A Compact Macintosh gyűjtő fogalom, Compact Macintosh számítógép az Apple Inc. által 1984 és 1995 között fejlesztett, gyártott és forgalmazott tizenegy számítógép (Macintosh 128K, 512K, 512Ke, Plus, SE, SE FDHD, SE/30, Classic, Classic II, Color Classic ésColor Classic II) Tizenkettediknek ide szokták sorolni a Macintosh XL számítógépet is, elnevezés alapján ez helyes, de technológiai szempontból nem, a Macintosh XL az Apple Lisa és Lisa 2 továbbfejlesztett változata volt. A compact elnevezés arra utal, hogy a számítógép és a kijelző egy házban kapott helyet (ez igaz az XL–re is).
A Macintosh nevet más Apple gyártotta számítógépek is megkapták, de azokat más számítógép–családba sorolják. A 2023-ban is kapható iMac nevében ott a Mac, egy-az-egyben gép, azaz a gép és a kijelző egy házban van, mégsem része a Compact Macintosh családnak.
A Compact Macintosh gépekkel párhuzamosan fejlesztette és forgalmazta a Macintosh II, LC és Quadra számítógépcsaládokat. Az 1980-as és 90-es években az Apple eltérő neveket adott a gépeknek – a 2000, 2010 utáni időszakra jellemző, hogy a gép neve nem változott, az eltérő verziókat a kibocsátási évszámmal különböztetik meg.
Az Apple a számítógép–családon belül meg szokott különböztetni sorozatokat is. A Compact Macintosh családon belül öt sorozat van, a gépek alakja alapján. Fejlesztés és gyártás szempontjából előnyös, ha az új eszköz minél több részletében egyezik meg az előzővel, ez költségcsökkentő.
A Macintosh megalkotása Az Apple II számítógép sikeres és nyereséges volt. Ebből a pénzből indított három projektet az Apple. Az első volt az Apple III, amely bukás volt. A második volt a legendás Lisa, amely teljesen más lett, mint aminek tervezték, de elsőként kapott grafikus felületet – az egér, a menüsor, az ikonok, a kuka mind mind a Lisában mutatkozott be. Ennek ellenére a Lisa projekt is veszteséges volt. A harmadik projekt célja a Mac megalkotása volt.Apple Computer's board of directors approves a research project into building an all-in-one computer targeted at an average user. :: Macworld, 2004 február, 21. évfolyam, 2. szám, 64. oldal bélyegkép|Jef Raskin, a Macintosh "atyja". A képen egy Canon Cat géppel A Mac valódi kitalálója Jef RaskinJef Raskin (született: Jeff Raskin; 1943. március 9. – 2005. február 26.) amerikai ember-számítógép interfész-szakértő volt, aki az 1970-es évek végén kezdeményezte és megalkotta Macintosh számítógépet. volt. Raskin már dolgozott az Apple-nek – ő írta az Apple II Integer Basic szoftverét – mielőtt 34 évesen belépett a cégbe, ő volt az Apple 31. dolgozója. Mike MarkkulaArmas Clifford "Mike" Markkula Jr. (1942. február 11. –) amerikai villamosmérnök, üzletember és befektető. Ő volt az eredeti angyal befektető, az Apple Computer Inc. első elnöke és második vezérigazgatója, aki kritikus korai finanszírozást és vezetői támogatást nyújtott. Markkula az Apple huszonhat százalékát birtokolta, ami megegyezett a megmaradt két társalapító – Steve Jobs és Steve Wozniak – fejenkénti részesedésével. először egy játékkonzol kifejlesztésével bízta meg, de ez Raskint nem érdekelte. Olyan gépet akart tervezni, amelyet a felhasználó szempontjai szerint alakítanak ki – ez az ötlet akkor fel sem merült a hardver-fejlesztők között.
A terv bélyegkép|A Macintosh prototípus fejlesztése látható ezen és a következő fényképen. Itt a fejlesztő deszkamodellbe néhány chipet már behelyeztek, de még nem kötötték össze az áramköri elemeket Olyan gépet tervezett, amelynek a belsejét a felhasználó soha meg nem látja. Terve szerint minden Mac azonos mennyiségű memóriát tartalmazott, így az összes program futtatható az összes Macen. Minden lehetséges perifériát a gépbe terveztem beépíteni, a kijelzőt, a billentyűzetet, a merevlemezt és a nyomtatót is. Raskin úgy vélte, hogy az emberek a gépet a munkahelyről haza akarják vinni – ez támogatta a mindent–egy–házba tervezési elképzelést. A gép súlyát kilenc kilóban maximálta a két óra munkát lehetővé tevő akkumulátorral együtt. A gép technikai adatai közt szerepelt processzor, RAM, soros port, modem, nyomtató, kijelző bitmapes grafikával és egy -os inches floppy meghajtó. A ROM-ban futott volna egy Basic és egy Forth értelmező program. Raskin elképzelése szerint minden funkció grafikus megjelenést kapott volna – a szövegszerkesztő, a naptár, az óra, a rajzoló-program.
A programok elé pár szabályt állított. "A Kalkulátor legyen épp úgy használható billentyűzetről, mint a szövegbevitel." Az operációs rendszer helyett pedig egyfajta parancssoros rendszerben gondolkodott (teljesen felhasználóra szabott operációs rendszer). Raskin úgy vélte, 1981. szeptemberében már a boltokban lehet az gép, amelynek ára másfél év múlva ereszkedhetne.
Az első ötletbörzék során hamar kiderült, hogy az összes megálmodott dolgot nem lehet dollárért egy házba belepakolni, így a gép irányára emelkedett.
Raskin igyekezett elkerülni, hogy a fejlesztés egy legyen a soha be nem fejeződő, de roppant sokba kerülő projektek közül. Minden döntést két paraméter befolyásolt, az ár és a teljesítmény. Színes monitort szerettek volna, de csak fekete-fehérre futotta. A Lisában is használt Motorola 68000 processzorra vágytak, de csak a Motorola 6809E-re tellett. A floppy-meghajtó ugyan korszerű, de a kazettás mentés sokkal olcsóbb.
A megvalósítás bélyegkép|Macintosh 128k prototípus. A gyártásban később alaplapon kémiai reakcióval létrehozandó vezetékek a fejlesztés során még valódi kábelek, hogy szükség esetén át lehessen kötni, forrasztani őket, ne kelljen a nyomtatott áramkört minden módosítás után legyártani 1979 szeptemberében az igazgatóság az ellenkező Jobs ellenében megszavazta Raskin vezetésével a kutatás elindítását.BYTE, 1984 február, 9. évfolyam, 2. szám, 58. oldal
A Mac csapatot Raskin alkotta egymaga, amíg nem csatlakozott hozzá Burrell Carver Smith.Burrell Carver Smith (született: 1955. december 16.) nyugalmazott amerikai számítástechnikai mérnök, aki az Apple Computernél dolgozott, az eredeti Macintosh alaplapot (digitális áramkör) tervezte. Az Apple 282. alkalmazottja volt, 1979 februárjában vették fel, kezdetben Apple II szerviztechnikusként. Az Apple LaserWriter alaplapját is ő tervezte. Smith az Apple szervizosztályán dolgozott, amikor segített Bill Atkinsonnak innovatív módon memóriát bővíteni egy Apple II számítógépen. Atkinson ajánlotta őt Jef Raskinnak, aki Steve Wozniakkal együtt hardvermérnököt keresett, hogy segítsen nekik az újonnan alakult Macintosh projektjükben. A tervezőcsapat tagjaként Smith öt különböző alaplapot tervezett a Macintosh fejlesztése során, amelyek mindegyike programozható tömblogikai (Programmable Array Logic: PAL) chipeken alapuló technikákat használt a maximális funkcionalitás elérése érdekében minimális chipszámmal és költséggel. Aláírását az eredeti Macintosh 128K számítógépek házába öntötték. Smith elhagyta a céget, mielőtt az Apple kiadta "Turbo Mac" fejlesztői platformját. Később a Radius Inc. társalapítója volt. Smith egy Motorola 6809E processzort, egy kibelezett Apple II alaplapot és egy tévét használva megalkotta a Mac prototípusát, deszkamodelljét. Ő lett a Mac csapat második tagja. Az Apple alapító Steve Wozniak részmunkaidősként tért vissza a céghez a projektet segíteni, de a főtechnikus Smith maradt. A pár fős csapat nemsokára átköltözött Cupertino-ba, a Stevens Creek Boulevard-i irodaépületbe – a közelben volt a cég második székhelye, a Good Earth kínai vendéglő.
Ez idő tájt járt az Apple csapata a Xeroxnál, a látogatás gyökeresen átalakította Jobs gondolkodását. A látomás felforgatta a Lisa projektet és kihatással volt a Mac projektre is.
1980 szeptemberében az igazgatói ülésen az elhúzódó fejlesztések drámai költségei miatt az igazgatóság a Mac projekt befejezését szorgalmazta. Felvetődött az épp bemutatott, de bukdácsoló Apple III fejlesztésének teljes leállítása is. A befejezések mellett leginkább Steve Jobs érvelt, hogy az Apple minden erejét – a Steve Jobs vezette – Lisa projektre koncentrálja. Raskin három hónap haladékot alkudott ki csapatának. A céget a racionalizálás jegyében átszervezték, így Jobst megfosztották a Lisa projekt vezetésétől, feladatául az épp aktuális részvénykibocsátás menedzselését szabták, amit kiválóan végzett el.Apple Computer becomes a publicly held company, selling 4.6 million shares at US$22 per share. More than 40 Apple employees and investors become instant millionaires. This is the largest initial public offering in the US since Ford's in 1956.BYTE, 1981 február, 6. évfolyam, 2. szám, 212. oldalNew York Times, 1982 július 8., 131. évfolyam, 45368. szám, D8. oldalNew York Times, 1981 szeptember 2., 130. évfolyam, 45059. szám, D6. oldal A részvénykibocsátás után Jobs a Macintosh projektre vetett szemet, amelyet Raskin vezetett.
Az igazgatóság nem gátolta meg Jobst, hogy a Macintosh projekt élére álljon, egyszerűen nem tartották Raskin csapatának munkáját fontos fejlesztésnek. Jobs viszont úgy érezte, hogy itt az ideje, hogy megmutassa magát, mint technikai fejlesztő. Eleinte csupán a hardver fejlesztéssel kívánt foglalkozni, meghagyta Raskinnak a szoftver és a dokumentálás feladatát. Jobs csatlakozásával a projekt finanszírozása is megoldott lett, végül is ő volt az egyik tulajdonos. Jobs rendszeresen alultervezte a fejlesztéshez szükséges munkaórákat és túl rövid határidőket vállalt. Rövidesen több tucat munkatárs dolgozott a Mac-csapatban. Jobs úgy vélte, hogy 1982 közepére szállítható lesz a Macintosh.
A Macintosh fejlesztésében a legfontosabb változást akkor következett be, amikor a költségvetés lehetővé tette, hogy a Motorola 6809E processzor helyére Motorola 68000-es proci kerüljön. A Lisával azonos processzor használata azt is jelentette, hogy számos, a Lisa számára kifejlesztett eljárást, szoftvert egy-az-egyben átvehetett a Macintosh-csapat.
Jobs és Raskin bélyegkép|Apple egér és számbillentyűzet. 1984; Museum für Angewandte Kunst, Frankfurt am Main bélyegkép|Macintosh 128K bontott nézete A Macintosh egyre inkább kezdett kis Lisává válni. A Lisától átvett rutinok miatt a Macintosh ROM-ja egyre nagyobbra terveződött. Amikor kiderült, hogy az Macintosh csak álom, de még az is kevés lesz, akkor Jobs arra biztatta Raskint, hogy ne törődjön a költséggel. Raskin válaszul összeírta a számítógéppel kapcsolatos elvárásait: kis, pille-könnyű gép írógép-elrendezésű billentyűzettel, sík képernyő, amely hatvanhat sorban kiírására képes, levél-minőség nyomtatására alkalmas nyomtató, ami szintén súlytalan, normál papírt használ, és egy oldalt egy másodperc alatt nyomtat ki. A nyomtató képes bármilyen képernyőn látható grafika kinyomtatására is – ez 1000x1200 képpontot jelent -, természetesen színesben, a nyomtató súlya kevesebb egy kilónál – és sem szalag, sem más kellék nem kell hozzá soha a képernyő memória , zsebméretű memória, amely fél dollárba kerül és egy megabájt tárolására képes, a gép vásárlásával együtt jár az ARPANethez való korlátlan hozzáférés, a gépre számtalan szoftver kerül fel ingyen, köztük BASIC, Pascal, LISP, Fortran, APL, PLM és COBOL értelmező, és az IBM 650 processzorától kezdődően minden processzor emuláció. beszéd szintetizátor és beszéd-értés szótárral, zenei képesség is, énekelhessen a Mormon férfi kórus Caruso stílusában