névjegyek szinkronizálhatók egymással. A „Names” alkalmazásban egy dátum beírása születésnap vagy évforduló típusú mezőbe automatikusan létrehozza a megfelelő ismétlődő eseményeket a Dátumok alkalmazásban. Minden névjegyhez elérhető egy csatolt szabad formátumú jegyzetmező, amely átlapolt szöveg, szabadkézi szöveg, alakzatok vagy vázlatok bármilyen keverékét tartalmazhatja. A „Notes”-hoz hasonlóan, a „Names” alkalmazást is bővíthetik a fejlesztők, hogy speciális új névjegykategóriákat hozzanak létre egyedi, előre meghatározott mezőkkel. A Names alapesetben háromféle kapcsolattípust tartalmaz, „emberek”, „cégek”, és „csoportok”, de a fejlesztő új típusokat is definiálhat, például „ügyfél”, „páciens”, stb. A Stand Alone Software szintén létrehozott egy Newton szoftvercsomagot, a Stationery Construction Kit-et, amely lehetővé tette a felhasználók számára hogy saját maguk készítsenek „irodaszereket” (kiegészítőket) más eszközök segítsége nélkül.
Dátumok A „Dates” (Dátumok) alkalmazás naptár, események, találkozók és riasztások funkciókat biztosított, és ezzel együtt egy integrált tennivalólista-szervező programot. Ez számos különböző megjelenítési és navigációs stílust kínált, beleértve a listanézetet, grafikus napi „időgazdálkodás” nézetet, illetve heti, havi vagy éves rácsot. A Nevekhez és a Jegyzetekhez hasonlóan, a Newton eszközön vagy egy Windows vagy Macintosh asztali gép PIM-jében létrehozott dátum elemek szinkronizálhatók egymással.
Hardver modellek
Apple: