Mészáros Péter magyar költő, slammer és reklámstratéga, M3SY néven artpop-előadó, a Slam Poetry Szeged alapítója, 2017 Slam Poetry-bajnoka, valamint Slam Poetry Európai Bajnokság közönségdíjas előadója.

Életrajz Középiskolai tanulmányait 2012-ben az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban végezte el. Pszichológia alapszakon végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai karán, utána három szemesztert a BME Kommunikáció és Médiatudomány mesterképzésén hallgatott.

2012-ben alapította a Slam Poetry Szegedet, melynek 2023-ig főszervezője volt.

2017-ben megnyerte a 6. Országos Slam Poetry bajnokságot és a Brüsszelben tartott Európa-bajnokság ötödik helyét szerezte meg, valamint a közönség őt választotta a legjobb előadónak.

Az AISEC nemzetközi program segítségével újságírást és kommunikációt tanult fél évig Oroszországban, Szentpéterváron.

2019-ben beválogatták a TEDxSzeged előadói programjába, ahol a mesterséges intelligencia és a költészet viszonyáról tartott előadást.

2021-ben A Trafó Kortárs Művészetek Házával koprodukcióban, Nagy Márk, a Randóti Miklós színház színészének rendezésében, Bárány Bencével, a Vates márka alapítójával bemutatta az első színdarabját, a Láttát, melyet a Trafóban, a Margó Irodalmi Fesztiválon, a Kapolcsi Művészetek Völgyében, valamint a Szegedi Nemzeti Színházban játszottak.

Az EUROPASS YOUTH PARTICIPATION PROJECTS keretében fiatalok civil aktivitását támogató kreatív workshopokat mentorál és állandó előadója a Sinkovits Imre Kollégiumnak.

Jelenleg a Hello Agency Kreatív Stratégiai Koordinátora.

Művei

Slam Poetry Klímagyász Standard Hiba VATES

Antológia Fiatal alkotók száma – Híd, irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat Umami antológia – Libri kiadó Simon Márton – Valuska László (szerk.): Apokalipszis, most? Folyóatlasz - Pillanatok kiszorulóban / - a Ságvári Gimnázium irodalmi antológiája -

Diszkográfia 2023 – Radn0ti Az ördög rád kacsint EP 2024 - Címke vagy single

Publikációi

Hét Nap Online: Körforgásos Költői Gazdaságot Minner: Mesterséges intelligencia a vadkeleten: Llámák, unikornisok és a magyar Kojot Reaktor: Mi nem vagyunk se rapperek, se költők, se izék, hanem slammerek Kreatív Online: Mára már egy AI is kreatívabb, mint a kreatív szakemberek, ha feltöltődésről van szó

Díjai Sárvári Diákírók és Költők Országos Találkozója 2012, Líra: ezüst minősítés, próza: arany minősítés, közönségdíj Hatodik Országos Slam Poetry Bajnokság 1. hely 2017 Poetry Slam European Championship Audience Award “Prizma Kreatív” out of the box különdíj 2021 “Content Marketing” arany díj 2021 “Lolipop Brand Activation” 2022 Arany díj “Arany Penge” arany díj 2022 Szeged város művészeti alkotói támogatása 2023

Jegyzetek

Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar költők